Az emberek a szervezethez mennek dolgozni, de a vezetőnek mondanak fel. A többezer állásinterjú, melyet HR tanácsadóként tartottam, majd a vezetői pályafutásom is egyaránt ezt a felismerést hozta számomra. Számtalan tényező létezik, amellyel egy (a feladatainak ellátására kompetens) munkavállalót motiválni lehet. Ám nem létezik erősebb megtartó erő, mint a hiteles vezető, aki emberközpontú tetteivel irányítja csapatát.
Egy szervezeten belül is elsősorban emberek vagyunk. Vágyunk a visszajelzésre, a megbecsülésre és arra, hogy érezzük, hogy számítunk a szervezetben, ahol nap, mint nap dolgozunk. Így az anyagi javak, természetbeni juttatások és egyéb ösztönzők előtt van valami, amely a legnagyobb hatással van egy munkavállaló elköteleződésére: annak tudata, hogy ő és munkája fontos a vezetőség számára. Hogy jelenléte a vállalatban akkor is érték, ha épp nem ő hozza a csúcsteljesítményt. Mert érzi, hogy figyel rá a vezetője.
A vezetőnek mindenkor kötelessége gondoskodni embereiről, egyetlen aláírt munkaszerződés sem garancia ugyanis az örök motivációra. Ahogy egy privát kapcsolatban is az szilárdítja meg az elköteleződést, hogy a felek kölcsönösen tesznek egymásért, a munkahelyi életben is számít, hogy a vezető valóban szolgálja-e az embereit, hogy ők is szolgálhassák a vezetőt az általa kijelölt célok elérésében. A munkavállaló felelős azokért a feladatokért, amelyeket elvállalt. A vezető pedig – többek között – arra szerződik, hogy az ehhez szükséges feltételeket biztosítsa és motiválja csapatát. Hiszen ő tűzi ki a célokat, az ő vízióját fogja megvalósítani a csapat, melyhez számos tényezőre van szükség, de elsősorban emberekre.
A vezetés szolgálat, nem utasításkiadás. A vezetőt az jellemzi leginkább, ahogyan a csapatával bánik. Márpedig ahol sok ember hagyja el a hajót, ott gond van a kormányossal. Az önérzetes hozzáállás pedig nem megoldás. Belátásra, önreflexióra és tudatos, emberközpontú tettekre van szükség. Olyan vezetőre, aki felismeri és cselekedeivel igazolja, hogy neki számítanak az emberei. Nem elég hangoztatni, hogy „nálunk az ember az első”. Sőt, beszélni erről nem is feltétlenül szükséges. A vezetőt nem az önmagáról mondott állításai és ígéretei, vagy felettesei értékelése jellemzik a legőszintébben, hanem a tettei. És ha azok összhangban vannak mindazzal, amit mond, akkor hitelességét csapata elköteleződése is visszaigazolja majd.
