Hogyan lehetsz jobb vagy hatékonyabb? Hogyan lehetsz kreatívabb? Folyton keressük a jobbá válás módjait, amire mindenféle megoldásokat dolgozunk ki.
Erre épült a coach szakma és rengeteg tréning, íródott már számos könyv, de mint olyan gyakran a legegyszerűbb dolgok a leghatékonyabbak. A sétálásnak elképesztő hatásai vannak az emberi elmére, mindezt teljesen ingyen és bérmentve. Ez a könnyű, mégis aktív mozgásforma felpörgeti az agy vér- és oxigénellátását, a környezet stimulálja a tudatot, ráadásul egyedülálló módon harmóniába kerül a lépések ritmusa a gondolatokkal. Olvasd el ezt a cikket, aztán irány egy nagy séta a városban vagy a természetben!
Nem véletlenül sétálnak olyan sokat a regényekben
A Vogue 1969-es karácsonyi számában Vldaimir Nabokov orosz író, a Lolita szerzője felvetette, hogy miként lehetne James Joyce monumentális Ulysses-ét tanítani: „Ahelyett, hogy a homéroszi, kromatikus és zsigeri fejezetcímek hatásvadász ostobaságait vizsgálnák állandóan, az oktatóknak kellene készíteniük egy térképet Dublinról, amelyben jól láthatóan nyomon követik Bloom és Dedalus összefonódó útvonalait.” Ő maga is rajzolt egy kedves kis térképet szemléltetésként. Néhány évtizeddel később a Boston College angol szakos professzora, Joseph Nugent és kollégái egy Google térképet hoztak létre, amely Stephen Dedalus and Leopold Bloom útját követi végig. A Virginia Woolf Society of Great Britain és a Georgia Institute of Technology diákjai hasonló módon rekonstruálták az írónő Mrs. Dalloway című regényében leírt kóborlások londoni útvonalait.
Az ilyen térképek segítenek látványosan bemutatni, hogy a regényekben mennyire összefonódik az elme és a láb munkája. Joyce és Woolf olyan írók voltak, akik a tudat mozgékonyságát papírra vetették, és ennek érdekében hosszú sétákra küldték a karaktereiket. Ahogy Mrs. Dalloway sétál, nemcsak a várost érzékeli maga körül, hanem elmerül a múltjában, miközben Londont egy erősen texturált mentális tájjá alakítja át.
Kezdve a görög filozófusoktól, számos író felfedezte a séta, a gondolkodás és az írás közötti mély, intuitív kapcsolatot. „Micsoda hiba ülni és írni, amikor nem álltál fel élni!” – jegyezte fel Henry David Thoreau amerikai író a naplójában. „Abban a pillanatban, hogy a lábaim elkezdenek mozogni, elkezdenek áramlani a gondolataim.”
Az embert mozgásra tervezték
Milyen mágikus ereje lehet az olyan látszólag teljesen közönséges cselekvésnek, mint a sétálás, hogy hatékonyabban indítja be a gondolkodást és segíti az írást, mint a Google hirdetésekkel reklámozott tutibiztos tréningek. Amikor sétálunk, a szívünk gyorsabban dobog, ezáltal több vért és oxigént juttat nemcsak az izmoknak, hanem minden szervnek, így az agynak is. Számos kutatás bizonyította, hogy edzés alatt vagy után, akárcsak minimális megterhelés esetén is, az emberek jobban teljesítenek a memória- és a figyelemteszteken. A rendszeres séta segít új kapcsolódásokat létrehozni az agysejtek között, megakadályozza az agyszövet szokásos elhalványulását, amely az öregedéssel jár, növeli a hippokampus (a memória szempontjából kulcsfontosságú agyi régió) térfogatát, és megemeli a molekulák szintjét, amelyek ösztönzik az új idegsejtek növekedését és üzeneteket továbbítanak közöttük. Az állandó ülés nem a természetes létállapot az emberek számára, ami ezzel is további igazolást nyer.
Test és gondolatok tökéletes harmóniája
Ahogy a térben előre visszük a testünket, megváltozik a gondolataink menete és fordítva. A zenére szakosodott pszichológusok tudományos módszerekkel is bizonyították azt, amit egyszerű zenehallgatóként mindenki tud: a gyorsabb tempójú számok arra motiválnak, hogy gyorsabban fusson az ember, és minél fürgébben mozgunk, annál gyorsabbnak szeretjük a fülünkbe dübögő dallamokat. Ugyanígy, ha a sofőr hangos, gyors zenét hall, öntudatlanul is egy kicsit jobban rálép a gázpedálra. Amikor sétálunk, a saját tempónk egy visszacsatolási kört hoz létre a testünk ritmusa és mentális állapotunk között, amit más körülmények között, például a futópadon kocogva, autóvezetés közben, biciklizésnél nem olyan könnyű megtapasztalni. Amikor gyalogolunk, a lábunk sebessége természetesen igazodik a hangulatunkhoz és a belső párbeszédünk ritmusához. Ezzel egy időben tudatosan tudjuk befolyásolni a gondolataink ütemét, azzal, hogy változtatunk a lépéseinken, és felgyorsulunk vagy épp lelassítunk.
