A reziliens személyiség titka: miért az érzelmek elfogadása tesz igazán ellenállóvá

Nem az a legerősebb, aki soha nem billen ki, hanem az, aki képes jól reagálni akkor is, amikor nehéz érzések jelennek meg. A reziliencia nem az érzelmek hiányát jelenti, hanem azt, hogy éretten tudunk bánni velük.

A rezilienciáról sokáig azt hittük, hogy rendíthetetlenséget jelent: higgadtságot, pozitív hozzáállást, azt a képességet, hogy a stressz vagy a kudarc „lepereg” rólunk. A pszichológia azonban ma már egészen mást mutat. A valódi lelki ellenálló képesség nem abból fakad, hogy kevesebbet érzünk, hanem abból, hogyan reagálunk akkor, amikor ezek az érzések elkerülhetetlenül megjelennek.

A reziliencia és az érzelmi érzékenység kapcsolata

Személyiségpszichológiai szempontból a reziliencia szorosan összefügg a neuroticizmussal, azzal a személyiségvonással, ami meghatározza, milyen gyakran és milyen intenzíven élünk meg szorongást, bűntudatot, frusztrációt vagy szomorúságot. Minél erősebben és gyakrabban jelennek meg ezek az érzelmek, annál több energiát igényel a stresszhelyzetek kezelése, hiszen az élményeket szó szerint „mélyebben” éljük meg.

Fontos azonban hangsúlyozni: az érzelmi érzékenység önmagában nem zárja ki a rezilienciát. Teljesen lehetséges, hogy valaki intenzíven él meg érzéseket, mégis képes jól alkalmazkodni a nehézségekhez. Ha tehát nem az érzékenység a probléma, akkor mi akadályozza leginkább a lelki ellenálló képességet?

Ezt olvastad már?

Stressz vagy szorongás? Így küzdhetsz meg velük!

Közeleg a Blue Monday: ezekkel a tippekkel garantáltan elkerülheted a januári levertséget!

Az érzelmek elkerülése gyengíti a rezilienciát

Stresszes vagy megterhelő helyzetekben sokan úgy gondolják, hogy az ellenálló képesség kulcsa az, ha egyszerűen „nem engedik be” a kellemetlen érzéseket. Attól tartanak, hogy ha teret adnak nekik, az érzelmek elárasztják őket, és elveszítik a kontrollt. Az érzelmi elkerülés azonban gyakran rejtett formában jelenik meg: folyamatos elfoglaltságban, túlzott munkában, végtelen görgetésben, sorozatnézésben, túlevésben vagy akár a túlzásba vitt alvásban. Ide tartozik az is, amikor valaki kerüli a nehéz beszélgetéseket, a társas helyzeteket, a konfliktusokat, vagy állandóan mások igényeire figyel, csak hogy ne kelljen befelé fordulnia. Mások a teljes bizonyosság illúzióját hajszolják, minden kockázatot kizárva, nehogy kellemetlen érzelmekkel kelljen szembesülniük.

Ezek a stratégiák rövid távon valóban csökkentik a feszültséget. Hosszabb távon viszont éppen az ellenkező hatást váltják ki. Az elkerült érzelmek nem tűnnek el, hanem egyre intenzívebbé és kezelhetetlenebbé válnak. Olyan ez, mintha egy vészjelzést próbálnánk elnémítani: előbb-utóbb még hangosabban fog megszólalni. Mivel a neuroticizmus éppen az érzelmek gyakoriságáról és intenzitásáról szól, az elnyomás és elkerülés valójában tovább erősíti ezt a mintázatot és ezzel gyengíti a rezilienciát.

Az elfogadás az ellenálló személyiség alapja

Elsőre ellentmondásosnak tűnhet, de a reziliencia valódi útja az érzelmekkel való szembenézésen keresztül vezet. Az elfogadás nem azt jelenti, hogy szeretnünk kell azt, amit érzünk, vagy hogy beletörődünk a nehéz helyzetekbe. Sokkal inkább azt, hogy megengedjük az érzések jelenlétét anélkül, hogy azonnal meg akarnánk szüntetni vagy „megjavítani” őket. Ez megjelenhet abban, hogy elismerjük: érthető, amit érzünk egy adott helyzetben. Abban, hogy akkor is elmegyünk egy találkozóra vagy elvégezzük a feladatainkat, ha szorongunk vagy bizonytalanok vagyunk. Abban, hogy kiállunk a határainkért akkor is, ha ez bűntudattal jár, vagy hogy teret adunk a gyásznak, amikor veszteség ér minket.

Amikor hagyjuk, hogy az érzelmek végigfussanak rajtunk, megtapasztaljuk, hogy ezek az állapotok nem állandóak, és hogy sokkal jobban képesek vagyunk megbirkózni velük, mint előzetesen gondoltuk. Ez valódi, személyes bizonyítékot ad arra, hogy az érzelmek – bármennyire kellemetlenek is – nem veszélyesek.

A reziliencia fejleszthető, nem velünk született kiváltság

Sokan élnek azzal a belső narratívával, hogy „nem bírják a nyomást”, vagy hogy a stressz őket jobban megviseli, mint másokat. Bár a személyiségvonások valóban léteznek, ezek nem megváltoztathatatlan adottságok, hanem viselkedési és érzelmi mintázatok összefoglalásai. A mintázatok pedig alakíthatók.

Az érzelmek elfogadásának gyakorlásával és az elkerülő stratégiák tudatos csökkentésével fokozatosan egy stabilabb, rugalmasabb személyiség épül fel. A reziliencia így nem azt jelenti, hogy semmi nem érint meg – hanem azt, hogy akkor is képesek vagyunk alkalmazkodni és továbblépni, amikor igen. Ez a fajta belső erő nem az érzelmek kizárásából, hanem az önmagunkkal való érett kapcsolatból születik.

Forrás: Psychology Today

Borítókép: Freepik