A munkahelyi siker titka: 3 társas készség, amit érdemes elsajátítani

Munkahelyi közhely, hogy „légy önmagad” – mégis a kifejezés sokszor félrevezető tanács. Egy neves, amerikai egyetemeken oktató pszichológus szerint három társas készség sokkal inkább meghatározza, ki mennyire keresett és sikeres. Ezek nem látványos tettek, hanem mindennapi szokások: épp ezért lesz belőlük valódi versenyelőny.

Nem az önazonosság a csodafegyver

Tomas Chamorro‑Premuzic, a Columbia Egyetem üzleti pszichológia professzora a CNBC Make It cikkében hangsúlyozza: a munka világában az érzelmi intelligencia az „erős valuta”, mert az mutatja meg, mennyire értjük saját működésünket, és hogyan tudunk másokkal hatékonyan együttműködni. Aki képes a finomhangolásra – tapintat, önuralom, mások szempontjainak figyelembevétele –, azzal könnyebb együtt dolgozni. Ez pedig magától értetődően növeli a szakmai hitelességet is.

Ezt olvastad már?

Fókusz növelése munka közben: gyakorlatok és eszközök

A felső 1% titkai: 5 út a tartós, valódi vagyonszerzéshez

Az önazonosság érték. Ugyanakkor a munkahely nem magánnapló: itt a szakmai célok és a közös teljesítmény számít. Az, hogy hogyan jelenünk meg mások előtt, sokban múlik az önismereten és a napi döntéseinket átszövő tudatosságon – e kettő pedig tanulható.

Ha ehhez inspirációt keresel, érdemes körülnézni az önismeret és a tudatosság témáiban írt cikkeink között is.

Chamorro‑Premuzic frissen megjelent könyve – Don’t Be Yourself: Why Authenticity Is Overrated (and What to Do Instead) – ezt a szemléletet bontja ki, és gyakorlati kapaszkodókat ad a hétköznapokra is. Könyvének legfontosabb tanulsága pedig, hogy a következő három társas készség tudatos gyakorlásával látványosan javíthatjuk munkahelyi megítélésünket.

1. Tanulj meg visszajelzést kérni – és fogadni

A legtöbbünk ritkán kap őszinte, kritikus visszajelzést. Nem azért, mert a kollégák közönyösek; inkább azért, mert alapvetően hajlamosak vagyunk dicsérni és nem kockáztatni egy esetleges feszült helyzetet. Így a „Milyen volt a prezentációm?” típusú kérdésekre udvarias, mégis semmitmondó válaszokat kapunk.

Érdemes ezért célzottan kérdezni:

• „Mi volt az az egy dolog, amit legközelebb máshogy csináljak?”
• „Mi az, amit elhagynál, és mit erősítenél?”
• „Te mit tettél volna a helyemben?”

A kérdéseink tartalma mellett a reakciónk is nagyon sokat számít. Ha rögtön védekezünk, magyarázkodunk, a környezetünk legközelebb nem fog kockáztatni az őszinteséggel. Hideg fej, kíváncsiság, jegyzetelés – ezt érdemes tenni ilyenkor, még ha belül kellemetlen is. Ez a fajta hozzáállás nemcsak gyorsítja a tanulási folyamatokat, hanem a fegyelem edzésére is alkalmas, ezzel ugyanis a rövid távú kényelem helyett a hosszú távú fejlődést választjuk. Erről az attitűdről bővebben itt is olvashatsz: fegyelem.

Hogyan építs rutint a visszajelzés köré?

• Időzíts: kérj visszajelzést 24 órán belül, amíg friss az élmény.
• Szűkíts: egyszerre csak egy‑két területre kérdezz rá, így kapsz használható válaszokat.
• Kövesd le a folyamatot: jelezd később, mit építettél be a tanácsokból – ezzel bizalmat is építesz.

2. Társas érzékenység: fókusz másokon

A társas helyzetekben sokszor inkább magunk miatt aggódunk: mit gondolnak rólunk, hogyan hangzik amit mondunk, jó-e az érvelésünk. Chamorro‑Premuzic szerint azonban az igazi előny abból származik, ha tudatosan átkapcsoljuk a fókuszt másokra. Mi járhat a fejében a kollégának? Mit várnak tőlünk ebben a helyzetben? Milyen a hangulat a teremben?

