Pedig a probléma egyre égetőbb: modern világunkban mind nehezebben találnak új barátokat, értékes emberi kapcsolatokat a harmincas-negyvenes családapák. Ha pedig történetesen egyedül nevelik gyermeküket, a helyzetük még kilátástalanabb.
Senki sem irigyli az édesanyákat, akiknek nem csupán a munkahelyükön, de a gyermeknevelés frontja mellett számos egyéb szerepben kell helytállniuk. Igen ám, de a dinamikusan változó modern korban az édesapák egyre több fontos szülői funkciót vesznek át partnerüktől.
Míg a társadalmi szerepeket kényszerűségből halmozó édesanyákhoz mély együttérzéssel viszonyulunk, addig a hasonló cipőben járó apák mintha csekélyebb figyelmet kapnának.
Pedig manapság már az édesapák is rengeteg energiát fektetnek a gyermeknevelésbe, a szülőszerep folyamatos gyakorlása pedig őket is elmagányosodással fenyegeti. Ahogy a CNN cikke is említi, korunkban egyre több a kétségbeesett apuka, aki úgy érzi, az életét felemészti a hivatása és a gyermekeiről való gondoskodás, miközben a társadalmi kapcsolatai elsorvadnak. Pedig a harmincas-negyvenes korosztályt képviselő férfiak életében még rendkívül fontos szerepet játszanak a tartós, stabil barátságok. Ezek hiányában a férfiakon is elhatalmasodhat a magányosság, a mélabú, sőt szélsőségesebb esetekben a depresszió is.
Az utóbbi években a probléma sokkal látványosabban jelentkezett, mint korábban, hiszen a koronavírus-járvány időszakában rengeteg apa maradt otthon a családjával, és nem pusztán a távmunkára való átállás kényszere, de a bezártságból fakadó magány is komoly terhet rótt rájuk.
Miként a CNN imént említett cikke is hangsúlyozza, még az olyan – a miénknél szerencsésebb történelmi fejlődésű – országokban sem kapnak kellő támogatást a társadalomtól izolálódott édesapák, mint amilyen az Egyesült Államok. Ennek számos oka lehet. Elképzelhető, hogy a helyzetet a társadalmi előítéletek is befolyásolják: egyes vélekedések szerint az olyan mély emberi kapcsolatok, mint amilyen a barátság, eleve nem egyeztethetők össze a maszkulinitással, ebből pedig máris levonható az a (téves) következtetés, miszerint a fiatal, illetve középkorú apáknak nincs is szükségük lelki társra.
De egy másik, hasonlóan kártékony sztereotípia is beivódott a köztudatba: ennek elterjedéséért a – főleg hollywoodi típusú – családi vígjátékok és tévésorozatok is felelőssé tehetőek. Eszerint az apaszerepet valójában nem is lehet komolyan venni, sőt az apa egy csetlő-botló bohóc a valódi döntési pozícióval rendelkező, és ráadásul sokkal bölcsebb édesanya oldalán. Ha ebből a kissé rosszmájú teóriából indulunk ki, akkor az apaság nem más, mint felelőtlen, dévaj játék, ami jellegéből adódan nem is okozhat semmiféle lelki vagy mentális nehézséget egy férfi számára.
