David Beckham beszállt a cégbe, amely bemutatta a világ első elektromos Rolls-Royce Phantomját

Lunaz - David Beckham

David Beckham bővítette befektetési portfólióját és 10 százalékos részesedést szerzett abban a vállalatban, amely a világ első, elektromos Rolls-Royce Phantomjának bemutatásával nemrégiben új szintre emelte a fenntartható luxus fogalmát.

A 2019-ben alapított Lunaz tulajdonosai hamar nevet szereztek maguknak azáltal, hogy az autós világ krémjét válogatták ki munkáikhoz, hogy aztán úttörő megoldásokkal és átalakításokkal leheljenek beléjük új életet. Az első Rolls-Royce Phantomot is kívül belül újjá varázsolták, többek között a luxus enteriőr része a fenntarthatóan előállított halvány szürke bőr kárpitozás is. Persze mindez semmi a 120 kWh akkumulátorához képest, amelynek hatótávolsága 480 kilométer. A részletekre való odafigyelés nem meglepetés, hiszen a Lunaz vezetőinek pedigréjére sem lehet panasz, korábban olyan helyeken szereztek tapasztalatot senior pozíciókban, mint az Aston Martin, a Ferrari és a McLaren.



Most olyan ipari- és haszongépjárművek átalakításával törne globális babérokra a Lunaz, mint például a kukásautó

A Lunaz ambiciózus tervei között szerepel, hogy a klasszikus autók elektromossá alakítási programját ipari járművekre is kiterjessze, ezzel pedig globális babérokra törne a vállalat.

A Lunaz célja a kezdetektől fogva az volt, hogy a történelem valaha gyártott legszebb autóinak örökségét továbbörökítsék és a következő generáció számára is fenntarthatóvá alakítsák. A Lunaz alapítói most ezt a célkitűzést szélesítették ki azzal, hogy elkezdték a kísérletezést a teherautókkal és ipari járművekkel, elsők között például szemétszállító autókat alakítottak át elektromos hajtásra, amelyekből becslések szerint jelenleg csak az Egyesült Királyságban, Európában és az Egyesült Államokban mintegy 80 millió darab közlekedik.

David Beckham - Lunaz

Kép: Lunaz

A Lunaz által átalakított járművekbe a motorokat a háromszoros Forma-1-es világbajnok győztes, Jon Hilton mérnök irányításával tervezték és gyártják. Műszaki igazgatóként Hilton vezette a testreszabott moduláris elektromos hajtáslánc fejlesztését is, amelynek a Lunaz szerint az az előnye, hogy szinte minden jármű osztályban és méretben alkalmazhatják.
Az ipari- és hasznongépjárművek átalakításával a Lunaz célja, hogy költséghatékony módon hosszabbítsák meg a már forgalomban lévő járművek élettartamát. A Lunaz számításai szerint ezzel a fenntartható alternatívával akár a költségek 43 százalékát is megspórolhatja egy flottakezelő, ha a teljes autópark lecserélése helyett a meglévő járműveket alakítják át elektromos hajtásra.

A Lunaz Group alatt a vállalaton belül a jövőben három almárka fog működni:

A Lunaz Design a Rolls-Royce Phantomhoz hasonlóan a klasszikus autók átalakításáért fog felelni. A Lunaz Applied Technologies ernyője alatt az ipari- és haszongépjárművek elektromos átalakítását fogják végezni, míg a Lunaz Powertrain biztosítja a moduláris elektromos motorokat más autógyártók, beszállítók és független autómérnöki vállalkozások számára.

A globális kutatási, fejlesztési és műszaki központ továbbra is Silverstone-ban marad, az új rendszer pedig 2024-ig további 500, magasan képzett munkaerő számára fog munkahelyet biztosítani.

Lunaz Design - David Beckham

Kép: Lunaz

David Beckham mindig is kedvelte az exkluzív sportautókat, aktív sportolói pályafutása alatt a bulvárlapok rendszeresen cikkeztek a világklasszis játékos aktuális kedvenceiről. Beckham érdeklődése nem véletlenül terelődött most az olyan ipari- és haszongépjárművek irányába, mint például a kukásautók.

“2030-ig, amikor életbe lép az Egyesült Királyságban a belső égésű motorok forgalmazásának tilalma, mintegy kétmillió belső égésű motorral felszerelt jármű lesz a bolygón. Az elektromos átalakítás megoldást nyújt arra a kérdésre, hogy mi lesz 2030 után ezekkel a járművekkel: a Lunaz alternatív és fenntartható megoldást kínál az élettartam meghosszabítására a jövő generációja számára” – fogalmaz David Lorenz, a Lunaz társalapítója.

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Share on facebook
Share on linkedin
Share on whatsapp
Share on email
Share on print