A londoni Soho fölzabálja az életed

Edgar Wright író-rendező bedobja London vigalmi negyedének mély vizébe a hamvas és érzékeny vidéki lányt, akinek fejében sokkolóan ér össze a múlt és a jelen. A ’60-as évek Sohója maga volt a pompa és csillogás, amelynek vérben, könnyben és összetört álmokban kellett megfizetni az árát.

London híres szórakozónegyedéről sokan sokféle filmet készítettek már, Edgar Wright ódája a ’60-as évekhez azonban megmerítkezik a városrész sikátoraiban és kanálisaiban is. Az Utolsó éjszaka a Sohóbant egyszerre inspirálta Roman Polanski Iszonyata és Nicolas Roeg Ne nézz visszája. Bele is mászik a fejünkbe: elandalít a színes és hangos nosztalgiájával, fölépítve bennünk a Soho soktornyú homokvárát, hogy aztán őrjöngve mutassa meg a vágyak e délibábja mögött az emberi húst zabáló szörnyeteget. Wright a Cornetto-trilógiájában (Haláli hullák hajnala, Vaskabátok, Világvége) csúcsra járatta a paródia zsánerét, a Scott Pilgrimben a képregény adaptálást, a Nyomd, bébi, nyomddal pedig az autós heist műfaját (nesze neked Halálos iramban!).

Lássuk, hogy mihez kezd a pszichothrillerrel!

Eloise egy tünemény. A film nyitányában bohókás, fiatal lányként ismerjük meg, bizonytalan toporgással valahol a felnőttkor küszöbén, aki első szárnypróbálgatásaira készül a távoli Londonban. Felvételt nyer a patinás londoni divatiskolába, és vidéki elszigeteltségének ezzel egy csapásra vége: szélesre tárja előtte kapuit az élet. Új embereket ismer meg, próbál megállni a maga lábán, és fejest ugrik London izgalmas és csillogó éjszakai életébe. Kivételes érzékenysége és sérülékenysége azonban mások szemében célponttá teszi. Az introvertált lány a kollégium nyüzsgése elől a Soho közepén talál menedéket, Ms. Collins albérletében.

Eloise útban az új élete és a végzete felé! (Thomasin McKenzie) Fotó: Parisa Taghizadeh / Focus Features

Az apró bérleményben aztán megelevenedik előtte a ’60-as évek imádott világa: exkluzív klubjaival, fülbemászó dallamaival, a Soho színes-zajos forgatagával. Mindez a könnyelmű Sandie szemein keresztül tárul elé, aki hasonlóan nagy álmokkal érkezett a West Endre a beatkorszakban, és aki nem rest énekesnői ábrándjait meg is élni. Eloise-t vonzza Sandie magabiztos fellépése, és egyre hasonlatosabbá válik ’60-as évekbeli alteregójához. Az álmaiban megejtett, éjszakai időutazásai azonban hamarosan rémálmokba fordulnak, amikor rádöbben, hogy az albérletében évtizedekkel azelőtt gyilkosság történt.

Anya Taylor-Joy, a ’60-as évek új arca! (Jobbra Thomasin McKenzie) Fotó: Parisa Taghizadeh / Focus Features

Wright közel tökéletesen idézi meg a ’60-as évek hangulatát, majd állítja szembe a talmi csillogást a valósággal. Ragyogóan eleveníti meg a korabeli Sohót, majd a kulisszák mögé kalauzolva rámutat: ez sem több szimpla díszletnél. A híres színházak, a menő éttermek és a zenés klubok világa éhesen nyelte magába a csinos és tehetséges lányokat, akik aztán a londoni szexipar kloákájában találták magukat. Bepalizva, kihasználva és összetörve. A showbusiness kegyetlenül örlő fogaskerekei válogatás nélkül zúzták össze az önbecsülést, az erényt és az ártatlanságot. Mindent, aminek nincs helye a színpadon és a fülledt hátsó szobákban.

Sztárt csinálok belőled, bébi! (Anya Taylor-Joy és Matt Smith) Fotó: Parisa Taghizadeh / Focus Features

Az Utolsó éjszaka a Sohóban múltja és jelene pazar vágással ölelkezik egymással, amit Wright „házi” vágójának, Paul Machliss-nek köszönhetünk. Mesterien keveri az Oldboy és A szobalány dél-koreai operatőrének, Chung-hoon Chungnak az álomszerű képeit. A rendező hatásosan építkezik, a film nosztalgikus első fele szinte észrevétlen siklik át a folytatás rendkívül nyomasztó atmoszférájába. A főhősnő kabinláza eluralkodik a nézőn is, bérleménye bűnnel átitatott falai rettegést izzadnak. Eloise és Sandie utolsó éjszakája a Sohóban felér egy elnyújtott LSD-trippel: önmagukból kivetkőzve vallanak színt, az igazság lángjai pedig felemésztik a hazugságot és a lelket.

Hárman párban (Matt Smith, Thomasin McKenzie és Anya Taylor-Joy) Fotó: Parisa Taghizadeh / Focus Features

Thomasin McKenzie természetessége kölcsönzi Eloise karakterének minden báját. A színésznőből sugárzik az ártatlanság, amellyel M. Night Shyamalan nem tudott mit kezdeni az Időben (mondjuk, mással sem), szerencsére Taika Waititi író-rendező a Jojo Nyusziban annál inkább (lásd: a padláson bujkáló zsidó lány figuráját), míg Wright most neki adta az egyik főszerepet. Vele szemben Anya Taylor-Joy Sandie-ként maga a delejesen vonzó nőiesség, akinek éppoly boszorkányosan jól áll a ’60-as évek, akárcsak a sakktábla pepitája vagy Jane Austen Emmája. Kiváló alakítása mellett énekhangjával és a tánctudásával is elkápráztat bennünket. A Korona Fülöp edinburgh-i hercege, valamint a Ki vagy, doki? címszereplője, Matt Smith tesztoszterontól túlfűtött jampece úgy illik Taylor-Joy alakjához, mint az egymásból kimetszett kirakósdarabok. Közös táncjelenetük pedig maga a ’60-as évek! Akárcsak a felcsendülő dalok – van, ami A vezércsel üdvöskéjének lenyűgöző előadásában – , amelyek katapultként repítenek vissza minket az időben!

Vajon Eloise-t követik vagy Sandie-t üldözik? (Thomasin McKenzie és Terence Stamp) Fotó: Parisa Taghizadeh / Focus Features

Az Utolsó éjszaka a Sohóban minden van, ami szem-szájnak ingere: csipetnyi természetfeletti, véres bűnügy, egy kis romantika, agyrepesztő lélektani dráma, hangyányi noir, gyomorgörcsös horror és a múlt kísértetei. Gyönyörűséges, ahogy Wright ezzel a miazmával ellegózgat, aztán vastagon bekeni az egészet szirupos nosztalgiával. Ha borzongásra vágynál, még mindig inkább a beatkorszakot ajánlanánk, mint a spanyolnáthás magyar ugart! A film november 4-től látható a hazai mozikban! A múlt bűnei sosem évülnek el, és a londoni Soho, akárcsak a Lannister-família a Trónok harcában, mindig megfizeti a tartozását. Szélesvászonra kent rémálmokkal, cserébe az összetörtekért.

Bányász Attila

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Share on facebook
Share on linkedin
Share on whatsapp
Share on email
Share on print