A legtöbb embernek nem a munkával van baja

2020-ban, a koronavírus-járvánnyal együtt a home office is világszerte elterjedt. Bár akkoriban az evolúció következő állomásának tekintették – már ami az irodai munkavégzést illeti -, idővel egyre több kontra érv sorakozott fel az otthoni munkavégzés ellen. Akik megtehetik, inkább otthonról végeznék el feladataikat, a vezetők viszont inkább szemmel tartanák a dolgozókat.

Az irodai dolgozók többségének elég egy laptop és stabil internetkapcsolat ahhoz, hogy elvégezze a munkáját, nem véletlen, hogy évek óta küzdenek azért, hogy megőrizhessék saját időbeosztásuk feletti kontrollt. Megtapasztalták, hogy a világ nem fog összedőlni, ha az iroda helyett otthonuk kényelméből dolgoznak, sőt akár még hatékonyabbak, produktívabbak is lehetnek.

Az alkalmazottak megízlelték a szabadság ízét.

Az alkalmazottak ráébredtek, hogy mennyivel több szabadságot ad ez a fajta rugalmas munkavégzés, a vezetők pedig most épp ennek ellenkezőjét próbálják újra ráerőltetni az emberekre: vissza akarják őket terelni a régi kerékvágásba, azaz az irodákba, amelyek bérléséért a vállalatok rengeteg pénzt fizetnek.

Ez a birkózás a munkavállalók és a vállalatok között óhatatlanul is oda vezetett, hogy egyre nagyobb diskurzus alakult ki a munka-magánélet egyensúlya, a hibrid munkavégzés és a négynapos munkahét témái körül. Különösen, hogy a kötelező bejárás megtagadása jelentős flukutációhoz vezetett a munkaerőpiacon, hiszen sokan mondtak fel a munkáltatói rugalmasság hiánya miatt.

Ahogy a munkavállalók egyre nagyobb részét teszi ki a millenniumi Y generáció, valamint a rebellisnek és lustának bélyegzett Z generáció, jelentősen átértékelődött, hogy milyen szerepet szánnak az emberek az életükben a munkának.

A szomorú igazság az, hogy az emberek életük nagy részét munkával töltik, és emiatt a mindennapi munkahelyi tapasztalatok jelentős hatással vannak arra, hogy mennyire elégedettek az életükkel. A munkatapasztalat és az élettel való elégedettség közötti kapcsolat már régóta ismert, de tekintettel a munkavállalók és a munkáltatók között a közelmúltban zajló küzdelmekre, a Harvard Business Review megvizsgálta, hogy a munka rugalmasságával kapcsolatos tényezők hogyan befolyásolhatják a dolgozók elégedettségét.

Valóban boldogabbá teszi a munkavállalókat az időbeosztás feletti kontroll és nagyobb valószínűséggel maradnak a munkahelyükön?

Hogy ezt kiderítsék, a National Study of the Changing Workforce felmérés adatait elemezték, amely az Egyesült Államok 1516 munkavállalójának országos reprezentatív mintáján alapul. A felmérés olyan mérőszámokat tartalmaz, mint például, hogy az emberek úgy érzik-e, elegendő idejük van, mennyire tudják irányítani a munkabeosztásukat, és mennyire elégedettek a munkájukkal és az életükkel.

Az elemzés során néhány kulcsfontosságú trendet azonosítottak, amelyek segíthetnek megérteni a munkavállalók és a munkáltatók között konfliktust, aminek középpontjában az áll, hogy a munkavállalóknak vissza kell-e térni az irodába (és ha igen, milyen gyakran).

• Először is, azok az emberek, akiknek nagyobb kontrolljuk volt az idejük felett – vagyis akiknek rugalmasabb volt a munkarendjük -, a legmagasabb munkahelyi elégedettséggel és az életükkel való általános elégedettséggel rendelkeztek.
• Másodszor, azok, akik időhiányban szenvedtek, kevésbé voltak elégedettek a munkájukkal és kevésbé voltak elégedettek az életükkel. Ezek az eredmények azt jelentik, hogy az az érzés, hogy nincs elég időnk, és az az érzés, hogy nem tudjuk kontrollálni a rendelkezésünkre álló korlátozott időt, negatívan befolyásolja a közérzetünket.
• A harmadik fő megállapítás az, hogy a ledolgozott órák száma nem függött össze azzal, hogy az emberek mennyire voltak elégedettek a munkájukkal. Végül, azok esetében, akiknek nagyobb kontrolljuk volt az idejük felett, a szűkös idő – azaz az időhiány érzése – nem rontotta annyira a munkával való elégedettségérzést, mint azoknál, akiknek kevesebb kontrolljuk volt az idejük felett.

Ezek az eredmények együttesen elmondanak néhány fontos dolgot a munkavállalókról és a modern munkahelyi tapasztalataikról.

Először is, a munkával való elégedettség nem csak arról szól, hogy a munkavállalóknak mennyi munkát kell elvégezni. Néhány munkáltató (és jónéhány „szakértő”) az elmúlt időszakban azzal érvelt, hogy „senki sem akar már dolgozni”. Az elemzések nem támasztják alá ezt a cinikus képet. Nem az a helyzet, hogy azok a munkavállalók, akik kevesebbet dolgoznak, elégedettebbek, mint azok, akik többet dolgoznak.

Ehelyett úgy tűnik, hogy a munkavállalók elégedettségét leginkább az a tényező befolyásolja, hogy a mennyire érzik úgy, hogy irányíthatják az idejüket. A munkavállalók nem azért állnak ellen az irodának, mert nem akarnak dolgozni, vagy mert kevesebbet akarnak dolgozni. Pusztán azt szeretnék, ha képesek lennének irányítani az idejüket – például, hogy a Zoom megbeszélések között elvégezzenek néhány házimunkát, vagy hogy rendszeresebben mozogjanak ahelyett, hogy évente 10 napot (vagy majdnem egy évet az életükből) ingázással töltsenek.

A munkavállalók különböző igényeinek kielégítése érdekében a munkáltatóknak folyamatos párbeszédet kell folytatni a munkavállalókkal, hogy megértsék a kívánt struktúra és autonómia mértékét. A vizsgálatnak persze vannak hiányosságai, és természetesen minden ember más, így más körülmények között tud a legjobban teljesíteni, míg valakinek kellenek a szigorú keretek, más a rugalmasságban tud produktívan működni, de ez is csak azt támasztja alá, hogy egyéni értékelésre lenne szükség a munkáltatók részéről a fenntartható munkaerőpiac érdekében.