Az életem tragikus volt, ezért kockáztattam.

Bujdos Máté vagyok, 26 éves. Miközben írom Neked a bemutatkozásom, ami reményem szerint inspirál majd Téged, azon gondolkodom, hol kezdjem el a történetem. Mélyreható legyek, vagy inkább lazább és vicces?! Nos, a végén kiderül, mi jön szívből, ugyanis úgy döntöttem – onnan fogok írni!

Az élet korán elkezdett megedzeni, nem volt könnyű gyerekkorom. Nem, ez nem igaz. Tulajdonképpen nem is volt gyerekkorom…
1993-ban születtem Budapesten. A szüleim hétköznapi emberek, néhai édesanyám minimálbéres alkalmazott volt, édesapám egyéni vállalkozó. Nem volt felhőtlen a kapcsolatuk, ami rám – egy érzékeny kisemberre – igen komoly hatást gyakorolt. Hatéves koromban el is váltak. A “gyerekkorom” összességében a folyamatos költözésekről, iskolaváltásokról, egy gyermekét javarészt egyedül nevelő, sajnálatos módon beteg édesanyáról, elviselhetetlen nevelőapáról és a teljes bizonytalanságról szólt. Életem legnagyobb traumája édesanyám elvesztése volt, aki önkezűleg vetett véget az életének. 12 éves voltam, összeroppantam. Ezután anyai nagyszüleimnél éltem vidéken, akik koruknál fogva már nem tudtak nevelni. Édesapámhoz kerültem Budapestre, ahol 14 éves koromig laktam, majd úgy döntött, el kell költöznöm “otthonról”. Majdnem intézetbe kerültem, végül egy budapesti kollégium lett az “otthonom”. Magamra maradtam.

Itt kezdődött a mélyrepülés. Nem volt, aki megmutassa a helyes utat. Először csak könnyű drogot fogyasztottam, majd 1,5 év után a kemény drogok is hatalmukba kerítettek. Középiskolába nem jártam, vagyis csak ritkán. Évente több száz órányi hiányzásom volt az Ybl Miklós nevű építőipari szakmunkás iskolában. Igen, burkolónak indultam. A társaság miatt nem csak a kábítószerre szoktam rá, hanem a szerencsejátékra is. Még 16 éves sem voltam, de az idősebb srácokkal a legtöbb kaszinóba bejutottam, a szerencse viszont sajnos(?) nem állt mellém. Talán még így, közel 10 évvel később is meg tudom számolni, hányszor nyertem. Anyagi támogatást csak annyit kaptam, hogy legyen mit ennem, így alternatív megoldásokat kellett találnom, hogy pénzt szerezzek játékra és a kábítószerre. Elkezdtem értékesíteni. Azt adtam el, amihez értettem…

18 éves koromig tartott ez az időszak. Akkor tudtam, hogy két választásom van: az egyik, hogy feladom az életem a depresszióm miatt, a másik, hogy értelmet adok neki a leendő céljaimmal.

Az már nem titok, hogy az utóbbi mellett döntöttem. Ez volt életem legjobb döntése! A nagyszüleimhez költöztem vidékre egy 2000 fős faluba, Rózsaszentmártonba. Nem mondom, hogy a kritikus életem azonnal megváltozott, de már voltak céljaim. Iskolába jártam, tanítási szünetekben dolgoztam, szóval elkezdtem építkezni. Nem éltünk jó körülmények között, de hálás voltam azért, hogy van hol laknom. Pincérnek tanultam a helyi iskolában, ahova egyébként alig akartak átvenni. Végül a szakmunkásvizsgát osztályelsőként végeztem munka mellett, majd ezután leérettségiztem.

Szóval amikor 20 évesen kijöttem a pincér vizsgáról, három szó jutott eszembe: Magyarország legjobb étterme. Rákerestem, és meg is találtam. Akkor eldöntöttem, hogy az Onyxban fogok dolgozni – minden pillanatra emlékszem, ami ekkor történt. Az első szakmám általi munkahelyemről, ami nem volt egy rossz étterem (egy kis protekcióval kerültem be) két hét múlva elküldtek és csak annyit mondtak “soha nem lesz belőled pincér”. Ezt soha nem felejtem el. Szerencsére nem érintett mélyen, mert a céljaim vezéreltek. Nem volt mit tenni, új helyet kellett találni. A helyi pizzériában tudtam elhelyezkedni, ahol a pincér szakmáról szinte semmit nem tanultam, de kitartottam a célom mellett és fokozatosan lépkedve az éttermek ranglétráján három évvel később Magyarország legjobb éttermében dolgoztam. Óriási volt az öröm, ekkor írtam meg az első motivációs posztom az instagramra. Az egyik legnagyobb vágyam, ami hajtott, az volt, hogy megmutassam azoknak, akik magamra hagytak, mire képes a kitartás. A motivációm, hogy a “világ” lássa, egy elkallódott, vidéki srác is képes bármire, amiben igazán hisz!

Bukás nélkül nincs győzelem, de ezt akkor még nem tudtam,

mikor három hónappal később elküldtek a Michelin-csillagos étteremből. Felborultak a hosszú távú céljaim, miszerint az itthon szerzett referenciával patinás étteremben dolgozok majd külföldön, ahol megteremtem a tőkét egy saját vállalkozáshoz. Hogy miért küldtek el, pontosan nem tudom. Jó szakember voltam, a próbaidő alatt ráadásul csak egyszerű munkákat végeztem. Talán így kellett lennie. Sőt, biztos!

