Őszintén beszélt depressziójáról Dwayne Johnson
Habár Dwayne Johnson csak a 2000-es évek elején debütált a mozivásznon, 2016 óta a világ legjobban fizetett, és a szórakoztatóipar egyik legfoglalkoztatottabb férfi színésze.
Habár Dwayne Johnson csak a 2000-es évek elején debütált a mozivásznon, 2016 óta a világ legjobban fizetett, és a szórakoztatóipar egyik legfoglalkoztatottabb férfi színésze.
Kevés szó esik arról, hogy amit megeszünk, az a hangulatunkat is befolyásolja, pedig így van: egyre több kutatás bizonyítja, hogy a megfelelő táplálkozás akár a depresszió kezelésében is fontos szerepet játszhat.
Eszerint az új öregedési óra szerint a sebezhető mentális egészség komolyabb hatással van az öregedés ütemére, mint a különböző egészségügyi állapotok vagy éppen a dohányzás.
Már egy intenzív séta is elég ahhoz, hogy jelentősen csökkentsd a depresszió kialakulásának kockázatát – derül ki egy frissen publikált tanulmányból.
Ha valamit érdemes megjegyezni Jim Carrey 60. születésnapja kapcsán, hogy az emberek változnak, azt pedig sosem tudhatod, hogy a másik miért olyan, amilyen.
A magányérzet mellett a szorongás és a depresszió tüneteit is csökkentheti napi 10 perc telefonálás – mutat rá az egyik legfrissebb kutatás.
10 000 évvel ezelőtt az emberek átlagosan napi 13 mérföldet tettek meg. Ma már a 10 000 lépésre is sokan elérhetetlen célként tekintenek.