Baljós árnyékot vet a férfitársadalomra ez a mentalitás

Korunk fiatal férfiembereinek újra meg kell tanulni, hogy a sebezhetőség és a tökéletlenség nem gyarlóság, hanem erény: csak így lehetnek a társadalom teljes értékű tagjai – állítja a New York Egyetem fejlődéspszichológia-professzora.

Dr. Niobe Way csaknem négy évtizede tanulmányozza a tinédzserek szociális és érzelmi fejlődésének folyamatát. A szakértő Okkal lázadók: A fiúk, önmagunk és a kultúránk más szemszögből című könyvében részletesen is foglalkozik korunk fiatal férfiembereinek mentális mételyeivel. A CNN interjút is készített a kutatóval, aki a beszélgetés során leszögezte: a mai kamaszfiúk és fiatal férfiak súlyos kötődési krízist élnek át. Ahogy a fiúk idősödnek, úgy egyre inkább elnyomják magukban személyiségük érzelmesebb, „gyengébb” oldalát, hiszen a férfikultúrában ezek az értékek még ma is szégyellnivalónak, „megvetendőnek” számítanak – magyarázza Way.

A fejlődéspszichológia-professzor szerint az érzelmi intelligencia és a szociális érzékenység is ezekből a személyiségjegyekből fakad, s lényegében ezek a készségek jelentik a teljes boldogság, az ideális társadalmi létezés kulcsát.

Mivel a tinédzserkorú fiúk és a fiatal férfiak egy része képtelen rá, hogy felfedezze magában ezt a „gyengébb, puhább” oldalt, egy idő után a saját társadalmi-szociális életüket szorítják szűkös keretek közé. Mindez elidegenedéshez, szorongáshoz, depresszióhoz, általános rossz közérzethez vezethet – tárja fel a jelenség pszichológiai hátterét Way.

„Néha sebezhetőnek és gyengének kell lenned ahhoz, hogy kapcsolódni tudj más emberekhez” – szögezi le a kutató. „Ha pedig erre nem vagy hajlandó, akkor bizony nehezen fogsz majd boldogulni a társadalomban. Általában ilyenkor jön a düh és a frusztráció” – figyelmeztet Way.

A szakértő szerint az erőszakos fiatalok mindennél jobban vágynak arra, hogy a társadalmi hierarchia csúcsára kerülhessenek. Úgy érzik, ha fizikailag megsemmisítik azokat a személyeket, akik szerintük meggátolják őket az érzelmi-szociális kiteljesedésben, akkor vágyuk teljesülhet. Téveszméik elfátyolozzák előlük az igazságot: valójában ők maguk a boldogságuk egyetlen és igazi kerékkötői.

„Az a gondolat, hogy az erőszak révén a hierarchia élére küzdhetik magukat, alapvetően téves valóságérzékelésükből következik. Egy kötődési krízissel (és ugyanakkor belső identitásválsággal) állunk szemben, melynek egyik tünete a mentális egészség meggyengülése. A kötődési krízist végső soron a fiatal fiúk kultúrája okozza, mely az erőt preferálja a gyengédséggel, a nyugalommal, a sebezhetőséggel, a másokhoz való odafordulással szemben, pedig a túléléshez az emberi természet mindkét oldalára szükségünk van” – summázza a szakértő a jelenség talán legfontosabb tanulságát.

Way szerint az jelentheti a megoldást, ha megpróbáljuk megérteni a magányos merénylők és a hozzájuk hasonló, erőszakos vagy szélsőséges tettekre vetemedő fiatalok indítékait. Másfelől – és ez nyilvánvalóan a kutatók felelőssége is – éles röntgenképet kell alkotni azokról a társadalmakról is, melyekben egyre több rejtett mentális problémával küzdő fiatal tengeti mindennapjait.

Hosszabb távon az lenne a kívánatos, ha képesek volnánk keresztülhatolni a sztereotípiák vakító ködén, és olyan tisztán, elfogulatlanul szemlélnénk embertársainkat, ahogy saját magunkat. De vajon eljuthatunk-e a megértés e különösen magas fokára az elidegenedés évezredében?