Mit tehetsz szülőként azért, hogy gyermeked a legnagyobb krízisben is állja a sarat?

apaság - gyereknevelés - mentális erő

Mindannyian kitartó, magabiztos és szociálisan intelligens gyereket szeretnénk nevelni. Egy serdülőkori fejlődésre szakosodott pszichológus szerint ehhez a kulcs, hogy szülőként már kiskorban megnyugtatást nyújts.

A gyerekeknek, különösen a tizenéveseknek és a tinédzsereknek időnként szükségük van arra, hogy megerősítést kapjanak azzal kapcsolatban, hogy amit gondolnak vagy amit éreznek, az normális és teljesen természetes. A pandémia után most egy szomszédos országot sújtó háborúval kell szembenézni és ha most különösen nehéz időket is élünk, krízisek és megpróbáltatást jelentő periódusok a jövőben is várhatóak. Pszichológusok szerint a megerősítés az egyik legerősebb szülői eszköz, mégis gyakran kimarad a nevelési repertoárból.

Megértés és elfogadás

Az, hogy szülőként megérted és elfogadod gyermeked érzéseit, még nem jelenti feltétlenül azt, hogy elnézed vagy egyetértesz bizonyos tettekkel, a gyerekeknek viszont szükségük van arra, hogy meghalld, megértsd, elfogadd őket. Ez segíthet ugyanis megtanítani őket arra, hogy hatékonyan címkézzék fel saját érzelmeiket, és jobban összhangban legyenek társadalmi környezetükkel, ezáltal növelve az érzelmi intelligenciát is. Mit tehetsz szülőként annak érdekében, hogy gyermekeid a legnagyobb krízisben is állják a sarat?

Normális, hogy semmi sem tökéletes

A barátságok segítik a gyerekeket olyan fontos életkészségek fejlesztésében, mint a másokkal való boldogulás és a konfliktusok megoldása. De egyetlen barátság sem tökéletes. Emlékeztesd gyermekedet, hogy minden barátságban vannak hullámvölgyek. Tartós kapcsolatokban a közeli barátok elkerülhetetlenül csalódást okoznak, időnként idegesítenek, esetleg összezavarnak.
Ha gyermeked fogékony a történetekre, mesélhetsz neki a saját tapasztalataidról vagy hasonló társadalmi szívfájdalmakról, amelyeket például a testvérei éltek át az ő korában. Ezek a történetek megcáfolhatatlan bizonyítékai annak, hogy nincsenek egyedül, és nem kell szégyellniük magukat.

Fizikai megnyugtatás

Hacsak gyermeked nem hátrál vissza az érintésre, a fizikai biztonság sokkal közvetlenebb és hatásosabb lehet, mint bármely verbális biztosíték. Számos tanulmány kimutatta az interperszonális érintés előnyeit és pozitív hatásait. Például az ölelés csökkentheti a vérnyomást, és erősítheti a gondoskodás és a biztonság érzését.

Néha az is elég, hogy megismogasd a hátát, megöleld és annyit mondj neki, igen, ez tényleg nagy szívás, tényleg borzasztó, ami történt. Azzal, hogy fizikailag is megnyugtatod őt, segítesz neki felkészülni arra, hogy beszéljen a szorongásairól.

Többet ér a minőség, mint a mennyiség

A tinédzserek önértékelését gyakran a barátságok számában mérik. Még nem ismerik fel, hogy a kapcsolatok minősége sokkal többet számít a mennyiségnél. Egy tanulmány kimutatta, hogy azok a tinik, akiknek sok – de felületesebb – iskolai barátjuk volt, fiatal felnőtt korukban nyugtalanabbak lettek.

Ráadásul, ellentétben azzal, amit a legtöbb gyerek gondol, a népszerűség nem enyhíti a magányt. A népszerűség, az a társadalmi státusz, amelyet a pletykák és a lemondások általi hatalomgyakorlás vezérel, eredendően instabil, ezért nehéz fenntartani. Biztosítsd gyermeked, hogy nincs szüksége több száz barátra sem a közösségi médiában, sem a való életben. Néhány is elég lesz, ha azok hűségesek, megbízhatóak és támogatóak. A kutatások azt mutatják, hogy a kortársak elfogadásával együtt legalább egy erős, egészséges barátság jó iskolai teljesítményt és pszichológiai jólétet (például magas önbecsülést és kevesebb szorongást) jelent.

Fókuszban a pozitív dolgok

A gyerekek könnyen ragadnak egy-egy csalódásban, ami abban a pillanatban nagyobb és nyomasztóbb, mint életük összes pozitívuma.

Miközben átérzed gyermeked fájdalmát és biztosítod arról, hogy megérted a szorongásait, irányítsd a figyelmét a legutóbbi diadalokra és örömökre, ami lehetővé teszi számára, hogy értékelje a nagyobb és sokkal árnyaltabb képet.

Nincs az a vihar, ami örökké tartana

Mondd el gyermekednek, hogy bár most nehéz időszakon megy keresztül, ez nem tart örökké. Minden jóra fog fordulni. Ez nem közhely. Ahogyan a társadalmi helyzetek is változnak, úgy a gyerekek is. A változáshoz viszont időre és türelemre van szükség. Amit viszont azonnal irányítani tudnak, az a hozzáállás és az, hogy hogyan viselkednek a társadalmilag kihívást jelentő helyzetekben.

Így nevelnek gyereket a mentálisan erős szülők: 10 stratégia, amit te is alkalmazhatsz

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!