Viszonylag régen járt már nálam a Kia ProCeed GT tesztautó, azonban a cikk megírása valahogy mindig elhúzódott. A halogatásnak ugyanakkor volt egy pozitív mellékhatása is: az azóta eltelt idő igazolta, hogy a benyomásaimat nem csak a pillanatnyi hangulatom határozta meg, rajongásom nem csak hirtelen felindulásból elkövetett ömlengés.
A mai napig felszisszenek, ha meglátok az utcán egy piros árnyékkal kontrasztosabbá tett hűtőmaszkos, elöl és oldalt piros csíkokkal díszített, 18-as kerekeken guruló Ceedet – ezek ugyanis a GT változat legfeltűnőbb ismertetőjegyei. Vágyakozva fordulok utána, beégett az emlékezetembe, és nagyon erősen befészkelte magát a “mit vennék, ha új autót kellene választanom” elméleti kérdésre adott válaszlistám élére is.
A Kia ProCeed GT Line felszereltségű változatát nem sokkal a GT előtt teszteltem. Akkor azt állítottam róla, hogy ez “Az első Ceed, amit megkívánsz“, és ezt a mai napig tartom is. A két verzió nagyon sokban megegyezik, és mivel mindkettőből a ProCeed karosszériaváltozat járt nálunk, az alapvető tudnivalókat és a véleményem nagy részét a korábbi cikkben már kifejtettem. Aki nem ismeri még a típust, bátran kezdje ott az olvasást, aztán térjen vissza ide, itt elárulom, hogy mi az a plusz, amivel a GT több a GT Line-nál, mi az, ami miatt ebben a csomagban állt össze igazán az egész élmény olyanná, amilyennek én szeretem.
Ha egy Ceed vagy ProCeed GT Line jön velem szembe az úton, minden alkalommal elmosolyodok magamban és megállapítom, hogy a volánnál ülő ember jó irányba indult, akár céges flottában kapta, akár saját pénzén vette az autót. (A Ceed SW klasszikus kombi hátulja nekem nem igazán jön be, de ez semmit nem von le az értékéből, ha valaki ezzel a formával meg tud barátkozni. Én inkább rászánnám a plusz pénzt a ProCeed gyönyörűen sikerült íves hátsójára és a látványosan elnyúló lámpatestekre.)
Egyetlen dolog hiányzott nekem a GT Line-ból: egy érzés, ami megkülönbözteti a “közlekedést” az “autózástól”. Az autó nekem nem csak tárgy, nem csak azért van, hogy elvigyen A-ból B-be, szeretem kiélvezni a benne töltött időt, ehhez pedig kell a steril hibátlanságon kívül valami plusz. Ennek a műfajnak egyértelműen az egyik éllovasa például az Audi TT RS, amiről mindössze háromnapnyi tesztelés után sem győztem eleget ömlengeni, de az eleve sportkocsinak született, minden porcikájában az élményre fókuszál, nem lenne korrekt egy családi kombihoz hasonlítani.
Amikor a ProCeed GT Line-t egy hét után visszaadtam és átültem az ott várakozó saját autómba, éles volt a kontraszt. Éles volt, annak ellenére, hogy már az enyém sem az igazi nyers élményautó, nem a klasszikus hot hatch, amiben éreztük a kormány és a futómű minden rezdülését, amiben a gázpedál mechanikusan, késlekedés nélkül nyitotta a pillangószelepet, neadjisten a karburátor torkában megbújó lapátokat. Hol van már az én jó öreg ’84-es Escort XR3i-m, amiben először megtapasztaltam az igazi autózás élményét…? Most egy Ford Focus ST áll a ház előtt a második generációból, az öt hengeres, két és fél literes Volvo-eredetű turbós benzinmotorral, 225 lóerővel. Kétségkívül gyönyörűen duruzsol, de már ebben is elektrohidraulikus rásegítés nyeli el a kormány visszajelzéseit, elektromos gázpedál vezérli bonyolult CAN BUS-on keresztül a pillangószelepet, mégis azt éreztem hazafelé, hogy nem csak közlekedünk, hanem autózunk. Ez a hangulat a Kiában nem volt meg – amíg kicsit később bele nem ültem a ProCeed GT változatába.
A GT Line és a GT látszólag nem sok mindenben különböznek egymástól. Kívül a GT embléma, a 18 collos alufelni Michelin Pilot Sport 4 gumikkal, a hűtőmaszkban, az első lökhárító alján és a küszöbökön, valamint a felnik közepén elhelyezett szolid piros betétek árulkodnak a sportosabb kivitelről.
