Belföldi projektek, politikai célok: felborulhat a nyugdíjalapok egyensúlya külföldön

Az államok költségvetéseit egyszerre szorítja az elöregedő társadalom, a pandémia utóhatása és a magas kamatszint. A CNBC összefoglalója szerint egyre több helyen vetődik fel, hogy a nyugdíjalapok nagyobb szeletet vállaljanak hazai projektekből – szép célokkal, de kockázatos következményekkel. A cél gyakran nemes, a következmények viszont könnyen felboríthatják a kockázat–hozam egyensúlyt – és vele együtt a bizalmat is.

A nyugdíjrendszerekben hatalmas tőke gyűlt fel: az OECD-országok nyugdíjvagyona több mint háromszorosára nőtt 2003 óta, és mára 63,1 ezermilliárd dollárnál jár. Nehéz olyan politikust találni, akinek ne akadna meg a szeme ekkora forráson.

A gondolkodásmód logikusnak tűnik: ha már ott a pénz, miért ne szolgálhatná az ország fejlődését? Csakhogy közben a globális államadósság az IMF szerint a világ GDP-jének 235%-ához közelít – így egyre több kormány tekint a nyugdíjvagyonra „hazahozható” befektetési alapként.

Ezt olvastad már?

A szakértők már a vészharangot kongatják: újabb mélyponton a német gazdaság

A gazdaság sínyli meg, ha 2026-ban tényleg visszatér ez a különadó

A politika belép a portfólióba

A gyakorlat sokféle: van, ahol ösztönzik a hazai beruházásokat, máshol egyenesen elvárják. Ausztrália a szuperalapokat terelné az ingatlan- és infrastruktúra-fejlesztések felé; Japán politikusai a hatalmas állami alap hazai kockázati tőke kitettségét növelnék; az Egyesült Királyság és Malajzia pedig hasonló irányokat kommunikál.

A probléma ott kezdődik, amikor a befektetési döntések professzionális logikáját felülírja a politikai cél. A nyugdíjpénz ugyanis nem költségvetési mentőöv – hanem évtizedekre szóló befektetés.

Miért lehet gond, ha a nyugdíjalap túlzottan belföldre koncentrál?

Első ránézésre semmiért. A hazai projektek is lehetnek jó befektetések. A kockázat akkor nő meg, ha a portfóliót mesterségesen a hazai piac felé torzítják, és ezzel megbomlik a diverzifikáció védőhálója. A Mercer elemzői szerint ebből könnyen lesz torz árképzés, eszközár-buborék vagy akár likviditáshiány – márpedig a nyugdíjmegtakarítás épp az a pénz, amelynél minden apró kockázati hiba sokszorozódik idővel.

Ha az egyensúly felborul

A nyugdíjalapok működése a kockázat–hozam finom kalibrálásáról szól. Ha egy kormány bármilyen nemes célból előírja, hogy a pénz túl nagy arányban maradjon a hazai piacon, megbontja ezt az egyensúlyt. Ez pedig a fent említettek alapján hosszú távon a nyugdíjrendszer fenntarthatóságát veszélyezteti – és a bizalmat is.

Politikai ciklusok, politikai kinevezések

A politikai befolyás ritkán áll meg a céloknál. Ha az alapok vezetésébe politikai kinevezettek kerülnek, a professzionalizmus is sérülhet. A stratégia pedig könnyen ciklusonként fordulhat – egyik kormány újraiparosít, a másik zöldít, a harmadik gyors megtérülésre hajt.

Intő jelek: Dél-Korea és Sanghaj

Dél-Koreában 2015-ben a nemzeti nyugdíjalap döntő szavazata segített át egy vitatott, nagy ipari összeolvadást – sokak szerint politikai nyomásra. A döntés után értékvesztés következett, a közbizalom pedig megingott.

Sanghajban 2006-ban a városi társadalombiztosítási alapból milliárdokat csatornáztak presztízsberuházásokba, ingatlan- és útdíjprojektekbe. A vége botrány, nyomozás, szigorítás lett.

Ezek az esetek ugyan különbözőek, de közös bennük, hogy a politikai cél felülírta a szakmai megfontolást – és megfizették az árát.

Mit tehet a megtakarító – és mit tehet az állam?

Az állam részéről három dolog számít igazán:

• világos, hosszú távú mandátum a nyugdíjalapoknak;
• független, szakmai irányítás és felügyelet;
• átláthatóság, hogy a társadalom pontosan értse, milyen kockázatokért milyen hozamot céloznak.

A nyugdíjalap nem fejlesztési bank. Befektethet hazai projektekbe – sőt, jó is, ha tudja támogatni az ország fejlődését –, de csak üzleti alapon, a portfólió egészének kockázatához mérten. Ha ez az alapelv sérül, a rövid távú politikai haszonért hosszú távú nyugdíjkockázatot veszünk.

Mit tehetnek, akik megtakarítanak?

A megtakarítóknak közben érdemes saját házuk táján is rendet tartani. A mindennapi pénzügyi döntésekben a tudatosság az első szűrő: nézd át időről időre a pénztári portfóliódat, értsd, milyen eszközökben ül a pénzed, és tudd, hogy a hozamért kockázatot vállalsz.

Praktikusan ez azt jelenti, hogy:

• tartsd meg a diverzifikációt (ne csak hazai eszközökben gondolkodj);
• figyeld a szabályozási változásokat, de ne reagálj kapkodva;
• ha nő a hazai kitettség, ellenpontozd más megtakarításokkal (például nemzetközi részvény- vagy kötvényalapokkal);
• kérdezz rá a pénztáradnál: milyen elvek alapján döntenek, és hogyan védik a tagok hosszú távú érdekeit.

A kormányok számára csábító, olcsónak vélt forrás a nyugdíjvagyon – különösen adósság nyomása alatt. A nyugdíjrendszer sikerét viszont nem a rövid távú beruházási láz, hanem a higgadt, szakmai portfólióépítés adja. Ha a politikai cél átveszi az irányítást, a kockázat–hozam mérleg felborul, a bizalom megbillen. A közös érdek az, hogy a nyugdíjmegtakarítások függetlenek, átláthatók és hosszú távon versenyképesek maradjanak.

Forrás: CNBC

Borítókép: Drazen Zigic, Freepik