Miért nem elég a szeretet ahhoz, hogy megváltozzon a gyerek problémás viselkedése?

A legtöbb szülő mélyen és őszintén szereti a gyermekét, ez szinte soha nem kérdés. A nehézség ott kezdődik, amikor a szeretetet önmagában próbálják megoldásként használni a problémás viselkedésre. A szakértők szerint ilyenkor nem a szeretet mennyisége a gond, hanem az, hogy hiányzik mellőle az egyértelmű iránymutatás és következetes keret.

A klinikai tapasztalatok újra és újra ugyanarra mutatnak rá: a szülők nem azért küzdenek, mert nem szeretnek eléggé, hanem mert bizonytalanok abban, hogyan használják jól a szeretetüket akkor, amikor a gyermek viselkedése kihívást jelent. Sok szülő abban bízik, hogy ha még több empátiát, magyarázatot, megértést és gyengédséget ad egy nehéz helyzetben, a gyerek előbb-utóbb megnyugszik és „jobban fog viselkedni”. Ez az elképzelés teljesen érthető, hiszen gondoskodásból és jó szándékból fakad, csakhogy a gyerekek fejlődése nem így működik.

A szülők gyakran feltételezik, hogy a gyermek képes kognitívan feldolgozni az elvárásokat akkor is, amikor idegrendszerileg még nem érett erre. Ilyenkor egy kimondatlan képlet irányítja a reakciókat: a gyermek feszült, a szülő szeretettel válaszol, és ebből majd nyugalom lesz. A valóságban azonban egy érzelmileg túlterhelt gyereknek nem kevesebb, hanem több struktúrára van szüksége.

Ezt olvastad már?

Ezek a befolyásos techguruk sokkal szigorúbb szülők, mint elsőre gondolnád

Amerikában az apák lettek az új anyák? Hogyan működik ez a valóságban?

Szeretet és iránymutatás együtt működik jól

Amikor a gyerek nehéz érzelmi vagy viselkedési állapotban van, nem a szeretet helyett van szüksége iránymutatásra, hanem a kettő együttesére. A valódi szülői jelenlét egyszerre jelent feltétel nélküli elfogadást és tudatos vezetést. Az iránymutatás – vagyis a facilitatív nevelés – azt jelenti, hogy a szülő nemcsak az adott pillanatra reagál, hanem arra is figyel, milyen mintát alakít ki hosszú távon. Minden hangnem, határ és reakció befolyásolja, hogyan tanul meg a gyermek később viselkedni. Ha egy szülő kizárólag szeretettel reagál egy viselkedési krízisre, a gyerek gyakran benne marad a frusztrációban. Ha viszont túlzott kontrollal, merev irányítással lép fel, az ugyanúgy elégedetlenséghez vezet. A hatékony nevelés éppen ezért kényes egyensúlyt igényel, amelyet nem könnyű megtalálni, de hosszú távon meghozza az eredményét.

Sokan azért ódzkodnak a határok kijelölésétől, mert attól tartanak, hogy az ridegséget, elutasítást vagy a kötődés sérülését jelenti. A tapasztalatok azonban ennek épp az ellenkezőjét mutatják: a szeretettel párosuló következetesség növeli a gyermek biztonságérzetét. Amikor a szabályok homályosak, következetlenek, vagy büntetések, fenyegetések és alkuk váltják fel őket, az könnyen ellenállást és sértettséget szül. A gyerek ilyenkor újra és újra tesztelni kezdi a határokat, ami kimerítő hatalmi harcokhoz vezet mindkét fél számára.

A következetes vezetés érzelmi biztonságot ad

A hatékony szülői működés nem a szeretet és a tekintély közötti választásról szól, hanem azok összehangolásáról. Amikor a szülő a megfelelő pillanatban, megfelelő mondatokkal, nyugodt testbeszéddel kommunikál – kiabálás, fenyegetés, megvesztegetés vagy túlmagyarázás nélkül –, a gyerek gyorsan megtanulja, mi az elvárás. Így nagyobb eséllyel együttműködik, felismeri a hibáit, és képes tanulni belőlük. Ez segít megszakítani a negatív, berögzült viselkedési köröket, és fokozatosan kialakítja a felelősségérzetet.

Azok a gyerekek, akik biztonságos iránymutatást kapnak, nem félnek a hibázástól. Tudják, hogy a szülői kapcsolatban van tér a tanulásra, a javításra és a továbblépésre. Ez a fajta nevelés nemcsak a viselkedést alakítja, hanem az önbizalmat és az érzelmi stabilitást is erősíti.

Ha a szeretet önmagában elegendő lenne a viselkedés megváltoztatásához, a szülőség sokkal egyszerűbb lenne. A gyerekek azonban többnyire már most is megkapják a szeretetet. Amire igazán szükségük van, az a világos, erős és következetes szülői vezetés, ez adja meg számukra azt az érzelmi biztonságot, amelyből kiegyensúlyozottabb, együttműködőbb viselkedés és jobb közérzet születik.

Forrás: Psychology Today

Borítókép: drobotdean, Freepik