BMW M340i xDrive: Vele szívesen megöregednék!

Az utolsó lehettem a sorban, aki részesült még abban az élményben, amely a mai világban egyre ritkább. Értem ezalatt, hogy nagyon sok jó autó van a piacon, amely megfordul berkeinkben, de egyre kevesebb azok száma, amely után igazán kialakul az “azonnal akarom” érzés.

Ennek az lehet az oka, hogy az autóipar az uniós normák miatt egyre inkább mozgatóiparrá válik, hiszen olyan járművek kezdenek megjelenni, amelyek csupán helyváltoztatásra lesznek jók, és nem a vezetési élményre.

Valóban hálás vagyok az importőrnek, hogy én lehettem a zárógondolat a BMW M340i xDrive életében, ha ő nem is, de én biztosan nem felejtem el egy jó darabig!

Valószínű, hogy öregszem, mert pár évvel ezelőtt saját magam is megköveztem volna egy hasonló gondolatért, de most ott tartok, hogy ez nagyobb vágyódást ébresztett bennem, mint az M-es változat. Megpróbálom elmagyarázni az okát, remélem sikerül.
Nagyon szeretem a Dwayne Johnsonos filmeket, mert magával ragad, amikor egy ilyen bivalyerős karakter ökölharcba keveredik és repkednek az emberek szanaszét, de túl sok izgalom nincs benne, hiszen úgyis tudjuk, hogy ő győz. Ezzel szemben ott van például Jason Statham, aki egy „átlagosabb” alkat, és hagy némi izgalmat a nézőnek a harc kimenetelének tekintetében, bár úgyis tudjuk, hogyan végződik, de mégis mindezt eleganciával és izgalommal végzi. Na pont ilyen a BMW M340i, hiszen alig marad el paraméterek tekintetében az M3-tól, hiszen a 100 km/h értéket 4,4 másodperc alatt letudja, de ne gondoljuk, hogy ezzel vége a dalnak.

Nincs erődemonstráció, csak sok olyan ráutaló részletek, amik a szakavatott szemnek tűnnek fel csupán. Hatalmas féktárcsák, finom légterelők, markáns kiállás, amely komoly futóművet sejtet. Nem tudok szó nélkül elmenni a szín mellett, ami már kapott hideget meleget a „népítélet” tükrében, én csak annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy gratulálok. Gratulálok, mert ez egyszer sem jött szembe velem, igazi karakter maradt, nyugodtan vásárolja csak mindenki a fekete és fehér színt, én biztos, hogy nem állnék be a sorba. Igaz, hogy szabad szemmel jól látható kerek összeg díszeleg az árcéduláján (28 millió forint), de lássuk be, ez a mai világban nem ördögtől való.

Azt a valóságban én is nehezen tudom elképzelni, hogy besétál valaki egy kereskedésbe a 3-as BMW után érdeklődve és 28 millió forintnál üti le a konfigurátort. Ráadásul mivel ez egy importőri tesztautó, ezért az összeggel nem kellett foglalkozni, úgy vélem érdemes volt megmutatni, hogy mit lehet ebből kihozni. Régen például el sem tudtam volna képzelni piros belsőt egy autóban, de itt a bizonyíték, hogy van olyan miliő, amelyben igenis vonzó lehet. Egy pillanatra sem éreztem tolakodónak vagy harsánynak, sokkal inkább exkluzívnak.

Tény, hogy nagyon nehéz lenne hibát találni. Ha esetleg egyetlen dolgot mégis meg kellene nevezni, akkor az a váltókar lenne, nekem kicsit steril, legalább egy fokozatjelző led világíthatna rajta. Ezen kívül olyan harmónia, prémium életérzés uralkodik az utastérben, amit ma kevesen tudnak így átadni. Ahogy említettem az autó a következő héten már valamelyik kereskedésben folytatja pályafutását, mert lassan 20 000 km kerül bele, ami azért fontos, mert ráadásul ez újságírói kilométer, amit nem egy nyugdíjas bácsi tekert bele, szóval nagyjából duplán érdemes számolni. Mindezek ellenére sehol egy fáradozó részlet, nyugodtan mondahatom, hogy hibátlan.

A külső egyedi, a belső már-már érinti a luxus definícióját, de mégis a BMW M340i xDrive legkomolyabb eleme a motortérben van.

Egy sorhatos, 3 literes turbómotor, amely több, mint elég. De mégis kell bele ez a motor, mert ettől olyan magabiztos, és lehengerlő. Ettől olyan, mint Dwayne Johnson, Jason Statham bőrében. Én inkább gyorsulni szeretek álló helyzetből, mintsem gyorsan menni, de egyik esetben sem térek napirendre. Ha nulláról rajtolunk egészen elemi módon préselődünk a piros bőrülésbe finoman izzadó tenyerünk erővel fogja át a finom tapintású bőrkormányt, én ettől az élménytől odavoltam. És az, hogy 100 km/h felett is szinte ugyanolyan dinamizmussal indul meg, elég komoly magabiztossággal látja el a sofőrt. De ez az a fajta magabiztosság, amit elég, ha én tudok és nem akarom mindig a világ orrára kötni, nem kell… Nem is állna jól neki, ha az autópálya valamely sávjában villogva kerülgetnénk vele a szabályosan haladó autókat, sokkal elegánsabb, ha szabályokat betartva vonulunk.

Az, hogy ennek a vonulásnak milyen árat fizetünk a benzinkúton szinte elhanyagolható a vételár tekintetében, de mégis említésre méltó. A 374 lóerőből álló ménest túl gyakran nem kell megetetni, hiszen az átlagfogyasztás 10 liter alatt tudott maradni, és ebben még van tartalék.

Összességében nehéz a sort zárni és újat mondani erről az autóról, mert előttem már sokan górcső alá vették. Ha szabad javasolni, és ajánlani, akkor ezt az autót teljes mellszélességgel megteszem. A sok elismerő pillantás mellett, amit bezsebelhetünk a volánja mögött, stabilan megfelel majd az elvárásainknak, hosszú ideig szolgálhat minket társként a hétköznapokban, és az biztos, hogy rajta nem fog múlni az örömszerzés.