Ami fontos számunkra, azt féltjük. Féltjük, hogy valaki elveheti tőlünk, és ezáltal veszteséget élünk át. Egy igazi – kötődésen alapuló kapcsolatban, természetes, hogy ragaszkodunk a másikhoz, és nem szeretnénk elveszíteni. Ha nem féltenénk, az egyben azt is jelentené, hogy nem is fontos. A féltékenység  azonban- különösen ha állandóan jelen van egy kapcsolatban- káros is lehet.

A féltékenység minden párkapcsolatban felütheti a fejét. A tapasztalat azt mutatja, hogy jobban tudjuk kezelni azokat a helyzeteket, amiknek a bekövetkeztére előre számítunk, mint azokat, amik készületlenül érnek bennünket. Érdemes tehát megismernünk a féltékenységet elmélyítő lelki okokat azért, hogy jobban tudjuk kezelni azokat a belső, érzelmi viharokat, amik igencsak próbára szokták tenni önmagunkba, a partnerünkbe és általában a párkapcsolatokba vetett bizalmunkat.

Mi is tehát a féltékenység és milyen érzelmi, gondolati alapok táplálják, erősítik és mélyítik el ezt a mindenki számára többé-kevésbé kínzóan fájdalmas érzést?

Egy idegen bolygóról érkező turista azt gondolhatná, hogy minél nagyobb a vonzalom, a szerelem két ember között, azok annál elfogadóbbak lesznek egymással, annál jobban fognak örülni mindennek, ami partnerük számára örömet okoz. Mi emberek azonban tudjuk, hogy a szerelem itt a Földön nagyon gyakran egyenlő azzal a vággyal, hogy a másikat a magunkévá tegyük, vagyis hogy a magunk számára kisajátítsuk. A féltékenység fájdalma akkor hasít belénk, amikor bizonyos logikus gondolatok vagy tények hatására megkérdőjeleződik számunkra az a kizárólagos fontosság, amit addigi feltételezésünk szerint szerelmünk tárgyának életében betöltöttünk.

A féltékenységet az az alapvető félelem táplálja, hogy elveszíthetem azt, akit szeretek. Minél éretlenebb egy személyiség, stabilitása és önazonosság tudata (identitása) annál inkább függ a szeretett személy érzelmeinek hullámzásától. Ez olyan mint egy gyermek kiszolgáltatottsága, akinek a léte valóban a róla gondoskodó felnőttől függ. Az önértékelési bizonytalanságok, az esetleges kisebbrendűségi komplexusok nagyon veszélyessé tehetik azokat a versenytársakat, akikről azt feltételezzük, hogy elvehetik tőlünk azt, aki a legfontosabb a számunkra.

A féltékenység haragot és agressziót szül mindazok ellen, akik veszélyeztetik biztonságunkat, beleértve ebbe a szeretetünk tárgyát is. A biztonságos kapcsolat érdekében sok esetben arra is készek vagyunk, hogy korlátozzuk a másikat a szabadságában. Kikérdezzük, számonkérjük, gyanakszunk, arra késztetjük, hogy megnyugtasson bennünket, hogy semmi alapunk nincs arra, hogy kételkedjünk a hűségében. Mivel ezt várjuk el, a másik ezt általában igyekszik is megtenni nekünk, mivel szeret minket. De ilyenkor persze könnyű átlátni a szitán, hogy csak azért mondja, hogy megnyugtasson, ezért ezzel csak még gyanúsabbá teszi a helyzetét. A féltékenység tehát egy ördögi kört eredményezhet, ami megmérgezheti az együttléteinket.

A féltékeny reakciók nagysága egyenesen arányos a kiszolgáltatottság érzésével, a függőséggel és az egocentrikus fontosságtudattal.

A gyötrő féltékenység ellenszerei mindazok az élettapasztalatok, melyek megerősítenek bennünket abban, hogy bízhatunk önmagunkban, képesek vagyunk arra, hogy minden helyzetben önállóan feltaláljuk magunkat,  és örömtelivé tegyük annak az életét, akit megszeretünk.

Másrészt érdemes azon is elgondolkodni, hogy bár azt gondoljuk, minket csalnak meg, mégsem rólunk szól a történet. Sokkal inkább a másikról, aki talán valóban úgy dönt, hogy mást „is” szeret. Minden esetben érdemes kicsit utánagondolni annak, hogy vajon mi állhat a dolog hátterében. Ha egy kapcsolatban valaki nem, vagy csak alig találja meg a számára fontos dolgokat, akkor nagy lehet a veszélye annak, hogy máshol keresi a boldogságot. Beszélgessünk, és ne csak a másiknak, hanem önmagunknak is tegyünk fel kérdéseket, és próbáljunk őszintén válaszolni is rájuk.