Anthony Hopkins elárulta: ikonikus magyar színész ihlette Hannibal Lecter figuráját
November 5-én Magyarországon is megjelent a világhírű színészlegenda, Anthony Hopkins Jól csináltuk, kölyök! című önéletrajzi írása, melyben a kétszeres Oscar-díjas filmcsillag Hannibal Lecter megformálásának kulisszatitkaiba is beavatja a nagyérdeműt.
Anthony Hopkins már filmszínészi karrierje első felében is olyan klasszikusokban kapott szerepet, mint Az oroszlán télen (1968) című történelmi dráma (melyben Peter O’Toole és Katherine Hepburn partnereként brillírozott), vagy épp David Lynch felejthetetlen rendezése, Az elefántember (1980). Hollywoodi antréjára azonban egészen a kilencvenes évek elejéig kellett várni: amikor megkapta az emberevő pszichiáter, Dr. Hannibal Lecter szerepét Jonathan Demme korszalalkotó pszichothrillerében, A bárányok hallgatnakban (1991), Hopkins szinte azonnal a legtekintélyesebb álomgyári színészek közé katapultált. Jól csináltuk, kölyök! című memoárjában a 87 éves színészfejedelem részletesen feleleveníti, milyen előkészületeket tett, mielőtt elcsattant volna az első csapó, s milyen inspirációs források segítették a munkájában.
Ezt olvastad már?
Woody Harrelson elárulta, miért nem térne vissza soha a True Detective-be
Folytatódik a múmia, Rachel Weisz és Brendan Fraser is újrázhatja ikonikus szerepét
„Már az első próbákon igyekeztem a lehető legvisszafogottabban életre kelteni a karaktert, ami nem volt könnyű, mert mi sem kevésbé jellemző a temperamentumomra, mint a tartós, koncentrált figyelem” – emlékezett vissza új könyvében Anthony Hopkins.
„Hannibalra egyszerre jellemző a hűvös távolságtartás és az éber jelenlét, éppen ezzel a kettőséggel tudja rabul ejteni a nézőt. És ennek a kulcsa a rendíthetetlen nyugalom. Az első olvasópróba napján nem volt alkalmam beszélni Jodie Fosterrel [a főszereplő, Clarice Starling megformálója – a szerk.], mielőtt nekiültünk volna, hogy végigolvassuk a forgatókönyvet. Minden előzetes egyeztetés nélkül vágtunk bele. (…) Bár az olvasópróbákon nem szoktam eljátszani a szerepem, most úgy gondoltam, megmutatom, mire vagyok képes, és igyekeztem a lehető legijesztőbbre venni a figurát. Sikerült. Olyan csend támadt a teremben, hogy a légy zümmögését is hallani lehetett. Mindössze néhány másodperc telt el azután, hogy először szólaltam meg Lecterként, amikor láttam, hogy Jodie arcára kiül a rémület. Később be is vallotta, hogy valósággal kővé dermedt, amikor megszólaltam. És egy bizonyos távolságtartás végig meg is maradt köztünk a forgatás során” – fogalmazott a világsztár.
Hopkinsra a szikrázóan okos, de közveszélyes pszichiáter megformálásakor ugyanúgy hatott a négyszeres Oscar-díjas Katherine Hepburn játéka, mint Stanley Kubrick 2001: Űrodüsszeia (1968) című sci-fijének legtalányosabb figurája, HAL, a szuperszámítógép. Ugyanakkor Todd Browning 1931-es Drakulájának címszereplője, a magyar Lugosi Béla is elbűvölte a walesi szármzású színészt, aki a világ leghíresebb vérszívóját életre keltő kollégájától is ellesett néhány felettébb hasznos fortélyt.
„Felidéztem magamban az iskolai alakításaimat, amikor Lugosi Bélát elevenítettem fel az osztálytársaimnak. Gyerekkoromban láttam a Drakulában. És ez volt az első komolyabb könyv is, amit elolvastam, igaz, sok mindent nem értettem még belőle a nyelvezete miatt. A regényben a főszereplő, Jonathan Harker véletlenül megvágja magát egy borotvával, és azonnal megérzi, hogy ezzel magára vonta Drakula figyelmét. Elképzeltem, milyen hangot ad ki a vámpír magából, amikor összefut a nyál a szájában a vér szagára. A sziszegés és a szürcsölés különös keveréke lehet. Ez ihlette azt a sajátos hangot, amit Hannibal az ajkaival képez, és amit olyan sokan próbáltak utánozni. Köszönöm, Drakula!” – mesélte önéletrajzában a jeles színész.
„Az is eszembe jutott, hogy amikor kamaszkoromban csak úgy a magam szórakoztatására gyakoroltam a blazírt fapofát, mintha már akkor Lecter hangján szóltam volna magamhoz, azon a szenvtelen, hűvös hangon, mellyel teszteli az áldozatát. Lehetséges, hogy én is pszichopata vagyok? Nem kizárt. Bizonyos mértékig mindnyájan azok vagyunk, csak ki jobban, ki kevésbé” – tette hozzá Anthony Hopkins, aki 1992-ben a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscar-díjat is elnyerte Lecter rendkívül élethű és hihetetlenül eredeti megformálásáért.
Borítókép: ANGELA WEISS / AFP, Europress fotóügynökség








