Tivoli: “ókori nevén Tibur, város, egyben alapszintű közigazgatási egység, azaz község Olaszországban, Lazio régióban, Róma megyében” – írja a Wikipédia.
Tivoli? “Tehát visszafelé olvasva I lov(e) it!” – hangzott el a kollégáktól, amikor szóba került a tesztautó. Kétkedve fogadtam az elméletet, hogy ez lett volna a névadás alapja, bár láttunk már hasonló szörnyűségeket az autóiparban. Elég csak a mérsékelt sikert megélt Suzukira gondolni: Liana = Life In A New Age.
Az angol Wikipedia egy The Telegraph cikkre hivatkozva azt állítja ugyan, hogy ez az a szójáték is szerepet játszott abban, hogy pont erről a városról kapta a nevét a koreai modell, azonban én fenntartottam a szkepticizmusomat. Ugyanakkor pár nap használat után azt mondom – nomen est omen -, akár lehet is benne valami: I lov(e) it, vagyis szeretem, egyetlen aprócska (betű)hibával.
A saját autóm jelenleg épp egy Ford Focus ST, melynek orrában a Volvo T5-ként megismert soros, öthengeres, 225 lóerős turbómotorja bújik meg. Bármennyire is számoltak ezzel a Ford mérnökei, és álmodtak más futóművet az ST alá, a nagyobb súly miatt az elmúlt 14 év során kissé már megfáradtak az első spirálrugók, így nagyjából másfél-két centit megereszkedett az autó eleje. A Forma-1-ben Adrian Newey zseniális mérnöki munkájának köszönhetően szándékosan alkalmazott – és a szakzsargonban “rake”-nek nevezett – megoldás, miszerint az autó orra alacsonyabban van, mint a hátulja, a hétköznapokban kevésbé hatékony, inkább idegesítő jelenség, mivel a parkolókba beállva szépen végig lehet karcolni a lökhárító alját a padkán. Emiatt rászoktam, hogy az ilyen helyeken mindig tolatva parkolok, és ez a megszokás kétségkívül jól jött a Ssangyong Tivolival eltöltött néhány nap során is.
A Tivolival ugyan nincs olyan gond, hogy leérne az alja parkoláskor, viszont kifejezetten jót tesz neki, ha az autótól távolodva, visszanézve, vagy az autó felé sétálva az orrát látja az ember. Az ugyanis egész szimpatikus, ellenben a hátulnézettel, amivel nem igazán tudtam megbarátkozni. És azt hiszem a Ssangyong crossoverének ez az egyetlen szembetűnő hibája.
A kifutó X116-os kódjelű modellt most váltó Tivoli X150 egyértelműen azt üzeni, hogy a Ssangyong szépen jön fel a Kiát és a Hyundait követve a koreai autógyártók között, ár-érték arányával pedig igencsak meg tud szorongatni pár népszerű versenyzőt a magyar piacon, ha bizalmat szavazunk neki.
A korábbi modellek európai vásárlók számára extrémnek ható formatervei után a Tivoli X150 orra már teljes mértékben konszolidált, szimpatikus ábrázatot mutat. A szűkre szabott rácsokkal és nyílásokkal, a nagy fényezett felülettel masszív terepjárós hatást keltő fellépés kissé szelídül, amikor oldalnézetből nézzük a crossovert. Itt azonnal, jobban átjön a valós mérete, ez az autó ugyanis inkább a kompakt SUV-k közé tartozik. A hátsó ajtókról induló és a C oszlopokon kiteljesedő szélesítés megtöri az egyenletes az oldallemezek síkját, hogy egy Lanciára emlékeztető hátsó lámpatestben forduljon át a hátfalra, ahol egy újabb púpot találunk. A széles domborítás, a sok él, a keskeny lámpák összhatása kilóg a sorból, azt az érzést kelti, mintha ezt a részt nem akarták vagy tudták volna már az autó többi részével harmóniába hozni. A formatervnek egyértelműen ez a gyenge pontja, ha valaki ezzel meg tud barátkozni, akkor nem sok panasza lesz a Tivolira.
A hangsúlyos embléma és a mostanában egyre több gyártónál népszerű modell megjelölés mögött egy alapesetben 427 literes csomagtér található, ezt azonban csak akkor tudjuk kihasználni, ha beérjük a defektjavító készlettel. A nagyobb biztonságot jelentő pótkerék ára az árlista 69.000 Ft-os extra tételén felül a raktér térfogatának 311 literre csökkenése.
Az utastér modern, kényelmes, a kezelőszervek átláthatóak, egyértelműek, pontosan és jó érzettel kapcsolhatóak. A Tivolit ilyen tekintetben nyugodt szívvel merném odaállítani az SUV-kategóriában továbbra is nagy kedvencem, a Seat Ateca mellé, és határozottan állítom, hogy minőségérzetben megelőzi a nála sokkal népszerűbb Nissan Qashqait is.
A központi kijelző gyorsan reagál, nem akad meg, nem lassul be, az alatta elhelyezett klímapanel gombjai és tekerős szabályzói finoman kattannak, kis megszokással akár vakon is kapcsolgathatóak. Az ülés kifejezetten kényelmes, oldaltartása egy-egy sportosabb modellel is vetekszik, az üléspozíció ebben a kivitelben csak manuálisan, nem elektromosan állítható. Az alul kissé lapított kormány fogása kellemes, egyedül a balra elhelyezett nyomógombcsoportot takarja ki kissé, így az oda száműzött funkciók használatához több figyelemre van szükség.
