Sírba visz a Post Mortem

Bergendy Péter túlvilági látomása hosszan exponált történelmi tablókép, szellemes utánérzéssel. A félelmet azonban patikamérlegen adagolja némi szimbolikával, nem zsigerből.

A „post mortem” az elhunytak fotózását jelenti, és gyökere a XIX. századig nyúlik vissza. Amit ma bizarr és morbid szokásnak találunk, az korábban bevett gyakorlat volt: tulajdonképpen nagyon jól tükrözi a modern ember halálhoz való viszonyának változását. Régebben a halálra az élet természetes velejárójaként tekintettünk (talán azért, mert sűrűbben szembesültünk vele), ma mindenkit sokkol, mert akaratlanul is a saját elmúlásunkra emlékeztet. Nem véletlen, hogy a temetések ügymenete már úgy zajlik, hogy a hozzátartozónak kapcsolatba sem kell kerülnie a holttesttel. Nemhogy még közösen fotózkodjon is vele!

A modern társadalomban a halál rejtegetni való mumussá vált, amellyel magába zárkózva birkózik meg az ember.

Vagy ha mégsem, akkor a megrekedt gyászfolyamat taszítja mélyebbre az amúgy is sírva vigadó néplelket! Annakidején a festmény vagy grafika drága mulatság volt, a dagerrotípia (a fényképészet őse) térhódításával azonban lehetőség adódott a kevésbé tehetősöknek is, hogy, ha máskor nem, hát legalább szerettük halála után, házhoz hívják a fotográfust. Így készültek a fotók az elhunytak társaságában a családi almáriumokba. Ezekkel az utolsó emlékekkel a ma élők nem igazán tudnak mit kezdeni. Kiveri őket a víz. Tótágasra áll tőlük a világuk. Éppen ezért ideális horror alapanyagok!

 

Mosolyt kérek! Ne legyél már ilyen hullamerev! (Tomás szerepében Klem Viktor)

Bergendy Péter rendező A vizsgával és a Trezorral újra definiálta a történelmi thriller zsánerét. Nagyban hozzájárultak ehhez persze Köbli Norbert forgatókönyves alapanyagai. A Post Mortem Bergendy nyolc éve dédelgetett álomprojektje, amellyel a kísértetjárást igyekszik meghonosítani a magyar ugaron. Ehhez azonban, nincs mese, ki kell ereszteni a szellemet a demizsonból!

Tomás, a Nagy Háború (az I. világháború korabeli elnevezése) veteránja és túlélője, vándorfotográfusként járja a magyar vidéket. Leginkább post mortem fotókat készít, a spanyolnátha-vész után erre van igény. A föld fagyos, a holtak temetetlenül hevernek sufnikban, csűrökben, miközben az emberek még mindig szeretteiket várják haza a háborúból. A holtak azonban lélekben köztünk járnak. Legalábbis erre a következtetésre jut Tomás, amikor egy kis faluban tanúja lesz, hogy természetfölötti jelenségek kínozzák a helybélieket. Vajon mit akarnak a holtak? Tomás a tizenéves Annával ered a rejtély nyomába, ám az egész közösség erejére szükség lesz, ha ki akarják engesztelni a túlvilágot.

Margitka, megint feldobjuk, de ne tessék sikoltozni, helyette gyönyörködjön a Skanzenben, amíg földet ér!

A nagyobbrészt a Skanzenben forgatott film autentikus miliője viszi előre a filmet. Ez a kelet-közép-európai misztikum lehet a külföldi sikerének a titka. A számítógépes effektekkel megtámogatott képsorok gyönyörűek, vizualitás terén alig látszik, hogy hollywoodi produkciókhoz képest mennyire elenyésző költségvetésből, 866 millió forintból forgatták le a filmet. A történet ezzel szemben hagy kívánni valót maga után.

Mintha John Ajvide Lindqvist, az egyik legjobb kortárs vámpírsztori, a Hívj be! szerzőjének másik története, az Élőhalottak! elevenedett volna meg, subában. Ott a holttestek ébredtek öntudatra a fagyos északon, itt a szellemek bolyonganak a kies ugaron. Keresik a megnyugvást. Hogy ez kinek mit jelent, erre ad klisémentes választ a film végén Tomás és Anna. Talán ez az egyetlen érdemleges pozitívuma e produkciónak a hagyományőrző díszletek és profi filmtechnikán kívül: a művészfilmbe hajlóan eredeti lezárás.

Elmagyarázom még egyszer a történetet. Nem kell mindjárt a falra mászni tőle, Zsoltikám! (Anger Zsolt)

Minden más valahogy illúziórombolóan hat: a fronton a légnyomástól repkedő testek; az éjszakai zajokra ébredő Tomás, akiben a padláson futó léptektől nem a magyar virtus kap erőre, hogy „taknyán tenyerölje” a vele szórakozót, hanem meglett férfiember létére majd’ maga alá piszkít; a csitrivel folytatott nyomozása a holtak után; a parás kísértetjárást követően a kislány egyedül való hazaküldése az éjszaka közepén, és még sorolhatnám. Emellett a Post Mortem egyszerűen nem rémisztő – egy-két jump scare-t leszámítva. Pedig Bergendy hivatalból specialista: az ELTE BTK pszihológia szakát végezte, ráadásul horrorfilmes témában írta a szakdolgozatát.

Halottakról jót vagy semmit! Szerencsére Bergendy megelevenedő élőholtjai megérdemlik, hogy szót ejtsünk róluk: hivatalos táncosokként hihetetlen fegyelemmel, türelemmel és testkonrtollal fagynak bele a mozdulataikba. Hátborzongatóak, ha szabad így dicsérnem a művészeket. Akárcsak a sztorifelelős és kreatív producer Hellebrandt Gábor nagy aprólékossággal falra hányt ördögei. Kár, hogy ez így még kevés a megváltáshoz, ide minimum egy nagy halál dukál! Amit meg is kapunk a minket egyre nagyobb homályban hagyó történettől.

– Tomás, te érted, hogy mi a kénköves pokol folyik itt?
– Csak kapaszkodj, Anna, tíz körömmel az agytekervényeidbe! (Klem Viktor és Hais Fruzsina)

A színészek a nézővel és a holtakkal egyetemben kapaszkodók nélkül bolyonganak át a történeten. A feszültséget jobb híján a rejtély szolgáltatja, amelynek nyomába Tomás egy tízéves kislánnyal (!!!) ered. Ez azonban nem egy Ötvös Csöpi-film! A Post Mortem lezárásában Bergendy túlvilági látomása oltja ki véglegesen a néző érdeklődésének utolsó szikráját. Mintha minket is a víz alá nyomnának! Így a film végével a nézőteret nem az elégedettség érzése járja át, hanem a megkönnyebbülésé.

Ezt a filmet nevezzük Oscarra, hogy törje ki a frász a Filmakadémiát! A Post Mortem már így is számos díjesőn van túl, diadalmenete pedig remélhetőleg folytatódik a tengerentúlon is. A folk horroroknak most nagy a keletje nyugaton, lásd Ari Aster Fehér éjszakák című remekművét. Kérdés, hogy e hamvába holt kísértetjárás a magyar ugaron elég lesz-e a mennybe menetelhez? Tartok tőle, hogy hiába a pazarul összevágott előzetes, Bergendy új filmje post mortem végzi a nézői tekintetek tükrében.

Bányász Attila

 

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!