Újratervezés 36 évesen: férj, apa és vezető egy személyben

Nemrég még a harmincadik születésnapomat ünnepeltem, most pedig azon kapom magam, hogy hat év úgy suhant el, mintha valaki felgyorsította volna az időt. De mit jelent ma középkorú férfinak, apának, férjnek és vezetőnek lenni? Ha röviden kellene válaszolnom: egyszerre fárasztó, kihívásokkal teli és meghatározó.

A mai világban minden felgyorsult. Dolgozunk, online vagyunk, rohanunk – közben pedig ott akarunk lenni a gyerekeink életében, figyelni a párunkra, építeni a karrierünket és ha lehet, magunkra is szánni egy kis időt. Egzisztenciát kell teremtenünk, miközben nem szabad kiégnünk és elvárás, hogy egyszerre legyünk kemények és érzékenyek, fáradhatatlanok és kiegyensúlyozottak. Ez persze emberfeletti feladat – ritkán sikerül minden szerepben helytállni egyszerre.

A férfiak is zsonglőrködnek a szerepek között

Az elmúlt évem inkább arról szólt, hogy kerestem a saját utam. Nem kamaszos útkeresésről van szó, hanem arról a fajta önvizsgálatról, amikor férfiként igyekszel megérteni, ki vagy valójában, milyen értékeket képviselsz, és milyen embernek akarsz látszani a gyerekeid szemében.

A gyerekeim, mint biztos pont

Ha visszagondolok az elmúlt hónapokra, egyetlen dolog adott igazi stabilitást: a gyerekeim. Amikor velük vagyok, eltűnnek az elvárások, a külső zajok és csak azt érzem, hogy három kis ember feltétel nélkül szeret. A szemükben még mindig én vagyok a hős, akire fel lehet nézni és akinek a jelenléte mindennél többet ér.

Próbálok minden ölelést, minden közös játékot mélyen elraktározni, tudva, hogy hamarosan elérkezik a kamaszkor, amikor már nem leszek ugyanaz a biztos pont. Egy darabig legalábbis biztosan nem.

A változó férfikép

36 évesen már nem félek kimondani: férfiként is van helye az érzéseknek. Sokáig belénk nevelték, hogy „sziklakeménynek” kell lennünk és nincs tere a gyengeségnek. De valójában épp az a legnagyobb erő, ha merünk teret adni annak, ami bennünk van – legyen az öröm, félelem vagy bizonytalanság. Hiszem, hogy ha ezt megmutatjuk a gyerekeinknek, nekik már könnyebb lesz önazonos életet élniük.

Mit üzennék a jövőbeli, 37 éves önmagamnak?

Hogy ne hagyd, hogy a futószalag elsodorjon. Találd meg önmagad, éld meg a pillanatokat, bízz a megérzéseidben és tanulj meg szeretni – másokat és saját magadat is. Mert a nap végén nem a határidők, nem a célok és nem az elvárások számítanak, hanem az, amit a gyerekeid szemében látsz, amikor rád néznek.

(Kiemelt kép: Sánta Dávid)