Amikor a múlt benyomja azt a bizonyos gombot: mit jelent valójában, ha valaki „triggerelődik”?

Manapság fűre-fára rásütjük, hogy „triggerel” minket, a kifejezés szinte teljesen elkopott a köznyelvben. De mi zajlik le valójában a háttérben, amikor egy ártatlan helyzet hirtelen gyomrost mér az idegrendszerünkre?

A hétköznapi szóhasználatban a trigger (vagy érzelmi kiváltó ok) kifejezést ma már szinte mindenre rávágjuk, ami picit is irritál, dühít vagy elszomorít minket. A pszichológia szerint azonban a valóság ennél sokkal mélyebb: a triggerelés valójában egy érzelmi visszhang, amikor a jelen pillanat hirtelen és észrevétlenül összekapcsolódik a múlt egy feldolgozatlan élményével.

Ilyenkor nem egy egyszerű külső ok-okozati hatásról van szó, hanem arról, hogy egy inger (egy hang, egy szó, egy illat vagy egy helyzet) aktiválja a saját érzelmi memóriánkat.

Ezt olvastad már?

Többet árt, mint a betegség? Ezért veszélyes az időskori elszigeteltség

5 rejtett jel, hogy valójában súlyos szorongással küzdesz

A testünk előbb reagál, mint az agyunk

A legmeghökkentőbb a triggerek működésében az, hogy az érzelmi és testi reakció jóval azelőtt beindul, hogy az agyunk egyáltalán tudatosítaná, mi történik. Mire racionálisan átgondolhatnánk a helyzetet, a testünk már reagált: elönt a szorongás, beindul a védekező mechanizmus, vagy épp a teljes bezárkózás. A traumatikus emlékek ugyanis nem történetként, hanem fizikai érzetként raktározódnak el a testünkben. Emiatt van az, hogy ilyen helyzetben könnyen egy hirtelen kezelhetetlennek tűnő, félelemmel, szégyennel vagy dühvel teli negatív spirálban találjuk magunkat, miközben hajlamosak vagyunk önmagunkat vagy a környezetünket hibáztatni a túlzott reakcióinkért. Ezzel párhuzamosan a figyelmünk fókusza is radikálisan megváltozik: tudat alatt folyamatosan a veszélyt kezdjük pásztázni, így sokkal nagyobb eséllyel veszünk észre olyan dolgokat a környezetünkben, amiktől valójában rettegünk.

Törölni nem lehet, de újraírni igen

Mivel a triggerekre adott válaszaink az agyunk mélyén, automatikus reflexként futnak le, magát az elsődleges érzelmet nem tudjuk kitörölni. Az elkerülés (például ha a fájdalmas emlékek miatt inkább elszigeteljük magunkat a barátoktól vagy a hobbijainktól) hosszú távon csak árt.

A megoldás az érzelmi tudatosság, amely egy egyszerű, de hatékony technikával, a tudatos megállással kezdődik. Amikor érezzük, hogy elönt a feszültség, ahelyett, hogy azonnal visszavágnánk vagy elmenekülnénk, tegyünk egy mentális lépést hátra, és vegyünk három mély levegőt. Ez a rövid szünet lehetőséget ad arra, hogy a racionális agyunk utolérje a testi reakcióinkat. Ebben a megállított pillanatban érdemes feltenni magunknak a kérdést: mi történik most a testemben, és ez a nehézség, gombóc a torokban vagy heves szívverés honnan ismerős a múltamból? Ha sikerül azonosítani a kiváltó okot, tudatosan emlékeztessük magunkat, hogy a jelenlegi szituáció nem azonos a régi traumával, és ma már biztonságban vagyunk. Ezzel a módszerrel lépésről lépésre képesek leszünk felülírni a berögzült forgatókönyveket. A trigger ugyanis nem a gyengeség jele, hanem egy iránytű, ami pontosan megmutatja, hol van még dolgunk önmagunkkal.

Forrás: Psychology Today

Borítókép: cottonbro studio, Pexels