Fejben dől el - Így építhetsz mentális erőt a mindennapokban
Teljesítmény alatt sokunk a fizikális állóképességre és az edzőteremben építhető izmok teherbírására gondolhatunk, ám van egy terület, ami hasonlóképpen meghatározó az életünkben és befolyásolja mindazt, hogyan reagálunk nyomás alatt, miként kezeljük a stresszt és mennyire tudunk helytállni nehéz helyzetekben. Ez pedig nem más, mint a mentális felkészültség. Nem véletlen, hogy a legnagyobb fizikai és pszichés terhelésnek kitett emberek – mint például a katonák – időt és energiát fordítanak az elméjük tudatos edzésére. Hiszen egy éles helyzetben számukra nem csak az számít, hogy fizikailag erősek és robbanékonyak legyenek, hanem az is, hogy képesek legyenek fókuszáltak maradni stresszes helyzetekben is és a lehető leggyorsabban alkalmazkodva előnyös döntéseket hozzanak. Ezek a készségek pedig fejleszthetők mindannyiunk számára.
Így fejleszd a mentális állóképességedet
Az egyik leghatékonyabb módszer az úgynevezett mentális próba, mikor vizualizáció segítségével képzeled el a kihívást jelentő helyzeteket és azok leghatékonyabb megoldási alternatíváját. Egy fontos tárgyalás, egy nehéz beszélgetés, egy versenyhelyzet, egy prezentáció vagy egy vizsga mind kihívást jelent. Ám abban a helyzetben, ha fejben előre elképzeled és lejátszod a legnehezebb végkimenetelt, akkor sokkal élesebben és magabiztosabban fogsz reagálni váratlan szituációkban is és kevésbé billensz ki az egyensúlyodból.
Ezt olvastad már?
A „beach body” titka: valójában a hozzáállásod sokkal többet számít mint bármilyen diéta
Amikor a tiszta lelkiismeret sem véd meg: miért vallják magukat bűnösnek az ártatlanok?
Ugyanilyen fontos felismerni, hogy nem mindig ugyanarra az állapotra van szükséged a jó teljesítményhez. Van, amikor fel kell pörögnöd, ahhoz, hogy kiemelkedő legyél és vannak olyan is, amikor a nyugalmad megtartása a tudatos lassításban rejlik. A mentálisan erős emberek tudják, mikor milyen helyzetben éppen melyik megoldási stratégia működik náluk. Ahhoz, hogy minderre fényt deríts érdemes visszagondolni korábbi szituációkra, amikor valóban kiemelkedően teljesítettél. Túl feszült voltál, vagy inkább túl laza? Amint ezt felismered, könnyebben tudsz tudatosan „ráhangolódni” a megfelelő állapotra – akár egy rövid mondattal, zenével vagy egy megszokott rutinnal is felkészítheted magad az embert próbáló helyzetre.
Rendszeresség és mentális kontroll
A harmadik kulcsterület a rendszeresség. A mentális erő nem egy egyszeri döntés, hanem napi szintű gyakorlás eredménye. Ilyen lehet például a tudatos légzés, ami segít visszavenni a feszültségből, megállítani a gondolatok kontrollálatlan áradatát és tisztábban ötletelni. Már néhány perc lassú, kontrollált légzés is képes „újraindítani” az idegrendszert egy stresszes helyzetben és kiélesíteni az elméd. Hasonlóan hatékony egy rövid napi visszatekintés is. Amint időt szánsz arra, hogy este végiggondold mindazt, ami jól ment, és sorra veszed mindazt, hogy min lehetne javítani, nemcsak reálisabb képet kapsz magadról, hanem egy jól követhető fejlődési irányt is. Ez a fajta tudatosság pedig hosszú távon növeli az önbizalmat és a mentális stabilitást.
A mentális erő nem azt jelenti, hogy mindig keménynek kell lenned, vagy hogy nem érezhetsz bizonytalanságot. Inkább arról szól, hogy képes vagy kezelni ezeket az állapotokat, és nem hagyod, hogy irányítsanak. Végső soron nem az dönt, mi történik veled, hanem az, hogyan reagálsz rá. Ez az a terület, amit – egy kis tudatossággal – bárki képes fejleszteni.
Forrás: Men’s Health
Borítókép: macrovector, Freepik








