A mikrostressz nem hiszti és nem is luxusprobléma, így kezeld!

Most csak egy perced van? Épp csak gyorsan beleolvasnál ebbe a cikkbe? Az időnyomás talán megszokott, és meglehet, hogy észrevétlenül, de kimerítő dolog. Ahogy egy gazdasági válsághelyzet is megterhelő, vagy épp egy válás is az.

De mi a helyzet az olyan apróságokkal, mint egy mindennapi forgalmi dugó, egy este észrevett nem fogadott hívás vagy a kollégák “csak egyperces” kérdései?

Egy komoly ember ezeken nem akad fenn” – gondolhatnád, miért is kellene ezeken problémázni?

Ha nem történik tragédia, egészségesek vagyunk, akkor nincs min aggódni, igaz? Sőt, ha tényleg baj van, mint például egy súlyos betegség vagy baleset, azt is nézhetjük pozitívan, mert épülhetünk általa, nem? A megoldásorientált hozzáállás elképesztően hasznos. De nézzünk egy gyors gondolatkísérletet!

Mi történne, ha minden apró stressznél megennél egy csokit? Mikor ennéd az elsőt?

Amikor megfájdul a hátad az irodai székben? Vagy, amikor ránézel az órára és látod, hogy csúszásban vagy? Vagy, amikor felhívnak és megszakítanak a munkában? Vagy, amikor leszaladsz a pékségbe és pont elfogyott, amit szerettél volna?

Képzeld el, hogy minden ilyen apróságnál megeszel egy csokit. Tudjuk, hogy egy csokitól még senki nem hízott el.

De vajon mennyi idő után látszana rajtad, hogy pattanásosabb a bőröd, vagy párnásabb a hasad? Négy-öt nap? Néhány hét? Ha napjában 30-40-50-60 csokit megeszel, milyen gyorsan híznál el? Valószínűleg elég gyorsan. A probléma röviditallal számolva még szörnyűbben hatna. Ezekkel könnyű illusztrálni, hogy miért is számítanak az apróságok.

A stresszre miért tekintünk úgy, mintha nem történne meg velünk? Miért teszünk úgy, mintha nem hatna az idegrendszerünkre és szervezetünkre?

Ha a szomszéd kopácsol, amikor dolgoznánk, önmagában még tényleg nem tragédia. Viszont minden apró stressz elvesz tőlünk. Nem sokat, de valamennyit elvesz. A tudományos szakirodalom ezt allosztatikus töltésnek nevezi, én leginkább „burnout bankszámlaként” hivatkozom rá, vagy „pohárként”, ami be tud telni. Hol áll most a te poharad?

A helyzet pikantériája, hogy a sok kicsit alábecsüljük.

Viszont, ebből a sok kicsiből tevődik össze az energiaszintünk. A kiégés sem tipikusan amiatt következik be, mert valakivel két-három nagy esemény történik, hanem a hétköznapi kis stresszek adódnak össze és kimerítik a testi-lelki erőt és motivációt.
A megoldás több egyszerű, logikus lépésből áll.

• Elsőként észre kell venni, hogy mik az apróságok, amik kivesznek belőlünk. Az, hogy túl hűvös van az irodában? Az, hogy be kell tanítani az új munkatársat? Listázzuk ezt magunknak!
• Másodsorban érdemes empatizálni magunkkal, hogy ezek nem hisztik, hanem természetes módon hatnak ránk. Nem velünk van a baj, ha egy elkéső partner feszültséget kelt bennünk, az érzés lehet jogos.
• Harmadikként pedig javasolt monitorozni, hogy hol tartunk épp az energiaszintünket tekintve.

Ha felismerjük, hogy fáradunk, mit tehetünk?

Egy indiai pozitív pszichológus azt tanította nekem, hogy egy negatív érzésre három pozitív érzés kell jusson, hogy egyensúlyba kerüljünk, 1:3 lenne az egészséges arány. Meglepődtem, de ésszerűnek tűnik.

Tévesen, de sajnos sokan úgy vélekednek, hogy a pozitív érzések választás kérdései. Tíz éve kísérve négyszemközti beszélgetéseken az ügyfeleket coachként, ma már pszichológusként, azt látom, hogy a pozitív érzés az esetek többségében nem választás kérdése. Ahogy nem erőltethetjük magunkra a szerelmet sem, úgy elképzelhető, hogy egy tengerparti luxushotelben is lehetünk szomorúak, vagy épp magányosak.

Aki azt harsogja, hogy a boldogság csak választás kérdése, gyakran a negatív érzéseit nyomja el, ami hosszú távon nem kifizetődő. A negatív érzések elnyomása kapcsán volt érv a csokis példa feljebb.

Amit ténylegesen tehetünk vagy teszünk azért, hogy jól érezhessük magunkat. A pozitív érzés pedig vagy megérkezik, vagy nem. Ahogy egy madáretetőt is kikészíthetünk, de a madarakat nem kényszeríthetjük a kertünkbe, ha viszont megérkeznek, örülhetünk.

Hogyan készíthetjük ki ezt a madáretetőt a saját boldogságunk madarának?

Apróságokkal. Például, ha a kedvenc kávénkból iszunk, az okozhat pozitív érzést. Ha kimegyünk a Duna-partra sétálni, az okozhat pozitív érzést. Az, ha teszünk valamit valaki másért, szintén okozhat pozitív érzést. Egy húsz perces relaxáció is okozhat pozitív érzést. Minden, amit tudatosan teszünk magunkért, segíthet.

Ismerjük a példázatot, hogy a békát elvileg forró vízbe nem tehetjük, de ha az edényt lassan forraljuk, akkor a béka nem ugrik ki belőle, mert megszokja a vizet. A stresszt ugyanígy szokjuk meg. Tehetünk viszont ellene és visszahűthetjük ezt a vizet.

Minden apró stressz számít. Azért veszélyesebb az apró stressz, mert nem vesszük észre, hogy telítődünk vele. Könnyű elmenni mellette.

A sok apróság viszont összeadódik, ez pedig kimerít bennünket. Érdemes elfogadni, hogy az apróságok is hatnak ránk, hisz az apróságokból tevődik össze az életünk. Ha ökölszabályt keresünk, Egy mikrostresszt három pozitív élmény tud jól ellensúlyozni. A pozitív élmények többsége magától nem történik, illetve magunkra erőszakolni sem tudjuk az örömöt. Amit tehetünk, ha aktívan teszünk lépéseket azért, hogy az érzelmi akkumulátorunk szinten tartsuk, vagy legalább ha merül, csatlakoztassuk töltőre. A töltő pedig szintén az apróságokból tevődik össze: azokból a pillanatokból, ahol természetes, szívből jövő örömöt élhetünk át.