A sebeim nyalogatása után úgy éreztem, valami új dologba kell kezdenem. Hamar rájöttem, hogy az éttermi éveim során szerzett tudásom az értékesítésben kamatoztathatom. Autodidakta módon rengeteget tanultam a hatékony kommunikációról, az emberismeretről, hisz egykor a legjobb pincér akartam lenni. Ezeket a dolgokat nem tanítják iskolában, ezt csak a valós életben tapasztalva lehet elsajátítani. Számos értékesítőket toborzó cég interjúján voltam 22 évesen, végül úgy döntöttem, egy brókercégnél helyezkedem el. Itt kemény munkával, napi 8 óra hideghívással az átlag idő fele alatt megjött az eredmény, de sajnos idővel be kellett látnom, hogy a struktúra szerint nem az ügyfelek javát szolgálom.

Újbóli váltás következett. A korábbi interjúk során nagyjából megismerkedtem az ingatlanértékesítéssel, ami már akkor is vonzó volt, így másodjára e mellett tettem le a voksom. Emlékszem, mikor kezdő ingatlanosként havi 60 ezer forintból éltem. 23-at töltöttem pont, egy panellakás szobáját béreltem, december volt. Vékony bőrcipőben jártam a lakásokat, ami már a nap elején átázott a latyakban. Tulajdonképpen nem zavart. Annyira elhivatott voltam, annyira a legjobb akartam lenni, hogy akár cipő nélkül is közlekedhettem volna, a lelkesedésem még úgy is megmaradt volna. A lábam viszont lehet, hogy nem. Tulajdonképpen ez az, amit számított. Mármint a lelkesedés, meg persze a lábam is.

Az élet itt sem könnyítette meg a dolgomat, fél évig egyetlen lakást sem tudtam eladni. Képzeld el, hogy példaként hoznak fel, mert annyira jó vagy a hideghívásban, rengeteg megbízást kötsz, de egy forintot nem keresel. Még az is jobb lett volna, ha nem én vagyok a példa, de tényleg! És akkor ott volt az a rengeteg ember, akik az első hat hónapjukban több lakást is el tudtak adni. Fél évnyi nélkülözés után indult be az üzlet, ekkor kezdtem életemben először “sok” pénzt keresni. Az első pillanattól való kitartásom és tenni akarásom annyit számított, hogy két évvel később, 2018-ban az ország 3. legeredményesebb értékesítője lettem kis hazánk legnagyobb ingatlanközvetítő hálózatában, nagyjából 1600 ember között. Amire viszont igazán büszke vagyok, hogy a cég 15 éves fennállása óta nem volt példa arra, hogy valaki annyi idő alatt érje el ezt a szintet, mint amennyi alatt nekem sikerült. Öröm volt, s boldogság!

A feketeleves ezután sem maradt ki, viszont már tudtam, a kihívásokban való helytállás tesz legyőzhetetlenné. 2019-ben csúnyán elbántak velem, ellehetetlenítettek az ingatlanértékesítéstől és komoly üzleti károkat okoztak. Biztos kíváncsi vagy, mi történt, de ezt a saját betyárbecsületem miatt nem osztom meg. Nem voltam elég óvatos, talán lehet, hogy pont ezért volt az én hibám, ami történt. Szóval jött az újratevezés. 2019-ben megalapítottam a személyes márkámat Matthew Bujdos névvel. Létrehoztam a hideghívás oktatásra épülő vállalkozásom, hogy ne maradjak bevétel nélkül. A márkámra építve megrendeztem egy nagyszabású szakmai rendezvényt Hideghívás Mesterkurzus névvel, ami az első rendezvényem is volt egyben, 250 fő vett részt rajta, egyedüli előadó voltam. Ez zseniális indítása volt az új vállalkozásnak, viszont óriási szakmai kihívás is, életem eddigi legnagyobbja!
Mára már nem a bizonyítási vágy a motivációm, sokkal inkább a kiegyensúlyozott élet, amit hosszú távon élni szeretnék. Célom, hogy maradandót alkossak a világban. Vágyam, hogy olyan életet teremtsek a leendő gyermekeimnek, ami nekem soha nem adatott meg.

Krízisek mindig voltak és lesznek is az életünkben, a kérdés, hogy képesek vagyunk-e helyén kezelni azokat?! Hogy meg tudjuk-e ragadni és minden erőnkkel tudunk-e kapaszkodni abba, ami életben tart minket. Az életünk értelméhez, a céljainkhoz.

Köszönöm, hogy elolvastad a rövidített, de mégis hosszúra sikerült történetem! Végszóként pedig engedd meg, hogy megosszak Veled egy egyszerű, de fontos eszközt, ami hozzásegített a céljaim eléréséhez. Ez nem más, mint a kimondott szó. Amikor elköltöztem a kollégiumból – eleinte nem tudtam, miért – megosztottam az engem körülvevőkkel a céljaimat. Sokan csak mosolyogtak, mikor azt mondtam nekik: “milliomos leszek”. Viszont a vonzás törvénye – na meg a kitartás – nagyon is komolyan vette a dolgot. Tedd MOST ezt meg Te is, mert egyetlen dolgot nem kapsz vissza, az elvesztegetett időt. Oszd meg a családoddal, a barátaiddal, oszd meg velünk a céljaid, hisz egy biztos: teremtő ereje lesz!

(Kiemelt kép: Bujdos Máté)