Így lettem vegán sportoló a vérbeli, húst is hússal ragadozóból [Olvasói levél]

vegán - sport - edzés

Párolt rizs és natúr csirke helyett ma csíra, csicseriborsó és tofu van Balázs tányérján, de nem volt ez mindig így. Hogyan lesz egy igazi, húst is hússal evő férfi a vegán életmód elkötelezett híve? Hogyan változik az életerő, energiaszint és egyáltalán összeegyeztethető-e a sport és a vegán étrend? Olvasónk, Varga Balázs története:

A növényi alapú táplálkozással 2,5 évvel ezelőtt, kvázi véletlenül találkoztam az akkori barátnőmön keresztül. Mivel alapvetően nyitott, kíváncsi természet vagyok így a vegán ételeknek is adtam egy esélyt, bár akkor még erősen élt bennem az „én sportolok, nekem kell a hús” felfogás.

Éreztem, hogy jó, ezért folytattam. Érdekelt, hogy mi van a vegán étrend hátterében, miért vált valaki vegán életmódra,

úgyhogy elkezdtem én magam is jobban utánanézni, majd pedig egyszer csak azon kaptam magam, hogy az életem részévé vált olyannyira, hogy egy hónapja fejeztem be az amerikai Cornell Egyetem növényi alapú táplálkozásról szóló kurzusát.

Vérbeli ragadozóból növényevő lettem

Ahogy sokan a környezetemben ma is, én is igazi ragadozó voltam, húst hússal ettem, ezt ma már elképzelhetetlennek tartom. A kezdeti nehézségek –

Mit egyek? Hogyan főzzek? Hol ebédeljek? Hogyan fér össze a sport és a vegán étrend?

– után ma már természetes, hogy reggel 40 perccel előbb felkelek és előre elkészítek aznapra reggelit, ebédet, vacsorát, előre köszönnek a kedvenc zöldségesemnél és pre-workout ételként fehérje turmix helyett banánt és datolyát eszem.

A három leggyakoribb ok, ami miatt valaki a vegán életmód mellett dönt: az állatvédelem, a környezetvédelem és az egészség. Nálam mindhárom szerepet játszik.

Érezhető a különbség az életminőségem, az energiaszintem, a teljesítőképességem között –nem csak a sportban, de a mindennapokban is.

Van, hogy egy intenzív, másfél órás edzés után is azt érzem, hogy kicsattanok az erőtől, még tudnám folytatni és a szerevezetem is sokkal gyorsabban, könnyebben regenerálódik.

Sajnos nem minden egészséges, ami vegán. Nem egyszer tapasztaltam, hogy habár egy étel nem tartalmazott állati eredetű alapanyagot, mégis tocsogott a zsírban. Én például főzéshez egyáltalán nem használok olajat. Többek között ezért is döntöttem úgy, hogy amikor tehetem magamnak főzök – ez az egyetlen és legbiztosabb módja annak, hogy valóban tisztában vagyok azzal, hogy mit eszem. Misszióm lett, hogy mindezt és az irányvonalat, amit képviselek minél több mindenkivel ismertessem meg. Lassabb a változás folyamata, de az eredmény hosszú távon érezhető, a szervezet jelentős változásokon megy keresztül.

[box] Vegán, aki csak növényi eredetű ételeket fogyaszt, kerül minden állati eredetű összetevőt (hús, tojás, tejtermék. (a szerk.)[/box]

Én is pasi vagyok, nekem is kell az energia, sokat eszem.

A két leggyakoribb kérdés, amivel találkozom, hogy mit eszem majd pedig, hogy nem vagyok-e éhes, ha csak növényi alapú ételeket fogyasztok. Én is pasi vagyok, nekem is kell az energia, egyébként nem tudnék sportolni sem. Sokat eszem, de minőségi ételeket – sokkal több az energiám és a klasszikus kajakóma is teljesen eltűnt. A reggelt általában müzlivel, tönkölypehellyel indítom, amihez saját készítésű rizstejet, fahéjat, chia magot, vagy lenmagpehelyt, goji bogyót és gyümölcsöt adok.


Az ebédet és a vacsorát úgy állítom össze, hogy legyen benne valamilyen hüvelyes (lencse, csicseriborsó, bab stb.), jó minőségű, teljes értékű gabona és saláta. Télen nagyon sok csírát eszem, igazi vitaminbomba! A nassolás pedig nálam almát, répát, karalábét jelent.

Én személy szerint a teljes értékű táplálkozásban hiszek, amely azt jelenti, hogy mindent a teljes maga egészében kell felhasználni, megenni. Nem eszem olyat, ami gyárban feldolgozási folyamaton ment keresztül.

A sportolóknál felmerül a kérdés, hogy mi lesz a fehérjével, ha vegán étrendet követnek?

Nos, a növényi alapú táplálkozással is ugyanúgy hozzá lehet jutni a megfelelő mennyiségű és minőségű fehérjéhez! A növényekben az összes esszenciális aminosav megtalálható, amiket szervezetünk sokkal könnyebben hasznosít, mint az állati eredetű fehérjéket – a fehérje mítosz tulajdonképpen egy kitalált dolog. Csak nagyon ritka esetben fordul elő fehérjehiány, sőt! Nem egy olimpikon, világbajnok (Carl Lewis, Mike Tyson, Venus Williams, David Haye, Alexey Voevoda) sportoló tért át teljesen a vegán étrendre.

Kalóriát például egyáltalán nem szoktam számolni, érzi a szervezetem, hogy mikor mire van szüksége, ha pedig tükörbe nézek, elégedett vagyok azzal, amit látok, ehhez pedig az a fantasztikus érzés is társul, hogy tudom, hogy tettem az egészségem megőrzéséért és tele vagyok erővel.

Életmódváltás előtt kérd ki szakértő véleményét és a rendszeres orvosi ellenőrzés is ajánlott, hiszen ilyenkor más módon kell gondoskodni a számodra megfelelő mennyiségű és minőségű tápanyag ill. vitamin- és ásványi anyag forrásról. (a szerk.)

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!