Senki sem hallja a magányos apák segélykiáltását
Míg a társadalmi szerepeket kényszerűségből halmozó édesanyákhoz mély együttérzéssel viszonyulunk, addig a hasonló cipőben járó apák mintha csekélyebb figyelmet kapnának.
Míg a társadalmi szerepeket kényszerűségből halmozó édesanyákhoz mély együttérzéssel viszonyulunk, addig a hasonló cipőben járó apák mintha csekélyebb figyelmet kapnának.
Azok az édesapák, akik hajlandók időt és energiát áldozni arra, hogy játékos formában tanítsák a gyermekeiket, szinte biztosra vehetik, hogy csemetéik sikert sikerre halmoznak majd az iskolában.
A Lego csoport leállította az újrahasznosított műanyagból készült építőkockák fejlesztésére irányuló egyik kiemelt projektjét, miután kiderült, hogy az eldobható PET-palackokból kinyert új anyag gyártási folyamata magasabb szén-dioxid-kibocsátással járna az eddiginél.
Nem csupán gyakorló édesapák figyelmébe ajánljuk őket: azok a férfiak is bátran tehetnek velük egy próbát, akikben még csak most érlelődik a gyermekvállalás gondolata.
Szabad gyerekek, akik mégsem nőnek a szüleik fejére.
A babaváró hitel a jelenlegi feltételekkel december 31-ig vehető fel, januártól jelentősen szűkül azoknak a köre, akik jogosultak lehetnek a támogatásra.
Még májusban futottam az Ultra-Trail Hungary második legnagyobb távján, amire életemben először edzővel és egy nagyon masszív edzéstervvel készültem. A képlet: közel félév alatt körülbelül százharminc edzés, plusz munka, két gyerek és egy feleség.
A tanévkezdéssel egyre több szülő fejében fordul meg a kérdés: mit sportoljon a gyermeke iskola mellett?
Köztudott, hogy a nők egyre inkább elodázzák a gyermekvállalás időpontját. A jelenség hátterét rengeteg tanulmány próbálta már meg feltérképezni, ugyanakkor meglehetősen kevés kutatás vizsgálta, hogyan vélekednek a témáról a férfiak.
Mindenki tudja, milyen biológiai változásokat indít el egy nő szervezetében a várandósság, majd később az anyaság. De mi a helyzet velünk, férfiakkal? A mi testünk is átalakul, miután gyermekünk születik?
A mesterséges intelligencia oktatásban betöltött jövőbeli szerepéről és a gyerekek kognitív és pszichológiai fejlődésére gyakorolt hatásáról megoszlanak ugyan a vélemények, egy mai szülő számára viszont elkerülhetetlen a kérdés: hogyan kezeld gyermeked kapcsolatát a mesterséges intelligenciával.
Hogyan oldod meg férfiként, amikor téged küldenek bevásárolni és szeretnél mindent lehetőleg egy helyen elintézni? Milyen bevált stratégiával készülsz az iskolakezdésre egyedülálló apaként? Az Auchan Korzó nemcsak a kötelező feladatokra kínál hatékony alternatívát, de a személyes vásárlási élményt is emlékezetessé teheted.