Apaként benned is ott van a szuperhős!

Bármennyire is szeretném, nem tudok másra gondolni, mint arra, hogy a napokban ünnepeltük ikergyermekeink negyedik születésnapját. Négy év – kimondva szinte semmi, minden pillanatát megélve viszont meghatározó, apaként éppúgy, mint számukra.

Sokszor kapom magam azon, hogy felgyorsultak az események, én pedig időről időre próbálom utolérni magam, általában sikertelenül. Mentve a menthetőt élményeket gyűjtök a családdal, programokat szervezek, hogy minél több közös, emlékezetes pillanatunk legyen, a homokóra szürke hétköznapjai viszont csak-csak kifolynak a kezeim közül.

A feladat sok, ezekről a pillanatokról pedig könnyű megfeledkezni.

Ülök a kanapén, a vendégek a szülinapi buliról éppen elmentek, eszem egy falatot a tortából és azon tűnődöm, hogy lehet az, hogy lassan a hatéves nagytesó mellett az ikrek máris négy évesek lettek.

Eszembe jutnak az átvirrasztott éjszakák, amikor egyszerre próbáltuk őket visszaaltatni a feleségemmel, és eszembe jut az is, amikor a két kiságy közé ülve a rácsokon benyúlva kitartott kezeimmel etettem őket a cumisüvegből. Itt dereng még valahol, amikor azon bosszankodom, hogy sehova sem férek be az ikerbabakocsival. A hozzátáplálásról nem is beszélve, amikor arra próbáltam rájönni, hogyan etessek egyszerre két gyereket. Persze mindent megtanultunk szép lassan és hozzászoktunk, hogy két babát is ugyan úgy el tudunk látni, mint korábban a nővérüket.

Miközben leharapom a marcipán figura fejét, újraélem mennyi ölelés és Szeretlek Apa! fért bele ebbe a négy évbe. Mennyi gyógypuszi, mennyi aggódás, mennyi szeretet és hány olyan este, amikor a fáradtságtól belealudtunk a megkezdett filmekbe.

Megannyi megismételhetetlen pillanat, ami minden szülő életében meghatározó.

Amint összeszedem a lufikat és a konfettit, meglátom az ajándékba kapott két „nagy” biciklit és újra előtörnek az emlékek. Eszembe jut, amint fogom a kezüket és járni tanítom őket, aztán az is, ahogyan futok a három különböző irányba kismotorozó gyerek után – egyedül. Ezekben az időkben külön látványosságnak számítottunk a játszótéren: egy apa, aki próbálja összeterelni a nyáját.

Most meg tekerik a bicajt és hamarosan futhatok majd utánuk, de hiába. Tovább adunk a kismotorokon és futóbicikliken, viszont a velük szerzett emlékeket próbálom minél inkább magamba zárni.

Éppen szedem össze a kibontott, szanaszét dobált mesefigurás csomagoló papírokat és újra azon gondolkodom, mennyire fontos is a jelen. Kicsit mérgesen szállok magamba, mert nagyon sok hétköznapi pillanatot elengedek olykor a stressz vagy egy másik napon is elvégezhető munka miatt, vagy csak azért mert túlvállalom magam, mondván, hogy azért csinálok mindent, hogy mindenünk meglegyen.

Pedig mindenünk megvan! A legfontosabb dolgok vesznek körbe minket: család, egészség, szeretet, béke.

Sokat idegeskedtem mostanában a jövőn. Vajon meg tudom majd tartani ugyanezeket az értékeket? Hogyan tudok majd mindent megadni a családomnak? Rengeteg kétség és kétely keringett a fejemben, sok esetben már szétszedtek belülről. Szakemberek szerint persze a most a fontos, ezekre a pillanatokra kell igazán koncentrálni. Őszintén mondom, hiába értettem mit mondanak, de valahogy soha nem éreztem.

Aztán ma, amikor ültem az ikrekkel szemben, és néztem, amint elfújják a gyertyát magával ragadott ez az érzés, a pillanaté, ami a jelenben történik, de a múltban is örökké benned él majd. Na, ekkor jöttem rá mi is az, amit úgy igazán keresnem kellene a hétköznapokban.

Hiszen nem a jövőn kell rágódni, a jelenben kell helytállni és igazán élni, és a múlt legfontosabb és legszebb pillanataiból erőt nyerni.

Négy év egy szempillantás alatt eltelik, viszont sok emlék, érzés, kudarc, siker, öröm és szeretet ér minket, apákat is. Gyereket nevelni nem mindig egyszerű, sőt a legtöbbször azt gondoljuk, hogy nem csináljuk jól, aztán jön az ölelés és az a sok-sok pillanat, amikor büszkék lehetünk a gyerekekre.

Négy év telt el, amióta ikres apuka lettem, négy igazán tartalmas év, amit soha nem cserélnék el semmiért, hiszen most már tudom, ennek a négy évnek is az erőt adó pillanatai belekerültek a batyumba, és amikor szükségem van rájuk, csak előkapom őket.

Ha apa vagy, ne felejtsd el, benned is ott van a szuperhős, hiszen a te batyud is tele van ezekkel a megismételhetetlen pillanatokkal, amelyekből bármikor erőt meríthetsz, amikor szükséged van rá.

(Kiemelt kép: Farkas Hajnalka)