Senki sem hallja a magányos apák segélykiáltását

Pedig a probléma egyre égetőbb: modern világunkban mind nehezebben találnak új barátokat, értékes emberi kapcsolatokat a harmincas-negyvenes családapák. Ha pedig történetesen egyedül nevelik gyermeküket, a helyzetük még kilátástalanabb.

Senki sem irigyli az édesanyákat, akiknek nem csupán a munkahelyükön, de a gyermeknevelés frontja mellett számos egyéb szerepben kell helytállniuk. Igen ám, de a dinamikusan változó modern korban az édesapák egyre több fontos szülői funkciót vesznek át partnerüktől.

Míg a társadalmi szerepeket kényszerűségből halmozó édesanyákhoz mély együttérzéssel viszonyulunk, addig a hasonló cipőben járó apák mintha csekélyebb figyelmet kapnának.

Pedig manapság már az édesapák is rengeteg energiát fektetnek a gyermeknevelésbe, a szülőszerep folyamatos gyakorlása pedig őket is elmagányosodással fenyegeti. Ahogy a CNN cikke is említi, korunkban egyre több a kétségbeesett apuka, aki úgy érzi, az életét felemészti a hivatása és a gyermekeiről való gondoskodás, miközben a társadalmi kapcsolatai elsorvadnak. Pedig a harmincas-negyvenes korosztályt képviselő férfiak életében még rendkívül fontos szerepet játszanak a tartós, stabil barátságok. Ezek hiányában a férfiakon is elhatalmasodhat a magányosság, a mélabú, sőt szélsőségesebb esetekben a depresszió is.

Az utóbbi években a probléma sokkal látványosabban jelentkezett, mint korábban, hiszen a koronavírus-járvány időszakában rengeteg apa maradt otthon a családjával, és nem pusztán a távmunkára való átállás kényszere, de a bezártságból fakadó magány is komoly terhet rótt rájuk.

Miként a CNN imént említett cikke is hangsúlyozza, még az olyan – a miénknél szerencsésebb történelmi fejlődésű – országokban sem kapnak kellő támogatást a társadalomtól izolálódott édesapák, mint amilyen az Egyesült Államok. Ennek számos oka lehet. Elképzelhető, hogy a helyzetet a társadalmi előítéletek is befolyásolják: egyes vélekedések szerint az olyan mély emberi kapcsolatok, mint amilyen a barátság, eleve nem egyeztethetők össze a maszkulinitással, ebből pedig máris levonható az a (téves) következtetés, miszerint a fiatal, illetve középkorú apáknak nincs is szükségük lelki társra.

De egy másik, hasonlóan kártékony sztereotípia is beivódott a köztudatba: ennek elterjedéséért a – főleg hollywoodi típusú – családi vígjátékok és tévésorozatok is felelőssé tehetőek. Eszerint az apaszerepet valójában nem is lehet komolyan venni, sőt az apa egy csetlő-botló bohóc a valódi döntési pozícióval rendelkező, és ráadásul sokkal bölcsebb édesanya oldalán. Ha ebből a kissé rosszmájú teóriából indulunk ki, akkor az apaság nem más, mint felelőtlen, dévaj játék, ami jellegéből adódan nem is okozhat semmiféle lelki vagy mentális nehézséget egy férfi számára.

Az apaság valójában a legszebb és legösszetettebb feladat, amivel egy férfi valaha is szembesülhet, ugyanakkor az apák sem előre beprogramozott gépek: nekik is ugyanúgy szükségük van a feltöltődésre, a kikapcsolódásra, a sokszínű élményekre, mint az édesanyáknak. Ha pedig nincsenek baráti kapcsolataik, az bizony a szülői szerepüket is erodálhatja.