A társas érzékenység nem megjátszás, hanem tudatos döntés: úgy viselkedem, hogy közben a többiek szempontjait is figyelembe veszem. Ez lehet annyi, hogy rövidebben fogalmazunk, mert sűrű a napirend; vagy az, hogy kérdésekkel segítjük a csendesebb kollégát, mert látszik, hogy van gondolata, csak nem jut szóhoz. Aki képes olvasni a helyzetet, és ehhez igazítani a viselkedését, az nem hamisnak – inkább profinak tűnik.

Tudatos önbemutatás, nem szerepjáték

Chamorro‑Premuzic „stratégiai önbemutatásnak” nevezi ezt a készséget. A mindennapok szintjén ez azt jelenti, hogy:

• felkészülünk a partnereinkből (kik lesznek a teremben, mi a tét, mennyi időnk van),
• a célhoz illesztjük a stílust (informális egyeztetésre más kell, mint egy igazgatósági ülésre),
• észrevesszük a rejtett jelzéseket (türelmetlen testbeszéd, felgyorsuló légzés, elkalandozó tekintetek),
• teret adunk másoknak, és összefoglalással segítjük a döntést.

A tudatos jelenlét itt nem öncél, hanem eszköz: így lesz a csapatmunkából valódi együttműködés, a vitából előremutató egyeztetés.

3. Alkalmazkodóképesség: növekedés a kényelmetlenségen át

Kézenfekvő a saját erősségeinkre támaszkodni. Mégis, a tartós fejlődéshez időről időre olyan helyzeteket is vállalnunk kell, amelyektől feszengünk. Introvertáltként például egy rövid, gyakorlott megszólalás a heti megbeszélésen pont ilyen lehet. Rutinos előadóként pedig éppen egy személyesebb, négyszemközti megbeszélés lehet kihívás egy kollégával. A lényeg: tudatosan, apránként kilépni a komfortzónából.

Sokan úgy tekintenek a személyiségjegyekre – például introvertáltságra, rugalmasságra vagy társas kezdeményezőkészségre –, mintha kőbe vésett tulajdonságok lennének. Valójában viselkedési mintákról beszélünk, amelyek gyakorlással alakíthatók. Ha a döntéseinket a „régi én” határaihoz kötjük, a jövőbeli lehetőségeinktől fosztjuk meg magunkat.

Kis lépések, amelyek sokat számítanak

• Ha eddig e‑mailt írtál, egyeztess 10 perces hívást – gyorsabb és tisztább lesz.
• Ha kerülted a szereplést, vállalj egy 3–5 perces, előre megírt beszédet.
• Ha sokat beszélsz, tervezz be tudatos szüneteket, és tegyél fel kérdéseket.
• Ha keveset szólalsz meg, készíts 2–3 mondatos hozzászólást előre.

Mindegyik apróság. Mégis, ezekből épül fel az a rugalmasság, amelyet a változó munkakörnyezet megkövetel.

Hol a határ az önazonosság és az alkalmazkodás között?

Nem arról van szó, hogy feladjuk aönmagunkat. Sokkal inkább arról, hogy megtanuljuk a saját értékeinket a helyzethez illő módon megmutatni. Az önazonosság belső iránytű – de nem lehet kifogás a változás hiányára, a viselkedésünk csiszolására. Aki képes egyszerre hű maradni a fontos elveihez, miközben rugalmasan igazodik a közeghez, nemcsak kedveltebb kolléga lesz, hanem megbízhatóbb partner és előléptethető tehetség is.

A Chamorro‑Premuzic által kiemelt három készség – a visszajelzésre való fogékonyság, a társas érzékenység és az alkalmazkodóképesség – nem velünk született adottságok. Mindennapi, kicsi döntésekben formálódnak. És bár időnként kényelmetlenek, hosszú távon épp ezek növelik a siker esélyét – a munkában és azon túl.

Forrás: CNBC

Borítókép: fauxels, Pexels