Függőségéről vallott Barry Keoghan

Barry Keoghan nemcsak karizmatikus színész, de valódi túlélő is. Gyerekként temette el szüleit, kamaszként számos nevelőotthont megjárt, és még akkor sem tudott szabadulni a drogok kísértésétől, amikor már világsztárként ünnepelték. Most először mesélt arról, hogyan küzdött meg a múltjával – és saját magával.

Az ír színészt a világ a Saltburn, A sziget szellemei vagy épp a Dunkirk révén ismerte meg, de Barry Keoghan története jóval a reflektorfény előtt kezdődött – és sötétebb, mint bárki gondolta volna. Az Authentic Hollywood podcast legutóbbi adásában őszintén beszélt függőségről, családi tragédiákról és a hollywoodi nyomásról, amivel hosszú időn át nap mint nap meg kellett küzdenie.

„Nem tagadom többé. El kellett fogadnom, hogy függő vagyok. Csak így tudtam továbblépni, és elkezdeni dolgozni magamon” – mondta Keoghan, akinek gyerekkora szinte egy filmbe illő tragédiasorozat volt.

Tizenkét évesen vesztette el édesanyját heroin-túladagolás miatt. Apja is – ahogy ő fogalmaz – hasonló harcban hunyt el. Barry és testvére ezután hét év alatt tizenhárom különböző nevelőintézetet járt meg, miközben a családjuk darabokra hullott. „Két nagybátyám és egy unokatestvérem is drog miatt halt meg. Azt gondolnád, ez elég figyelmeztetés lenne. De a kíváncsiság furcsa dolog. Néha segít, máskor bajba sodor. Nálam inkább az utóbbi volt.”

A nemzetközi áttörés sem hozott azonnali megváltást. 2022-ben megszületett a fia, de – saját bevallása szerint – a függőségtől való szabadulás nem ment egyik napról a másikra. „Azt hinné az ember, hogy egy gyerek mindent megváltoztat. De még akkor is ott volt bennem a késztetés.”

A hollywoodi közeg sem könnyítette meg a dolgát. „Mintha elvárás lenne. Mintha ez hozzá tartozna és egy idő után már nem is kérdezel, csak sodródsz.”

A testén viseli a múlt nyomait

A podcastban Keoghan megmutatta a karján lévő sebeket is, amelyeket saját bevallása szerint bedrogozva szerzett. „Ezek itt… ezek a hegek. Ez a valóság. Ez maradt utána” – mondta csendesen.

Mostanra azonban – mint fogalmazott – másképp látja magát. „Megbékéltem azzal, ami volt. Felelősséget vállalok. Sajnálom, ha fájdalmat okoztam bárkinek is. De leginkább magamnak tartozom bocsánattal, amiért annyi ideig hagytam, hogy ez az egész irányítson.”

Barry Keoghan nem állítja, hogy mindennel végzett, de úgy érzi, végre jó irányba tart. „Jelen vagyok. Apa vagyok. Elégedett vagyok. Most kezdem csak felfogni, milyen köd volt körülöttem – és most, hogy kezd felszállni, minden tisztább és élesebb.”

Az őszinte vallomás nemcsak megrázó, de inspiráló is – főleg egy olyan iparágban, ahol a csillogás gyakran eltakarja a sebeket. Keoghan viszont már nem rejtegeti a múltját. Inkább megmutatja, hogyan lehet a legmélyebbről is visszatérni.