Sokszor akkor hátrálunk meg, amikor végre jól alakulnak a dolgaink. Halad egy projekt, ígéretes egy kapcsolat, kezd összeállni egy cél, majd hirtelen halogatni kezdünk, konfliktust generálunk, vagy egyszerűen kiszállunk. Az ilyen viselkedésre a pszichológia pontos kifejezést használ: önszabotázs. A háttérben nem lustaság vagy „rossz természet” áll, hanem mélyebb érzelmi és gondolkodási minták. Íme négy gyakori jel, hogy tudattalanul te magad akadályozod a saját boldogságodat.
1. Előre gyártott kifogásokkal védekezel a kudarc ellen
Az egyik legismertebb önszabotáló minta az úgynevezett self-handicapping, vagyis önakadályozás. Ilyenkor valaki tudattalanul akadályokat épít be a saját teljesítménye elé, hogy ha mégis kudarcot vall, külső okokra hivatkozhasson.
Tipikus példa erre a vizsga előtti halogatás. Ha valaki nem készül fel rendesen, majd megbukik, mondhatja: „Nem tanultam eleget.” Így nem kell szembenéznie azzal a fájdalmas lehetőséggel, hogy talán nem volt elég jó. Ha viszont még így is sikerül a vizsga, az még nagyobb diadalnak tűnik. Ez a stratégia rövid távon védi az önértékelést, hosszú távon viszont rombol: csökken a teljesítmény, nő az elkerülés, és egyre szűkül a mozgástér.
Ezt olvastad már?
Férfi lélek, apai szerepek és a szeretet, mint erőforrás — beszélgetés Molnár Ferenc Caramellel
A DOSES-módszer: az 5 lépés a garantált boldogsághoz
2. Félsz a kudarctól – vagy éppen a sikertől
A kudarc miatti szorongás közismert jelenség. Aki attól tart, hogy a hibázás megerősíti a saját negatív önképét, inkább bele sem áll a helyzetbe teljes erővel. A halogatás, az idő előtti feladás vagy az „úgysem fog sikerülni” hozzáállás mind ezt szolgálják.
Kevesebbet beszélünk viszont a sikerfélelemről. Pedig sokaknál ez legalább olyan erős hajtóerő. A siker ugyanis elvárásokat hoz magával: nagyobb felelősséget, több figyelmet, magasabb mércét. Az amerikai pszichológus, Abraham Maslow ezt a jelenséget Jónás-komplexusnak nevezte, az ember saját lehetőségeitől való félelemnek. Pedig a komfortzóna sokszor nem jó, csak ismerős. Az önszabotázs így paradox módon a biztonság illúzióját tartja fenn.
3. A belső önképed nincs összhangban a céljaiddal
Ha valaki mélyen belül nem tartja magát elég értékesnek, kompetensnek vagy szerethetőnek, akkor az ezt cáfoló helyzetek feszültséget keltenek benne. A pszichológiában ismert ön-diszkrepancia elmélet szerint érzelmi kellemetlenséget élünk át, ha a valós énképünk és az ideális énképünk között túl nagy a szakadék.
Ilyenkor előfordulhat, hogy valaki elkerüli a pozitív lehetőségeket – például egy előléptetést vagy egy komoly kapcsolatot –, mert azok ellentmondanak a belső narratívájának: „Én nem vagyok erre való.” Az önszabotázs ebben az esetben identitásvédő mechanizmus. A megoldás nem pusztán több fegyelem, hanem az önmagadról alkotott történet újraírása.
4. A stressz és a szorongás rövid távú menekülőutakra terel
Magas stresszhelyzetben az idegrendszer védekező üzemmódba kapcsol. Ilyenkor nem a hosszú távú célok dominálnak, hanem az azonnali megkönnyebbülés. A halogatás, a túlzott sorozatnézés, az impulzív döntések gyakran nem gyengeséget, hanem túlterheltséget jeleznek.
Krónikus stressz mellett romlik az önszabályozás, nő az elkerülő viselkedés aránya. Ami kívülről „önmagad hátráltatásának” tűnik, az belülről sokszor egy gyors, de rosszul megválasztott megküzdési stratégia.
Hogyan lehet kilépni az önszabotázs köréből?
Az első lépés az őszinte felismerés: nem az ellenséged vagy, hanem egy régi védelmi mechanizmus működik benned. A valódi változás a gyökereknél kezdődik.
Érdemes a kudarcot visszajelzésként kezelni, nem ítéletként. Az önmagaddal szembeni együttérzés csökkenti az önakadályozó mintákat, mert nem kell minden helyzetben az egót védeni. Fontos dolgozni az önértékelésen és a belső narratívákon, hogy a céljaid és az önképed összhangba kerüljenek. Emellett a stresszkezelés – mindfulness, rendszeres mozgás, támogató kapcsolatok vagy akár terápia – segíthet abban, hogy ne a pillanatnyi szorongás irányítsa a döntéseidet.
Az önszabotázs nem jellemhiba, hanem tanult stratégia. De ami tanult, az át is alakítható. És ha ezt komolyan veszed, az öröm többé nem lesz fenyegető terep, hanem természetes következménnyé válik.
