Nem olyan rég egy hangulatos, szabadtéri programra vittem el az ikreinket és a nagylányom. Szinte már rituálé, hogy minden évben ezt a napot a Füvészkertben töltjük velük, rengeteg játék, színházi előadás, kézműves feladat vár rájuk ilyenkor.
Ám úgy alakult, hogy a feleségemnek dolgoznia kellett, így rajtam volt a döntés súlya, hogy két négy évessel és egy közel hat évessel nekivágjak-e. Szabadtéri program lévén, arra jutottam, hogy majd az idő eldönti. Természetesen szikrázó napsütés várt minket másnap reggel.
Így mit volt mit tenni, apa megrázta magát és összeszedte minden bátorságát, indulhatott az őrület a három gyerekkel!
Lehet nevetni, hogy miért kihívás három ekkora gyerekkel elindulni egyedül, de hidd el a legváratlanabb helyzeteket tudják generálni pillanatok alatt. Ha gyakorlott szülő vagy, valószínűleg fel sem merül benned a kérdés.
Nehogy azt gondold, nem voltak korábban már próbálkozásaim: volt, ami sikerült, volt, ami kevésbé. Egy alkalommal például munka után összeszedtem a gyerekeket az oviból és gondoltam, meglepjük anyát, bevásárolok velük a boltban. Egészen jól sikerült minden addig, amíg a bevásárlókocsikhoz nem érkeztünk. Igen, a “jól sikerült minden” szakasz a parkoló és a bevásárlókocsik 10 méteres körzetére értendő. Ugyanis itt jött az első akadály, amivel apaként nem számoltam, természetesen mind a három gyermekem külön kocsiba szeretett volna beszállni. Gyorsan végigfutott a fejemben, hogy TE vagy az apjuk, na meg felnőtt is vagy, azonnal zárd rövidre ezt a dolgot, mielőtt polgárháború törne ki.
Így is tettem, egy kocsiba vágtam mindenkit naivan. Arra ugyanis nem gondoltam, hogy a következő eldöntendő kérdés az lesz, kik lesznek a kocsi belsejében és ki lesz az a kitüntetett gyermek, aki a bevásárlókocsi gyermekek részére fenntartott ülő részébe ülhet. Ismét jön a gondolat, majd a gyors reakció, mindenki egy picit ülhet ott, majd menet közben cserélgetem őket, a WC-papír vásárlása és a hagyma válogatása között.
Büszkén könyveltem el magamban, ezt a két ostromot sikeresen hárítottam röpke tíz perc alatt.
Miután a kapuk szétnyíltak, a három gyerekkel megtöltött bevásárlókocsimmal és végre valahára megtettük az első lépést az üzletben, ekkor odalép hozzám a biztonsági őr.
Elképzelésem sem volt, ennyi idő alatt, mit követhettünk el, de gyorsan a tudtomra adta, hogy ennyi gyerek nem lehet a bevásárlókocsiban. A másodperc töredéke alatt tört össze bennem minden büszkeség, amit korábban éreztem. Nem volt B terv így kijelentettem neki, hogy ez így marad, ha nem akar három “velociraptor” kölyköt szabadon látni a boltban.
Húzta a száját, de szerintem magában belátta ez mindenkinek jobb lesz így. Miután totál gizdán és szuper problémamegoldó apaként ballagtam a következő métert tovább, kocsiban az édességekre kiéhezett gyerekeimmel, jött az abszolút nem várt és minden helyzetben bevethető fegyver:
“Apa pisilnem kell!”
Igen, körülbelül a boltban töltött harmadik perc után. Természetesen, ahogyan az lenni szokott az első gyermek ingerét követte a többié is. Így már három “Mindjárt bepisilek APA!” gyermekemmel végig rohantam az áruházon, bedobáltam a legfontosabb dolgokat gyorsan fizettem, és már rohantam is velük a mellékhelyiséghez. Itt ismét jött a feladat, hogy meggyőzzem a lányokat arról, amiről már vagy százszor, hogy higgyék el, bejöhetnek velem a férfi WC-be.
Miután sikeresen vettem ezt a hadműveletet három gyerekkel, gondoltam ismét naivan, megérdemlek egy kávét. Három süteménnyel elterelő hadműveletet hajtottam végre a gyerekeknél, addig kifújtam a levegőt is igyekeztem megnyugodni, miközben a kávét kortyolgattam. A süti evést három maszatos gyerekkel, egy törött tányérral és két koszos nadrággal zártuk. Így történt az első közös meglepetés bevásárlásom a gyerekekkel.
Ezek után az izgalmak után persze sikerélményem is volt már velük, a játszóház például az egyik legjobb programjaink közé tartozik. Nem utolsó sorban pedig az egy zárt hely, ahol nem igen lehet mit összetörni, főleg az őrjöngésre, kiabálásra fenntartott terület, ahol nem kell kínosan érezni magad semmiért.
Az óvoda melletti játszótér sem jelent akadályt már régóta, igaz rohangálok gyerektől gyerekig, mint pók a falon, de simán megoldom már. Viszont egy teljes nap egyedül a füvészkertben, na ez még igencsak kihívásnak tűnt.
Azt kell, mondjam csak annak tűnt, hiszen a bevásárló körutunk óta sokat nőttek a gyerekek, sokkal szófogadóbbak és komolyabbak is talán. Teljesen gördülékenyen ment minden. Mindenki hallgatott apára, így egy nevetésekben gazdag, vidám és nagyon tanulságos napot tölthettünk el közösen, aminek köszönhetően végre valahára meggyőztem magam arról, hogy igen is érdemes olykor kilépni a komfortzónánkból.
Vannak olykor húzós helyzetek és kínos percek a gyerekek mellet, egyet viszont állíthatok, hogy ezek eltörpülnek a csodás és megismételhetetlen pillanatok mellett, amiket úgy hívunk közös élmények. Ezek az események válnak majd később közös emlékekké és olykor egy adott pillanatban kínosan megélt történés lehet majd életetek egyik legviccesebb közös sztorija is.
