A leggyakoribb 5 jel, hogy szociopatával van dolgod

mentális erő - szociopata - jelek

David J. Lieberman pszichoterapeutaként pályafutását az interperszonális kapcsolatok és személyiségzavarok tanulmányozásával töltötte, ennek részeként még az amerikai hadseregnél, az FBI-nál és a CIA-nál is foglalkozott a kollégák képzésével. Egyik legfrissebb írásában olyan jelekre hívja fel a figyelmet, ami arra utalhat, hogy szociopatával van dolgod.

Lieberman kutatása azért is fontos, mert ahogy a szerző kiemeli, a szociopátiát, amely az antiszociális személyiségzavar leírására használatos kifejezés, sokkal nehezebb felismerni, mint a pszichopátiát, ugyanakkor egy antiszociális személy óriási károkat és pusztítást okozhat a másik ember életében. Az alábbi jelek külön-külön persze nem feltétlenül jelentik, hogy valaki antiszociális, és diagnózist is csak szakember állíthat fel, azonban jó észben tartani őket, hogy akár a munkában, akár a magánéletben a megfelelő távolsággal kezelhesd ezeket az embereket.

A leggyakoribb jelei annak, hogy szociopatával van dolgod

Ahogy a Mindreader: The New Science of Deciphering What People Really Think, What They Really Want, and Who They Really Are című könyvet is jegyző pszichoterapeuta fogalmaz, a pszichopaták általában manipulatívabbak, és minimálisra csökkentik a bűncselekmények kockázatát. A szociopaták ezzel szemben hajlamosabbak a kilengésekre, a dühre – és ebből adódóan veszélyesebbek is lehetnek. Íme néhány, a leggyakrabban keresendő jelek közül:

Ismerik a különbséget jó és rossz között, de ez nem érdekli őket

Amikor a jó és a helytelen között való döntésről van szó, a szociopaták számára egyszerűen az a helyes út, ami a saját érdekeiket szolgálja. Ha számukra valami előnyös, akkor úgy gondolják, hogy tetteik teljesen jogosak. Ez azt jelenti, hogy a szociopaták nulla lelkiismeret-furdalást éreznek, függetlenül attól, hogy ki sérül meg a folyamat során, és csekély szorongással mennek tovább, mert nem félnek az elszakadástól.

Személyiségüket úgy alakították ki, hogy az elvarázsolja a külvilágot, annak érdekében, hogy kapcsolatokat alakítsanak ki, majd manipuláljanak. Egyes szociopatáknak nincs impulzuskontrollja, és számos függőséget okozó és önpusztító magatartástól és szokástól szenvednek. Azonban azok a legveszélyesebbek, akik képesek késleltetni a kielégülést és hosszú távon fenntartani a játékot, mert aprólékosak és odafigyelnek a részletekre. Általában rendkívül jó első benyomást keltenek, kedvesnek, empatikusnak, sőt altruisztikusnak, önfeláldozónak tűnnek.

Nem mindig tűnnek viszont őszintének

A szociopatáknak nincs valódi öntudatuk, ezért küzdenek azért, hogy fenntartsák azt a látszatot, amit kialakítanak és a világra vetítenek. Már szinte maszkot viselnek, amit a hazugság tart életben, ezért a szakember úgy fogalmaz, hogy amikor hazudnak, egy őszinte ember karikatúrájának tűnnek. Például előfordulhat, hogy egy szociopata úgy hangozhat, mint egy beakadt lemez, és sokszor abszolút kifejezéseket használ, hogy megpróbálja elhitetni másokkal a hazugságát.

Tudják, hogyan kell felidegesíteni

A szociopaták tudják, hogyan kell megnyomni a megfelelő pszichológiai gombokat, hogy megszerezzék az irányítást egy kapcsolatban. Amint elértek bizonyos fokú elköteleződést, megpróbálják aláásni célpontjuk érzelmi stabilitását. Ezért szeretnek kiszámíthatatlanok lenni (a legtöbb személyiségzavarban ez például közös). Néha viselkedésük – például hideg-meleg – az adott rendellenességnek köszönhető. Máskor ez pusztán a taktika része.

Legrosszabb hajlamaik gyorsan felszínre törnek, amikor úgy érzik, elveszítik feletted az irányítást

Amikor egy szociopata rájön, hogy nem vagy „engedelmes”, támadó üzemmódba kapcsol. Mondj búcsút az udvariasság látszatának. Elkezdi rádönteni a dühét, és nyugodtan mocskolódni fog rólad az ismerősöknek, barátoknak, munkatársaknak, mindenkinek, aki csak meghallgatja.

Hamis alázatot mutatnak

Egy másik árulkodó részlet lehet a hamis sebezhetőség. A szociopaták nagyon alázatosnak mutatják magukat, hogy szelídnek és szerénynek tűnjenek a külvilág szemében. A szakavatatlan szemlélő azt hiheti, hogy ez a leleplezett szociopata. De ez csak egy másik maszk. Ismét azt kell észben tartani, hogy mint minden cselekedetükben, ebben is túlzásba esnek, mert nehezen tudják kalibrálni a másokban róluk kialakuló benyomásokat.

A személyiségzavarok leleplezése nehéz

A fentiek ugyan hasznos indikátorokként szolgálnak, de aligha definitívek. Amennyiben mégis úgy gondolod, hogy szociopatával van dolgod, az alábbiakat érdemes észben tartani:

  • Kerüld el a nyilvános egyet nem értést. Ezt ugyanis megalázásnak értékelhetik és minden olyan szó vagy cselekedet, amely szégyenérzetet okoz bennük, végletes és súlyos reakciókat válthat ki.
  • Ne hívd fel arra a figyelmet, hogy azt gondolod, hogy szociopaták. Lassan törekedj arra, hogy kihátrálj a kapcsolatból.
  • Egy szociopata jelenléte az életedben nagy kihívást jelenthet, és elszigeteltnek érezheted magad emiatt, ezért fontold meg, hogy felkeresel egy szakembert.

Nagyon hasznos lehet, ha tudsz valakivel beszélgetni. Nem lehet a másik viselkedését megváltoztatni, de megtalálhatod a módját a határok felállításának és annak, hogy megbirkózz a helyzettel. Fontos, hogy elsődlegesen magadra figyelj, mert az érzelmi jólétedtől elválaszthatatlan a kapcsolataid minősége.

Egy pszichoterapeuta elárulta, mi a különbség a mentális erő és a nagy ego között

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!