Férfi lélek, apai szerepek és a szeretet, mint erőforrás — beszélgetés Molnár Ferenc Caramellel

Amikor megszületett egy podcast lehetősége a fejemben, arra gondoltam, milyen jó lenne közelebb vinni a mély és értékes beszélgetéseket az emberekhez. Volt egy vízió a fejemben, hogy férfiak beszélgethetnek mély érzelmekkel teli fontos témákról, és csak bízni mertem benne, hogy vendégeim olyan nyitottak lesznek, és megtisztelnek bizalmukkal annyira, hogy saját sebezhetőségeikről, kihívásaikról is mesélnek majd.

Az első három epizód rögzítését követően azt gondolom, hogy mára ez már nem csak egy kép a fejemben. Igenis helye van a mély érzéseknek, a sebezhetőségnek, a könnyeknek is a férfiak életében. Eljött az idő nyitottan, tabuk nélkül kommunikálni róla, mert a 21. században más szerepeink vannak, új jelenlétre és hozzáállásra van már szükség.

Ezt olvastad már?

A DOSES-módszer: az 5 lépés a garantált boldogsághoz

Amikor a józan ész nem közös nevező – mit él át egy neurodivergens elme?

Amikor a vendégekben gondolkoztam, szerettem volna hiteles és érzéseikben gazdagon és bátran gondolkodó férfiakat meghívni. Így esett a választásom Molnár Ferenc Caramelre. Mivel már korábban volt szerencsém vele beszélgetni, így tudtam, mire számíthatok majd tőle. Caramel őszintén beszélt arról, hogyan változtatta meg apaságában kisfia, Miron érkezése. Egy kamasz lány és egy ovis kisfiú apukájaként sokat formálódott, és talán még nagyobb empátiával rendelkezik, mint korábban.

„Sokkal érzékenyebb lettem” — mondta. Majd elmesélte, milyen mélyen érinti a hátrányos helyzetű, államilag gondozott gyerekek sorsa. Mély nyomokat hagynak benne azok a történések, amiket lát a közösségi médiában, hírekben a gyerekekkel kapcsolatban „Mélyen megrázott mindig ezeknek a gyerekeknek a sorsa, nemcsak Magyarországon, hanem a világon.”

Izgalmas volt azt is hallgatni, ahogyan saját önismereti útjáról, küzdelmeiről, megéléseiről beszélt, érintve a családját, házasságát:

“A házasság is olyan, meg a szülőség is, hogy bele kell rázódni. Az ember bárhonnan érkezik, bármilyen rossz, és hogy mondjam, akár tragikus gyerekkora volt, bele lehet rázódni, ha az emberben ott van a szeretet mint iránytű.”

Amikor pedig megkérdeztem, hogy mi a véleménye arról, hogy a 21. században a férfiak már bátrabban felvállalják érzéseiket, sebezhetőségüket, olyan teljes körű választ adott, amiből kiderül, hogy véleménye szerint még bőven van fejlődési lehetősége a férfiaknak ezen a téren.

Mesélt nekem arról is, hogy gyermekkorában miért szeretett volna pszichológus lenni. Kifejtette, hogy mennyire fontos számára az önismeret, milyen régóta vele van, és mennyire izgalmasnak tartja azt, ha valaki emberekkel és érzésekkel foglalkozhat. Érdekesnek tartotta mindig ezt a témát, amit legalább olyan mélynek és olykor végtelennek gondol, mint magát a világűrt.

“Ha megismerem magamat, akkor kicsit megismerek mindenki mást a világon, mert vannak olyan dolgok, amiben igenis egyetemesek vagyunk.”

Beszélt arról a sorsszerűségről is, ahol ma tartunk véleménye szerint mi, emberek. Kiemelte, hogy abban az üzenetben, amit Jézustól kaptunk, „Szeresd felebarátodat”, mekkora lemaradásban vagyunk, hiszen kihívást jelent még a mai napig is a világunknak. Azt gondolja, hogy ez talán életünk legnagyobb feladata, ahogyan az is, hogy első lépésként önmagukat elfogadják az emberek. Kiemelte a szeretet jelentőségét és nélkülözhetetlenségét a világban.

A hazai helyzetről is nyíltan beszélt, amiben megfogalmazta, hogy a gyűlölet és a pénz iránti imádat mennyire rossz útra terel minket. Pedig az összetartozásnak sokkal nagyobb ereje lenne: “Ha szeretet van, akkor érzékenység van, akkor szociális érzékenység van, akkor tisztelet van.”

Aggodalmát fejtette ki arról, mennyire jelen van az elidegenedés már a családokban is, és az egész világon elmagányosodnak az emberek. Azt gondolja, a vesztünkbe rohanunk, pont azért a fontos üzenetért, amiért nem vagyunk képesek szeretni felebarátainkat. Pedig az ember egy társas lény! Sajnos, amíg nem eszmélünk erre a fontos üzenetre, addig nem változik semmi. Amíg nem járnak össze az emberek, amíg nem foglalkoznak egymással, addig nem lesz változás. Szomorúan beszélt arról, hogy sajnos nemhogy a másikkal nem foglalkoznak, még saját magukkal sem. Vissza kellene hozni a közösségi létet, azt a közösségi létet, ami a social médián kívül van. Elindulva a magból, a családoktól, és haladni egyre inkább kifelé, tágítani a kört. Így fogalmazott: „A szeretet sincs magától, az olyan, mint egy láng. Egyszerűen tenni kell a tűzre, mert kialszik.”

Caramel őszinte megnyilvánulásai és mély megélései pont azt a hatást érték el bennem a beszélgetés során, amiért ez a podcast sorozat megszületett. Bízom benne, hogy ha meghallgatod ezt a beszélgetést, benned is gondolatébresztő lesz sok szempontból.

Ha kíváncsi vagy a teljes beszélgetésre, itt találod:

Szívből ajánlom mindenkinek, aki szereti a mély, őszinte és tabudöntögető beszélgetéseket.

Sánta Dávid

Mentálhigiénés segítő szakember

Instagram: @santabros