Magadnak bizonyíts, ne másoknak!

A tél ajtaján bekopogott a február, amely tapasztalataim szerint futás szempontjából vízválasztó hónap szokott lenni. Mit is értek ez alatt pontosan?

Az újrakezdő vagy életmódváltó embereknél a januári nagy fogadalmak után február az a hónap, ahol eldől, mennek-e tovább a megkezdett úton vagy már az elején hitüket vesztik és inkább letérnek róla. Az első hónapban még erősebbek lehetnek az olyan mondatok, mint például ez az egész nagyon fárasztó, lemondással jár és nekem erre nem lesz időm, inkább figyelek majd az étkezésre, este nem fogok enni túró rudit, fáj a derekam, fáj a sípcsontom, zsibbad a talpam, hideg van, rosszabb, mint előtte volt és ehhez hasonlók – a sort még hosszan lehetne folytatni.

Öröm látni egyébként, hogy egyre több az új arc, az új futó azokon az útvonalakon, ahol gyakran megfordulok!

Elismerésre méltó, hogy egyre többen ismerik fel, eddig valami nem működött jól, ezen pedig változtatni akarnak. Ők azok, akik rájöttek arra, hogy teljesen mindegy mit sportolnak, a lényeg, hogy csinálni kell, hiszen kifizetődik. Önmagában a felismerés már egy nagyon jó dolog és ha utána képes vagy a kanapéról is felállni, az már valódi siker. Mert minden fejben dől el.

Bizony ott. Aki életmódot vált, annak arra kell készülnie, hogy folyamatosan lesz egy meccs az agy és az akaraterő között.

Ez egy életed végéig szóló meccs, ami mindig újrakezdődik. Azt kell elérni, hogy lehetőleg minél nagyobb arányban az akaraterő nyerjen az agy ellen. Időnként az agy a legkülönfélébb érvekkel áll elő: ma nincs kedvem futni, sok volt a meló, összecsaptak a fejem fölött a hullámok… Semmi baj, nem lehet mindig nyerni, ilyenkor kell tudni azt mondani magadnak: rendben, ma te nyertél, ma nincs futás, de holnap már fontos, hogy azt érezd, a meccset most te akarod megnyerni.

Ultrafutóknál, hivatásos futóknál is előfordul, hogy az agy legyőzi az akaraterőt, csak ők már megtanulták azt, hogy egy-egy lemerüléstől még nem lesznek vesztesek. Néha veszíteni kell, hogy aztán újra sikerre éhesen nyerhessél.

Sokan kérdezik tőlem, hogyan tudom magamat motiválni, hiszen viszonylag sokat futok. Egyszerű a válasz: már nem kell magamat motiválni, legfeljebb csak nagyon ritkán. Hogyan jutottam el idáig? Úgy, hogy bizalmat és teret adtam ennek a sportnak amit a testem és az egészségem meghálált és folyamatosan kezdtem azt érezni, hogy ez az egész feltölt. Kis célokkal kezdtem, hogy aztán egyre magasabbakat tudjak kitűzni. Kezdetben volt persze segítség. Engem is kellett rugdosni az elején, mert sokszor az agy azt mondta, ma nincs kedvem. Ha viszont sokszor rugdosnak valakit, előbb utóbb ő is vissza akar rúgni. Hogy miért? Pont azért, hogy saját magának is bebizonyítsa, meg tudja csinálni.

Szerintem ez a kulcsa az egésznek.

Önmagában az, ha valaki arra az elhatározásra jut, hogy ettől az évtől kezdve rendszeresen fog sportolni, amögött valamiféle bizonyítási vágy van. Valami kiváltotta benne az elhatározást. Az egyik legfontosabb dolog viszont, hogy ez a vágy ne kifelé szóljon, saját magunknak akarjunk megfelelni. Ne azért szenvedd végig a kitűzött cél felé vezető utat, hogy majd a végén megtapsoljanak. Sokkal fontosabb az a tudat, hogy ez egy belső elhatározás volt a részedről. Egy belső inger, ami elindított téged a cél felé. Az igaz, hogy ott nem biztos, hogy meg fognak tapsolni, azonban megnyertél egy meccset, ami egy olyan változást hozhat az életedbe amit, nem is gondoltál volna előtte.

Február hónap sokaknál vízválasztó lehet. Fontos üzenet a kezdő vagy újrakezdő futóknak: ha másoknak akarsz megfelelni, nagyon hamar kipukkan a lufi. Legyen ez egy belső motiváció. Lesznek kritikus pontok újra meg újra, de ilyenkor kell erősnek lenni és menni tovább. Ha úgy érzed egyedül vagy a hajóban, hívj valakit futni magad mellé, keress társat aki többször elkísér! Ha kezd unalmas lenni a megszokott hely, akkor válts útvonalat! Állíts össze megfelelő track listát! Kezdetben ne terheld túl magad, nem hajt semmi!

Sokan elkövetik azt a hibát, hogy rögtön nagyobb távokkal kezdenek, mert egyből sokat akarnak és hirtelen beleadnak mindent. A test viszont jelezni fog, hogy neki ez nem tetszik és pont februárra fogod úgy érezni hogy már menni semi tudsz – nemhogy futni. Inkább kezdj 3 kilométerrel, aztán jöhet az 5, majd a 7 vagy a 8 km és végül a 10 km. De ezt semmi esetben sem egyetlen hónap alatt! Fel kell építened magad. Teniszezni is fokozatosan tanul meg az ember. Legyen meg a labdaérzék és a barátság a labdával, aztán jöhet a szerva, állóképesség és minden, ami kell. Először barátkozz meg a futással, utána mehetsz előre az úton.

Mint minden sport, úgy a futás is egy fejlődési folyamat. El sem fogod hinni, hogy hova tudsz majd eljutni. Hiszen nem kell extrém sportot űzni ahhoz, hogy extremitást élj meg a saját életedben. Egy átlagos ember szemüvegén át nézve, ha egy hegymászó felmászik a hegycsúcsra, ha egy hajós átevezi az óceánt, ha a kutató elmegy a Déli-sarkra és onnan visszajön élve, akkor arra azt mondjuk extrém, mi biztos nem csinálnánk, nagyon veszélyes de meg tapsoljuk mert elismerésre méltó a teljesítmény.

Egy dolog azonban nagyon fontos: mindenkinek az élete, a saját útja tartogat számára extrém kihívásokat. Ha te teszel azért, hogy egészséges legyél és sportolsz rendszeresen kilépve az eddigi komfortodból akkor te is extrém vagy és ne felejtsd el, hogy érmeket ugyan a futásnál is osztanak, de a taps mindenkinek jár, aki a célon áthalad. Győzd le a februárt és fuss te is át a célon!

Jó futást mindenkinek!