A tökéletes szülő nem létezik

A szülőség nem egy elvégezhető feladatlista. Mindig lesznek hibák, bizonytalanságok, rosszul sikerült reakciók és utólag megbánt mondatok. A cél nem az, hogy kikerüljük ezeket a helyzeteket, hanem hogy a gyerek útravalót kapjon belőlük, és a szülő is fejlődni tudjon általuk.

A modern szülők egyik legnagyobb terhe a tökéletességre való törekvés. Mindent „jól” akarunk csinálni: időben fejlődő gyereket, kiegyensúlyozott érzelmeket, konfliktusmentes hétköznapokat szeretnénk. A valóság ezzel szemben sokkal emberibb. A szülőség élő kapcsolat, amely stresszben, fáradtságban és folyamatos alkalmazkodásban formálódik. A hibák nem kivételek, hanem a folyamat természetes részei.

A probléma ott kezdődik, amikor a tévedéseket kudarcként éljük meg. A maximalizmus állandó önkritikát szül, és nem hagy teret a tanulásnak. Pedig a gyerekek nem azt figyelik, hogy mindig higgadtak és következetesek vagyunk-e, hanem azt, hogyan reagálunk, amikor elveszítjük az egyensúlyunkat. A hibák elrejtése helyett sokkal többet adunk, ha vállaljuk őket.

Ezt olvastad már?

Miért nem elég a szeretet ahhoz, hogy megváltozzon a gyerek problémás viselkedése?

Ezek a befolyásos techguruk sokkal szigorúbb szülők, mint elsőre gondolnád

A hiba mint minta

A gyerekek a viselkedésünkből tanulják meg, mit kezdjenek a saját tévedéseikkel. Ha azt látják, hogy egy felnőtt képes felelősséget vállalni, bocsánatot kérni és javítani, akkor számukra is ez válik természetessé. Egy őszinte bocsánatkérés nem gyengíti a szülői tekintélyt, hanem bizalmat épít. Az elszabotált, mentegetőző vagy a felelősséget a gyerekre hárító mondatok viszont pont ezt rombolják.

Amikor egy szülő kimondja, hogy hibázott, és megnevezi az érzéseit anélkül, hogy azokat a gyerekre terhelné, az érzelmi intelligenciát tanít. A gyerek azt látja, hogy az érzelmek természetesek, de a viselkedésért mindenki maga felel. Ez az egyik legerősebb lecke, amit egy családi helyzet adhat.

A jóvátétel ereje

A hibák kezelése nem áll meg a bocsánatkérésnél. A kapcsolat helyreállítása legalább ilyen fontos. Egy nyitott beszélgetés, a meghallgatás, vagy akár egy egyszerű gesztus – ölelés, közös játék – mind azt üzeni, hogy a kapcsolat biztonságos, még konfliktus után is. Ez a biztonság az, amiből a gyerek később önbizalmat és érzelmi stabilitást épít.

Ugyanez igaz akkor is, amikor a gyerek hibázik. A kényszerített bocsánatkérések nem empátiát tanítanak, hanem engedelmességet. Sokkal hatékonyabb, ha segítünk megérteni a helyzetet, és teret adunk a jóvátétel különböző formáinak. Nem mindig szavakkal lehet rendbe hozni egy konfliktust, néha a tettek beszélnek helyettük.

A szülőség nem a hibátlanságról szól, hanem az őszinteségről, a felelősségvállalásról és az újrakezdésről. A gyerekek nem azt jegyzik meg, hányszor rontottunk el valamit, hanem azt, hogyan álltunk fel belőle. És ez az a tudás, amit egész életükben magukkal visznek.

Forrás: Psychology Today

Borítókép: Freepik