A gyaloglás nem igényel tudatos odafigyelést, így az elménk szabadon szárnyalhat az aktuális táj díszletei között kalandozva, ami új gondolatokat és ötleteket szülhet. Ez pontosan az a mentális állapot, amit a kutatók az innovatív ötletek és meglátások táptalajaként tartanak számon. Marily Oppezzo és Daniel Schwartz a Stanford Egyetem munkatársai 2014 elején publikálták tanulmányukat, amely nagy valószínűséggel az első olyan kutatássorozat volt, amely azt mérte, hogy milyen változásokat eredményez a séta a kreativitásban. A kutatási téma ötlete mikor máskor jöhetett volna, mint gyaloglás közben. „A doktori konzulensemnek az volt a szokása, hogy elment sétálni a diákjaival ötletelni”- mesélte Oppezzo Schwartz-ról. „Egy nap nagyon elszálltunk.”
A négy kísérlet során Oppezzo és Schwartz 176 egyetemi diákot kért meg, hogy töltsenek ki különböző teszteket, amelyek a kreatív gondolkodást mérik, miközben ülnek, sétálnak, a futópadon vannak vagy a Stanford Egyetem campusát járják be. Az egyik tesztben például a résztvevőknek hétköznapi tárgyak, mint például egy gomb vagy egy autógumi szokatlan használati módjaival kellett előrukkolni. A diákok átlagosan négyszer-hatszor annyi új ötlettel rukkoltak elő séta közben, mint ülve. Egy másik kísérletben metaforákat kellett kiegészíteniük és a megadotthoz hasonló, de egyedi új metaforákkal előállniuk. A sétálók 95 százaléka képes volt teljesíteni ezt a tetemes kreativitást igénylő feladatot, míg mozgás nélkül mindössze a résztvevők 50 százaléka tudta ezt abszolválni. A séta azonban rontotta a diákok eredményeit egy másik típusú tesztnél, ahol egy olyan szót kellett találni, ami képes három másikat egybefoglalni, például a cheese-t a cottage, cream, cake szavak esetében. Oppezzo feltételezése szerint a séta kontraproduktív lehet az ehhez hasonló, lézerfókuszú gondolkodást igénylő feladatoknál: „Ha egyetlen helyes választ keresel a kérdésre, valószínűleg nem akarod, hogy az a sok ötlet feltolakodjon.”
A természet a legjobb hely a feltöltődésre
Az, hogy hol sétálunk, szintén jelentőséggel bír. A Marc Berman által vezetett kutatás a Dél-Karolinai Egyetemen arra jutott, hogy azok a diákok, akik egy arborétumon keresztül sétáltak, jobban teljesítettek a memóriateszten, mint azok a diákok, akik a városban sétáltak. Egyre több kutatás támasztja alá a terémszetterápia hatékonyságát: a buja zöldben tett séták felfrissítik a városi ember mentális erőforrásait, amit a zárt, zajos miliő jócskán lemerít. A pszichológusok ma már tudják, hogy a figyelem egy limitált erőforrás, ami a nap folyamán fokozatosan kiapad. A zsúfolt díszletű városok, útkereszteződések, lámpák, autók, gyalogosok, reklámok mind lemerítik a figyelemraktárat, és akkor az internetről még nem is esett szó. A természetes közegben az elme lecsendesedhet, és odafigyelhet az apró részletekre. A természetben töltött idő egy másik kutatás szerint a szó szoros értelmében boldogabbá tesz, javítja a közérzetet és az egészséget, ha eléri legalább heti 120 percet.
Ettől függetlenül egy városi sétának is nagyon jó hatása van, sőt, épp a zsúfoltságának köszönhetően nagyon gyorsan kifejti stimuláló hatását, egyszerre sok új inger ér, ami felpezsdít.
Sétálj! Sétálj! Sétálj!
Más tanácsunk nem is lehet, minthogy sétálj, amilyen rendszeresen csak tudsz, lehetőleg a természetben vagy egy parkban, de az sem baj, ha épp a városod építészeti remekműveit fedezed fel.
