Ahogy szokták mondani: nem akarásnak nyögés a vége. Ez az én esetemben is így volt. Sajnos azok közé a férfiak közé tartozom, akik ha ránéznek egy szimpatikus ételre, már fel is szaladt pár kiló. 2018 nyarától pedig nem csak egyre többször néztem rá ezekre az ételekre, de el is fogyasztottam őket. A habzsolás pedig egészen a tavalyi év végéig kísértett.
Ha egy hónapban felszalad néhány kiló, könnyű azt gondolni: semmi gond, majd ledobom őket! Viszont ha 4-5 hónap is eltelik úgy, hogy csak szaladnak a kilók, akkor összeadva őket már csúnya számot kapunk. Velem is így történt.
Az L-es ingek hirtelen kicsik lettek, az XL-es méretek pedig nagyok. Általában ezt azzal magyaráztam, hogy biztos mérethibás darabok. Amikor sokadik ruhapróba is kudarcba fulladt, elkezdtem gondolkozni. Ha az ember nem egészségesen táplálkozik, nem mozog rendszeresen, emellett pedig még ülő munkát is végez, a test előbb vagy utóbb, de jelezni fog. Velem is ez történt.
Légzési zavarok, sok szédülés, hányinger, fáradtság, izomfájdalmak és ami a legrosszabb, magas vérnyomás. Elmentem egy teljes körű kivizsgálásra ahol szerencsére majdnem minden eredményem rendben volt. A menedzserszűrést viszont az orvos azzal zárta, hogy a magas vérnyomásomra gyógyszer kell szednem. Ez volt az a pont, amikor azt mondtam, hogy na ne! 32 évesen biztosan van más módja is annak, hogy helyrehozzuk ezt a dolgot. Ez pedig nem volt más, mint a teljes életmódváltás! Ami lehet, hogy mai szóhasználatban közhelyes, de azért tisztelem azt, aki erre az elhatározásra jut és ki is tart mellette!
Nem akarásnak nyögés, majd szerelem lett a vége!
Adva volt a cél: fogyni kell! Nem csak az étkezési szokásaimon kellett változtatnom, de gyakorlatilag mindent máshogy kellett csinálnom! Nincs új a nap alatt véleményem szerint. Minimális szénhidrát és zéro cukor, emellett pedig rendszeres sport. Így leírni könnyű – egy életen át végigcsinálni már kevésbé. Tudtam azt, hogy a kezdeti lökéshez szükségem van valakire, aki motivál, aki rugdos engem akkor is, ha már nekem nem megy, aki az utolsó méteren üvölt velem, hogy meg tudod csinálni! Így felkerestem jó barátomat Szabó Zolit, aki rendszeres aktív futó és segítséget kértem. Azt hiszem, hogy életem végéig hálás leszek neki, hogy áldozott rám időt és foglalkozott velem.
Korábban 15 évig versenyszerűen sportoltam, így a futás nem állt tőlem messze. Inkább csak a rajtam nehezedő kilók és a lustaság volt a heti 3-4 kardió edzés legnagyobb gátja. Zolival olyannyira belelendültünk, hogy célul tűztük ki magunk elé a félmaraton teljesítését – még ebben az évben. Először kisebb versenyeken indultunk, 5-6-7 kilométeres távokat futottunk, de Zolinak hála roham léptekben fejlődtünk. Mi sem hittük el! A szigetkört, amit év elején 35 perces idővel futottam, mára levittük 24 perc 57 másodpercre. A kilókat pedig, amelyek év elején rajtam nehezedtek 15 kilogrammal csökkentenünk.
Kétségkívül vannak nehéz napok, amikor munka után úgy érzed, semmire nincs már erőd, arra pedig végképp nincs, hogy még 10 kilométereket fuss. Mára viszont ez az érzés és a szokás olyannyira átfordult bennem, hogy inkább azt mondom magamnak, csak azért is elmegyek! Edzés végén pedig eltölt a büszkeség, az érzés, hogy nesze neked, meg tudtam csinálni, én győztem!
Vannak napok amikor kevesebb teljesítményre vagyok képes. És már azt is megtanultam, hogy nincs ezzel semmi gond! Ez egy ilyen nap, menni kell tovább, a lényeg hogy mozogtál és tettél az egészségedért. Zolinak, a motivációnak és az átértékelt gondolkodásnak hála a futásból szó szerint szerelem lett. Egy olyan kapcsolat ami úgy érzem egy életen át fog tartani. Ez az érzés pedig megkönnyít mindent. Az edzéseket már nem egy szükséges rossznak érzem, kis túlzással a sport lett a desszert az ebéd után.
Bármerre is futok erdőben, hegyen, dombon, tengerparton, orszagúton, versenyen, kisvárosban, nagyvárosban, legyen sár, hó, mínuszok, tavaszi napsütés vagy az őszi erdő illata, ha futók futnak velem szemben úgy érzem egy közösség része vagyok, úgy érzem ez egy belső kör, ahova bekerültem és már nem akarok kikerülni innen! Itthon egyre többen, külföldön pedig szinte kivétel nélkül köszönnek, pacsiznak a szembe futók egymással, mintha ezer éve ismernénk egymást. Megható. Úgy érzed, tartozol valahová. Az utazások tervezésénél pedig az is szempont lett, hogy milyen futó körülmények vannak az adott helyen.
Az idei célt teljesítettük, szeptember hónapban sikerült a félmaraton Szigligeten! Január óta pedig 15 kilóval vagyok könnyebb.
Már megérte, pedig a házasságunk a futással még csak most kezdődött, és még mennyi minden szép dolog van előttünk! Természetesen a vérnyomás gyógyszer nélkül is tökéletes! Annak pedig, aki hasonló cipőben járna mint én, csak egyet tudok ajánlani: az első és legfontosabb, hogy legyenek célok – először kicsik és aztán egyre nagyobbak.
