Egy év érintés nélkül: így hat az ölelés hiánya a mentális egészségedre
A koronavírus-járvány olyan kihívás elé állította az emberiséget, amellyel az elmúlt száz évben nem kellett szembenéznie, és ami gyökeresen átírta a természetesnek és magától értetődőnek vett napi rutinunkat.
Nincs több koncert, nincsenek közös ebédek és vacsorák a barátokkal a kedvenc éttermekben, nincs kávészünet a kollégákkal, és nos, sokak számára fizikai kontaktus sincsen. A szociális távolságtartás hatékony stratégia volt a vírus terjedésének megállításában, de sokak számára egyet jelentett az emberekkel való érintkezés teljes megszűnésével, ami pedig az ember alapvető szükséglete.
Egy év ölelés nélkül pedig a mentális állapotra is súlyos következményekkel bír.
Érintésmentes. A kiszállításnál örülünk neki, de az életünket nem így képzeljük el. Lassan egy éve viseljük a maszkot, tartjuk a kapcsolatot Zoomon a barátainkkal, családtagjainkkal, és egy éve ülünk otthon, ki-ki a saját egyénre szabott cellájában. Kinek az a megterhelő, hogy a legkisebbektől a legnagyobbakig mindenki a családi fészek négy fala között éli a mindennapi életét, máshol épp az ellenkezője okoz gondot: magányosan töltik a bezártság napjait. Szerencsére a technológiának köszönhetően ma már sokféle módon lehet tartani a kapcsolatot a szeretett személyekkel, még akkor is, ha most csak a város másik túlfelén vannak és nem a világ másik végén, ugyanakkor a képernyőn keresztül egy nagyon fontos dimenziója elveszik ennek a kommunikációnak, mégpedig a fizikai kontaktus.
Az érintés iránti igényünk elemi, és jóval a tudatosság szintje alatt helyezkedik el.
Születés előtt a magzatvíz öleli körbe a magzatot, amelynek idegrendszere képes megkülönböztetni saját testét az anyáétól, ezáltal az egész én-koncepciója az érintésen alapszik. „Az emberi test úgy épül fel, hogy a gondozóktól kapott érintésen alapszik” – mondta Dr. Katerina Fotopoulou, a University College London pszichodinamikai idegtudomány professzora a The Guardian kérdésére. „Alapvető módon támaszkodunk a gondozóra, hogy kielégítsük a test alapvető szükségleteit. Kevés dolgot lehet tenni érintés nélkül. ”
Felnőttként gyakran nem is vagyunk tudatában az érintés fontosságának, még akkor sem, miután elveszítettük. „Lehet, hogy rájövünk, hiányzik valami, de nem mindig tudatosítjuk, hogy az maga az érintés” – mondta professzor Frances McGlone idegtudós a liverpooli John Moores Egyetemről, aki az affektív érintés területének egyik vezető kutatója. „De amikor a magányosság problémájáról beszélünk, gyakran figyelmen kívül hagyjuk a nyilvánvalót: amit a magányos emberek nem kapnak, az az érintés.”
Az érintésnek hatalmas szerepe van mind a pszichológiai, mind a fizikai jóllétünkben. „A barátainkkal és családtagjainkkal többször érintjük meg egymást, mint ahogy azt észrevesszük” – magyarázta Robin Dunbar professzor evolúciós pszichológus az Oxfordi Egyetemről. Dunbar kutatása azt fedezte fel, hogy felnőttként átlagosan öt olyan barátunk van, akinek a vállán kisírhatjuk magunkat. „Ugyanezt tapasztaljuk a főemlősöknél” – mondja. „Még a nagyobb főemlős közösségekben is öt barát van minden szinten, akik elvégzik egymás kurkászását, ami náluk az érintés megnyilvánulása. A főemlősökben és az emberekben ezek az intenzív koalíciók ütközőként működnek; megvédenek a világtól.” Nem meglepő, hogy a BBC által végzett 2020-as kutatásban, amiben 112 országból 40 ezer ember vett részt, az érintés leírására használt három leggyakoribb szó ez volt: “comforting”, “warm” és “love”.
Ahogy a pandémia folytatódik, sokaknak az egyre növekvő stresszel az érintés megnyugtató melegsége nélkül kell megküzdenie.
Mindenkinek különbözőek persze az igényei és a határai. Vannak, akik amúgy sem igényelnek annyi érintést, még ha van is rá lehetőség, másoknál az nem mindegy, hogy kitől jön az érintés. Az érintés teljes hiánya, különösen, ha az érzelmi hullámvasút olyan ördög csavarokat tartogat, mint a mostani időszakban, akkor az teljesen szembemegy a beállítással, amely preverbális éveinktől kezdve vezérel minket.
