Mit csinálnak jobban a japán apák? A fegyelmezés művészete nyugati apák számára

Japán nemcsak egyedülálló úti célként szerepel a köztudatban, hanem több ezer évre visszanyúló kultúrája miatt is gyakran kerül reflektorfénybe mint követendő példa. A japán mindennapokat mélyen átszövő tisztelet, fegyelem és közösségi gondolkodás olyan alapértékek, amelyek a nyugati társadalomban egyre inkább háttérbe szorulnak. Mindez nem egy veleszületett társadalmi adottság, hanem egy hosszú távon felépített rendszer eredménye – az értékrend sem magától formálódik ilyenné, hanem a gyermekkortól kezdve tudatos és következetes tanításnak köszönhetően, amiben az apák szerepe is elengedhetetlen. 

Shitsuke – A fegyelmezés művészete

Japánban a gyereknevelés nem kizárólag az anyák feladata, hiszen az apa nem csak egy alkalmi szereplő a család működésében, hanem aktívan résztvevője a mindennapoknak: kiveszi a szerepét az operatív feladatokból és a nevelésben is erőteljesen jelen van – a helyes viselkedési minták átadásában. 

Japánban a fegyelmezés kulcsfogalma a shitsuke, amely inkább jelent tanítást és követendő mintává válást, mint agresszív fellépést. Nem alkalmaznak fizikai büntetést, nem kiabálnak a gyermekkel és nem tesznek rá negatív megjegyzéseket. Az apa nem csak akkor lép közbe, mikor már elszabadultak az indulatok, hanem időben elcsípi a rendetlenkedést és mindezt nem a nagyközönség előtt teszi, hanem privát közegben.

A közbelépéssel a cél nem az, hogy a gyerek azonnal „jó legyen”, hanem hogy megértse, hogyan illeszkedhet be a közösségbe. Ezzel szemben a hazai nevelés gyakran az azonnali, impulzív reakciókra épül: rendreutasításra, tiltásra, gyors és szemléletes megoldásokra. A japán modell türelmesebb és ezzel együtt következetesebb is, ami hosszú távon meghozza az eredményét.

Ezt olvastad már?

Készíts apai érzelmi leltárat az év elején!

Miért nem elég a szeretet ahhoz, hogy megváltozzon a gyerek problémás viselkedése?

Ma no nisai – Az ördögi kétévesek hisztije

A kezelhetetlen totyogókra Japánban külön kifejezés van: ma no nisai, vagyis „az ördögi kétéves kor”. A nyugati viszonylathoz képest a különbséget nem az adja, hogy Japánban a kicsik nem hisztiznek, hanem más a szülők kezelési módja, ahogyan a hisztikhez állnak. 

A japán szülő kivár, majd egy nyugodt, privát pillanatban beszéli meg a történteket a gyerekkel. Ezzel megőrizve a gyerek méltóságát – és a szülő tekintélyét is. Az apa feladata, hogy megtanítsa: ami otthon belefér, az nem feltétlenül elfogadható máshol. Ez a szemlélet magyarázza, miért viselkednek a japán gyerekek gyakran fegyelmezettebben közösségi terekben – nem félelemből, hanem egy belső szabályrendszernek megfelelően.

Japánban az apák gyakran tanítanak felelősséget hétköznapi rutinokon keresztül. A gyerekek korán megtanulják rendben tartani a környezetüket, elpakolni maguk után, figyelni másokra. Nem azért, mert „rájuk szólnak”, hanem mert ez a norma. Hazánkban ezek a feladatok sokszor később – már a tinédzser korban jelennek meg, több konfliktust és nézeteltérést okozva.

Mi a tanulság a magyar apák számára?

A japán apaszerep egyik legnagyobb tanulsága talán az, hogy a tekintély nem a hangerőből fakad. A következetesség, a nyugalom és az előrelátás hosszabb távon sokkal erősebb és hatásosabb nevelési eszköz. A japán nevelési modell nem tökéletes, és nem is másolható egy az egyben, ám az apák következetesebb bevonása, a nyilvános megszégyenítés kerülése és a példamutatás központi szerepe olyan elemek, amelyekből a hazai gyereknevelési kultúra is sokat tanulhat.

Forrás: savvytokyo.com, mindsetpszichologia.hu

Borítókép: prostooleh, Freepik