Bejött a négynapos munkahét a Librinek, júniustól állandósítják

Igényesférfi.hu Igényesférfi.hu | 2023.05.14 | Üzlet & Siker | Olvasási idő: 2 perc
Bejött a négynapos munkahét a Librinek, júniustól állandósítják

A Libri tavaly októberben jelentette be, öthónapos tesztidőszakkal rövidített, 34 órás munkahetet vezet be a vállalat. A négynapos munkahét eredményeit látva júniustól állandósítják a rendszert.

A vállalat bejelentése szerint a munkavállalók fizetését nem csökkentik, illetve az eddig 8 órásról nyolc és félórásra emelt napi munkaidő is még alkalmazkodik a családi igényekhez.

A mintegy 650 alkalmazottból 130-140 irodai dolgozót érint a négynapos munkahét.

Az új munkarendet a vállalat központi szervezetében vezetik be, az üzletekben természetesen a megszokott munkarend szerint dolgoznak tovább.

“A munkaszerződéseket nem módosították, hanem egyoldalú munkáltatói utasítással felmentették a tesztben részt vevő dolgozókat a pénteki munkavégzés alól. Hétfőtől csütörtökig összesen harmincnégy órát dolgoznak” – mondta el Szeleczky Noémi, a Libri-Bookline Zrt. HR-igazgatója a Forbes kérdésére hozzátéve, hogy az induláskor sötétben tapogatóztak. Figyelték más országok és cégek gyakorlatát, de nem álltak rendelkezésükre részletes esettanulmányok vagy átfogó tudásanyag.

A Libri-Bookline kereskedelmi üzletágának árbevétele a járvány idején a boltbezárások miatt kissé megtorpant, viszont azóta emelkedik: 2019-ben 24 milliárd forint volt, ami 2020-ban ugyan csökkent, de 2021-ben már sikerült meghaladni a 2019-es járvány előtti számokat. A 2022-es adatokat még nem hozták nyilvánosságra, de az eddigi információk szerint még jobb lesz a forgalom, mint 2021-ben.

A nyilvános cégadatok alapján 2021-ben 28,78 milliárd forint volt a cégcsoport teljes árbevétele, az előző évi 25,6 milliárd forint után. Az adózott nyereség 2021-ben közel 2 milliárd forintot, 2020-ban 1,57 milliárd forintot tett ki.

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!