Kávéfüggők egyesüljetek – ezt teszi a kávé a testeddel és az agyaddal!

Kávé - hatás - egészség

Azt már tudjuk, hogy miként hódította meg a kávé a világot, és azt is, hogy a Bialetti kávéfőző miként tette mindenki számára ugyanúgy elérhető, tömegfogyasztási cikké a kávét. De miért is rajong ennyire az emberiség ezért az italért? Vajon egészségtelen napi nyolc kávét inni, vagy éppen ellenkezőleg, a rendszeres kávéfogyasztás lenne az örök élet kulcsa?

A kávé a legelterjedtebb pszichoaktív drog a világon, több milliárd ember fogyasztja minden nap teljesen legálisan vagy a teljesítménye -, vagy a kedve fokozására, vagy csak egyszerűen élvezetből. Ahogy a kávé elkészítésének tökéletes metódusa, úgy hosszú ideig az ital elfogyasztásának hatásai tekintetében is megosztottak voltak az álláspontok. Ugyanakkor, míg előbbiben a fogyasztók ízlésbeli különbsége miatt sosem fog konszenzus születni, az utóbbit tekintve objektív vizsgálatokkal egyre inkább úgy tűnik, hogy bizony nem is annyira ördögtől való napi rendszerességgel felhörpinteni néhány csésze kávét.

A kávé hatásai az emberi szervezetre

A kávé egyik legfontosabb összetevője a koffein, elsősorban ennek rövid távon kifejtett hatásai miatt isszuk. Legtöbben a fáradtság ellenszereként nyúlnak a kávéspohár után, önmagában az ital azonban nem „ad” energiát, pusztán becsapja az agyunkat – hozzákapcsolódik az adenozin receptorokhoz, így a fáradtságérzetért felelős adenozin hormon már nem tud. Vagyis senki sem lesz kevésbé álmos a kávétól, csak kevésbé fogja érzékelni. Emellett olyan természetes stimulánsok kibocsátására ösztönzi az agyat, mint a glutamin és a dopamin, amelyek emelik a hangulatot és eufóriaszerű érzést okoznak – épp úgy, mint a kokain.
Edzés során a test először a glikogén raktáraiból merít energiát, csak ezután kezdi égetni a zsírt. A kávé beavatkozik ebbe a folyamatba, és arra ösztönzi a testet, hogy előbb a zsírt égesse, a glikogént pedig későbbre raktározza el, így a test tovább képes dolgozni.

Fáradtság esetén javítja a fókuszt, javítja a reakcióidőt és a memóriát, de rosszullét esetén is a megmentőnk lehet. A koffein fokozza az aszpirin és a paracetamol felszívódását, amelyek így hosszabb ideig fejtik ki hatásukat.

Kockázatok és mellékhatások

Persze mindennek megvan az ára. Minél többször nyúlunk a kávéspohár után, a test annál inkább hozzászokik az anyaghoz, azonos hatás érdekében ezért növelni kell a mennyiséget, csakúgy, mint más drogoknál. Függőség is kialakulhat, az elvonási tünetek között pedig fejfájás és fáradékonyság is jelentkezhet. A koffein a gyomorsavat is megemeli, ami kellemetlen érzéssel járhat. Az sem újdonság senkinek, hogy a koffein több óra alatt ürül ki a szervezetből, késő délután és estefelé már nem ajánlott kávézgatni, mert az az alvás rovására mehet, a nyugtalan éjszaka után másnap pedig csak még több kávéra lesz szükség.

Az örök élet kulcsa?

Az azonnali hatásokon felül egy fél millió fő részvételével végzett tanulmány nemrég arra a megállapításra jutott, hogy napi egy-nyolc csésze kávé elfogyasztása egyenesen növelheti az élettartamot. Így bár a fél bögre tejjel és három kanál cukorral elfogyasztott kávékat ez az eredmény sem legitimálja, mostantól senkinek sem kell mentegetőznie, ha délután már a sokadik csészénél jár.

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!