A géptető alatt az 1.4 T-GDI 140 lóerős motorváltozata helyett egy 1.6-os T-GDI lapul 204 lóerős teljesítménnyel, 265 Newtonméter nyomatékkal. A 7 sebességes duplakuplungos sebességváltó a GT Line-nál választható opció, a GT-nél az alapfelszereltség része.
Az utastérben a sportülések piros varrása és a pirossal hímzett GT logók mellett a sebességváltó közelében elhelyezett Sport nyomógomb az újdonság és a csomag leglényegesebb eleme. Az üzemmódváltás a gyorsabb gázreakció és a közvetlenebb kormányzás mellett sportosabb hangokkal is jár. Az akusztikus aláfestést szerencsére – és mostanában meglepő módon – nem hanggenerátorok vagy a hifi rendszer hangszóróiból előcsalt műhangok segítségével állították elő a Kia mérnökei, hanem becsülettel elhelyezték azt az elektronikusan vezérelt szelepet a kipufogórendszerben, amelynek nyitásával a közlekedésre alkalmas tárgy átalakul élvezetes autózásra képes autóvá.
A Sport mód itt valóban színt visz az életünkbe, nem úgy mint néhány rosszabbul sikerült koncepció esetén (például az érthetetlenül műanyag hangú Octavia RS-nél). A fürgébb reakciók, a közvetlenebb visszajelzések és a szépen durrogó kipufogó őszinte mosolyt csaltak az arcomra, amikor a városi araszolás után végre kijutottam egy kicsit tempósabb szakaszra. Olyannyira, hogy az élményautózók (és -motorosok) számára ismerős, híres és ugyanakkor hírhedt Tokod – Bajna – Tarján etap végén már kifejezetten vártuk, hogy egy kicsit megpihenhessünk a neszmélyi hajóskanzen füves dunapartján. A gyomrunk egyértelműen jelezte: az autó sokkal jobban bírja a kanyargást, mint amire fel voltunk készülve. Elsőkerekes létére kiegyensúlyozott, nem jellemző rá az orrtolás, az alulkormányzottság, közúton a józan ész határain belül hajszolva is biztonságosan az úton tartható. Ezekben hasonlít a gyengébb modellváltozatra, viszont mindemellett van benne igazi élet, lendületes erő, gázadásra határozottan felmorajló kipufogóhang, jókedv, játékosság, élmény, egyszóval megvan benne a boogie.
A ProCeed GT-re jó ránézni, kényelmes, ha akarjuk, igazán jól megy, jól felszerelt, a vezetéstámogató rendszerek nem idegesítőek, hanem valóban segítenek, bőséges a helykínálata. Hibátlan családi autó, ha közlekedni szeretnénk, és abszolút partner abban is, ha egy jót autóznánk – mindezt egyben. Ezért tudta megelőzni az előzményekben sokat dícsért ProCeed GT Line-t, vagy a korábbi nagy kedvencemet, a Seat Ateca FR-t is a képzeletbeli listámon.
Hasonló felszereltséggel kb. 1,25 millió forint felárat jelent a 64 lóerőnyi plusz teljesítmény és a vele járó optikai kiegészítés, illetve a perdöntő pluszt aktiváló üzemmódválasztó, így 9.249.000 Ft a ProCeed GT alapára. Ha az én egerem lebegne a konfigurátorban az opciók felett, én bizony gondolkodás nélkül kattintanék a nagyobb csomag melletti jelölőnégyzetre. Ez az upgrade ér legalább annyit, mint egy navigációs rendszer plusz a nagy zene, vagy egy egyedi metálfényezés más márkáknál – nem ritkán azokért is elkérnek hasonló összeget az extralista pipálgatásakor.
Talán erős lesz a párhuzam, de a Porsche Boxster és a Porsche 911 párosa jut eszembe a Ceed GT-ről.
A Boxster ugyanis kétségkívül egy nagyon jó autó, egyetlen baj van vele: az, hogy létezik a 911-es. Pontosan tudjuk, hogy mindenki inkább a 911 után vágyakozik, de aki nem engedheti meg magának, az előbb-utóbb vesz egy Boxstert. Hazaviszi és boldogan használja egészen addig, amíg egyszer be nem áll mellé egy 911-es, és ki nem szakad az emberből a sóhaj, hogy “én is ilyet akartam”.
A jó hír az, hogy a kompromisszummentes csomagért ebben az esetben sokkal kisebb felárat kell fizetni, a “tökéletes” kivitel nagyon közel van a “nagyon jó” verzióhoz az árlistán, nem úgy mint a Porsche sportkocsijai esetén. Ha már egyszer voltak olyan jó fejek a Kiánál, hogy megcsinálták a GT-t, én ebbe szeretnék beleülni.