Elsőre furcsának hat a klasszikus, mechanikus kézifékkar, illetve hiányzik az automata sebességváltó kiegészítéseként a más márkáknál már megszokott Auto Hold nyomógomb, cserébe viszont olyan extrát ad a 10,25 colos digitális műszeregység, amit már sokszor hiányoltunk máshol: a mobiltelefont USB kábelen csatlakoztatva, az Android Auto vagy Apple CarPlay képét nem csak a központi kijelzőre, hanem a műszerfalra is kivetíthetjük, így végre a Waze is használható ezen a felületen, nem csak a gyári navigációs szoftver.
A hátsó sorban ülőket bőséges lábtér és a közel vízszintes tetővonal miatt elegendő fejtér is várja, bár az autó méreteiből adódóan itt inkább két, mint három személy részére van elegendő hely egy hosszabb, kényelmes utazásra. Az első sorban felsorakoztatott elektromos- és multimédia felszereltségből hátra sajnos nem jutott, sem USB, sem másmilyen csatlakozási vagy töltési lehetőség nem került a könyöklő hátlapjára.
A vezetéstámogató rendszerek tekintetében igen gazdag már az alapfelszereltség is: felár nélkül jár a tempomat, az automata vészfékező rendszer, a ráfutásos ütközésre figyelmeztető, a menetstabilizáló, a visszagurulás gátló, a lejtmenet vezérlő, a vészfék asszisztens, a sávelhagyásra figyelmeztető, a sávtartó, a táblafelismerő, az előttünk álló kocsisor indulására figyelmeztető és a vezető éberségét felügyelő funkció. Feláras biztonsági csomagként mindez kiegészíthető holttérfigyelővel, sávváltást segítő asszisztenssel és hátsó keresztforgalom figyelővel is. Az opciós listáról egyedül az adaptív, távolságtartó tempomat hiányzik, a más típusokban sokszor inkább bosszúságot, mint valódi segítséget jelentő sávtartó viszont kifogástalanul, finoman, szinte észrevehetetlenül, de pontosan dolgozik, amiért nagy piros pont jár a fejlesztőknek.
A tesztautóban az 1.5 GDi turbós benzinmotor dolgozott, amely 163 lóerős teljesítményre és manuális váltóval 280 Newtonméter, a mi esetünkben a hatfokozatú Aisin automata váltóval 260 Newtonméter forgatónyomatékra képes. Ez a konfiguráció a kényelmes városi közlekedéshez és a kicsit tempósabb haladáshoz is bőven elengedőnek bizonyult. A nem kifejezetten magas felépítés ellenére kanyarokban és nagyobb úthibákon kissé himbálózik a karosszéria, de gyorsan és feszesen visszaáll a nyugalmi helyzetbe, összességében inkább kényelmessé, mint feszessé téve az úttartást. Az első futómű, valamint a gázpedál érdekes karakterisztikája miatt a Tivoli szűkebb kanyarokban hajlamos gázadásra alulkormányozottá, orrtolóssá válni, ez mindenképp megszokást igényel. A túl érzékeny gázpedál egyébként álló helyből egyenesen induláskor is feltűnő, a pedálút első harmadában nagyon hirtelen reagál, váratlanul ugrik, nyálkás, csúszós úton pedig sokszor a kipörgésgátló is beavatkozik a stabilitás érdekében.
A fedélzeti számítógép valamivel 9 liter feletti átlagfogyasztást mutatott, amikor átvettem az autót. Ez nem kevés, viszont meglepően hamar sikerült – mindössze normális, nyugodt közlekedéssel – 8 liter alá szorítani. (A képeken látható 8,7 liter már a fotózás során viszonylag sokat egy helyben járó motor, illetve a rövid indítások és forgolódások eredménye.)
Az ismeretlenségből – vagy talán inkább népszerűtlenségből – adódó bizalmatlanságot a koreai márka 5 évre vagy 100.000 kilométerre vonatkozó garanciával, no meg az árlista tételeivel próbálják kompenzálni. A tesztautó DLX csomagjának akciós alapára 5 439 000 Ft, ez a harmadik az elérhető négy felszereltségi szintből. A konkrét példány az extraként megrendelt automata váltóval, biztonsági csomaggal, digitális műszerfallal, navigációval, 18-as alufelnivel, metálfénnyel és pár kisebb extrával is mindössze 7 011 000 Ft-ba kerül.
Az importőr weboldala szerint a benzinmotoros változat az alap STD felszereltséggel most akciósan már 4 560 000 Ft-ért elérhető, ami a kategória többi modelljének árlistája mellett meggyőző ajánlatnak tűnik. (Pl. a Renault Captur: 4 099 000 Ft-tól, a Suzuki Vitara: 4 870 000 Ft-tól, a Skoda Kamiq: 5 770 160 Ft-tól, a Kia Xceed: 5 999 000 Ft-tól, a Nissan Qashqai: 6 330 000 Ft-tól, a Ford Puma: 6 935 000 Ft-tól indul.)
Tudása és minősége alapján a Ssangyong Tivoli X150 helye ott van a mezőnyben a többi felsorolt modell mellett, az árcédulája is kedvező, a garanciális feltételek is bíztatóak. Az, hogy sikeres tud-e lenni a magyar piacon, úgy tűnik már csak azon múlik, hogy mennyire ragaszkodnak a vásárlók a megszokott emblémákhoz.
Ez is érdekelhet: További tesztjeink