„Az érintés képes enyhíteni a stressz és a fájdalom fizikai és érzelmi hatásait. A kutatásainkban azt láttuk, hogy az érintés hiánya nagyobb fokú szorongással jár együtt” – mondja Fotopoulou. „Stresszes időszakokban, legyen szó a munkahely elvesztéséről vagy például gyászról, a több érintés segít abban, hogy könnyebben megbirkózzunk ezzel, különösen a stressz hormon kortizol szintjének csökkentése révén.” Még ha alapvetően valaki nem is nagy ölelkező, nem is szereti, ha a „tapogatják”, egy idő után fizikai szinten is megnyilvánulhat a hiánya, amit „bőr éhségnek” vagy „érintés éhségnek” neveznek.
„Számos tanulmány támasztja alá a teóriát, miszerint az érintés olyan üzenetet küld az agynak, ami a megküzdéshez szükséges erőforrásait átcsoportosíthatja, mert ott van valaki, aki viseli a terhet. Ez ellazítja a testet, és ha úgy tetszik segít feltölteni a stressz kasszát” – magyarázta Fotopoulou.
Két négyzetméter bőrbe vagyunk becsomagolva, ami hemzseg az idegrostoktól, amelyek felismerik a hőmérsékletet, a textúrát és a viszketést stb. Az egyik rostkészlet pusztán a gyengéd, simogató érintés érzékelésére létezik: a C-rost afferensek (CT-k). McGlone 1995 óta tanulmányozza ezeket, amikor is felfedezték őket az emberekben. „Ezek a neuronok, amelyek minden emlős bőrében megtalálhatóak, lassú elektromos üzeneteket továbbítanak az agy érzelem feldolgozó részének. Kritikus szerepet játszanak a szociális agy kialakulásában, és abban, hogy képesek legyünk elviselni a stresszt.”
A CT-k pedig a legnagyobb számban olyan területeken találhatóak meg, ahol mi nem érjük el saját magunkat, így a vállakban és a háton. „Ha szereted, hogy megdörzsölik a hátad, akkor az azért van, mert több CT van ott” – mondta McGlone. „Ezenek a neuronoknak a stimulálása oxitocint és dopamint szabadít fel, ami közvetlenül hat a kortizol szintre, ami a hangulatot befolyásolja.” Fotopoulou csapatának 2017-es tanulmánya arra is rávilágított, hogy még a finom, lassú simogatás egy idegentől is képest csökkenteni az elszigeteltség érzését. A normális életünkben azonban furcsa lenne, ha random módon megsimogatnánk egymást az utcán. Nincs is szükség arra, hogy egész nap hozzánk érjenek, hiszen az már a privát szféránkba való illetéktelen behatolás lenne, de bizonyos időközönként szükségünk van az érintésekre.
A járványnak nem holnap, de nem is holnapután lesz vége, így az élet nem fog visszaállni a normál kerékvágásba még egy jó darabig
Fotopoulou laborjának legújabb kutatásai szerint azonban már az is segít, hogy ha csak a képernyőn, egy filmben azt látjuk, hogy az emberek egymáshoz érnek, legyen az formális, érzelmes vagy baráti érintés, nézőként is profitálhatunk ebből. „Ezt úgy nevezik, hogy helyettes érintés. Az agyunk többféle módon kódolja a multiszenzoros élményeket. Képesek vagyunk érezni a másik fájdalmát vagy örömét kizárólag azáltal, hogy látjuk. Ez persze nem tartós vagy teljes helyettesítője, de részben alkalmas erre.”
Sokan a szőrös házi kedvencük jelenlétében leltek valamifajta megkönnyebbülésre. „Amikor a kutyádat simogatod, olyan rendszereket használsz, amelyek akkor aktiválódnának, ha a kutya simogatna téged” – mondta McGlone. Számos kutatás jutott arra az eredményre, hogy az állatok simogatása közben szintén oxitocin termelődik, ezáltal csökken a stressz és nő a produktivitás.
Az érintés iránti éhség egyértelmű jele annak, hogy az alapvető szükségletek nincsenek kielégítve. A tudósok azonban bizakodnak, hogy amikor majd a jövőben nem az emberek közelsége fogja az első számú veszélyt jelenteni az egészségünkre, akkor hamar alkalmazkodunk majd a visszaállt rendhez.