Az egyik legrondább cipő a világon, 25 millió pár megy el belőle évente

Igényesférfi.hu Igényesférfi.hu | 2022.07.08 | Férfi divat | Olvasási idő: 3 perc
Az egyik legrondább cipő a világon, 25 millió pár megy el belőle évente

Esztétikai értéke világszinten vita tárgya, de kétségtelenül kényelmes, népszerűsége pedig megkérdőjelezhetetlen: évente mintegy 25 millió pár Birkenstock papucs kerül értékesítésre.

Az 1774-ben alapított német márka eltökélt célja, hogy a világ megismerje az ikonikussá vált formavilág mögött meghúzódó csúf igazságot és a láb egészségének kiemelt jelentőségét, ezért Ugly for a reason (Okkal ronda) címmel, a New York Times közreműködésével kampányt indított, amely egy három részes dokumentumfilm sorozat keretein belül meséli el az emberi lábfej evolúcióját és a vitalitásban betöltött szerepét.

Táncosok, futók, átlagemberek

Sokan, sokféleképpen, de mindannyian rendszeres kihívás elé állítjuk lábainkat, a Birkenstock pedig csaknem két és fél évszázaddal ezelőtt azt a célt tűzte ki maga elé, hogy felhívja a figyelmet a lábak egészségére és a lábápolás fontosságára.

„A láb egészsége minden tevékenységünk középpontjában áll” – mondja a Birkenstock vezérigazgatója, Oliver Reichert. „Ezt a kampányt azért indítottuk, hogy megismertessük az embereket az emberi láb csodájával, hiszen az emberiség evolúciója a lábak fejlődésében gyökerezik” – teszi hozzá.

Reichert arra is emlékeztet, hogy a legtöbb ember egészséges lábbal születik, a helytelen, kényelmetlen, egészségtelen cipők miatt viszont sokan küzdenek fájdalmas lábproblémákkal.

„Szeretnénk felhívni a fogyasztók figyelmét erre, egyúttal pedig lehetővé szeretnénk tenni, hogy az emberek megalapozottabb döntéseket hozzanak – függetlenül attól, hogy végül melyik lábbelimárkát választják” – fogalmaz Reichert.

Annak ellenére, hogy a Birkenstock mai napig a lábbeliipar “csúnya kiskacsája”, évente mintegy 25 millió pár kerül értékesítésre. A hatodik generációs családi vállalkozás – amely jelenleg részben az LVMH által támogatott holdingtársaság tulajdonában van – továbbra is kiemelt figyelmet fordít az innovációra, miközben céljuk, hogy megőrizzék a márka alapvető dizájnját és ortopédiai szellemiségét.

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!