Meddig engedheti meg magának Oroszország a háborút?

Az ukrajnai háború kirobbanása után bevezetett nyugati szankciók nem sodorták az összeomlás szélére az orosz gazdaságot, sőt bizonyos értelemben még a növekedést is serkentették. Elemzői vélemények szerint mégis előállhat az a helyzet, amikor a háború folytatása már kibékíthetetlen ellentétbe kerül Oroszország elemi érdekeivel.

Amikor három évvel ezelőtt, 2022 februárjában kirobbant az ukrajnai háború, mindenki arra számított, hogy a nyugati szankciók viszonylag gyorsan térdre kényszerítik az orosz gazdaságot. Az intézkedések elsődleges célja az volt, hogy a háborús agresszor kiszoruljon a globális pénzügyi rendszerekből. (Ekként ugyanis ellehetetlenült volna az Európa békéjét hosszú évtizedek után megzavaró fegyveres konfliktus további finanszírozása.) A 2022 első negyedévében született prognózisok többsége még viszonylag gyors gazdasági megrendülést jósolt, ám a helyzetértékelés azóta drasztikusan megváltozott – emlékeztet rá a Portfolio.hu cikke.

Az orosz gazdaság a háború első esztendejében csupán 1,2 százalékkal zsugorodott, ez a szám pedig durván alulmúlta az előzetes várakozásokat.

Újabb arculcsapást jelentett a Nyugat számára, hogy 2023-ban az orosz gazdaság növekedési pályára állt – a gyarapodás mértéke elérte a 3,6 százalékot -, és a tendencia 2024-ben is folytatódott. (A tavalyi évre előzetesen 3,9 százalékos bővülést jósoltak, de a végső szám – a kétes megbízhatóságú Kreml-jelentések szerint – a 4,1 százalékot is elérte.)

Az orosz gazdaság meglepően nagy ellenállóképességét – ambivalens módon – még a nyugati szankciók is erősítették. A legfontosabb tényezők leltározásakor külön kell beszélni arról is, hogy az elmúlt években jelentős mértékben növekedtek az állami kiadások. A Vlagyimir Putyin nevével fémjelzett rezsim még a pénzügyi tartalékokat is megdézsmálta: az olaj- és gázbevételekkel feltöltött Nemzeti Vagyonalap óriási csökkenést szenvedett el a likvid eszközeiben. Ebből a forrásból körülbelül 100 milliárd dollárt (39 000 milliárd forintot) fordítottak a háború finanszírozására, illetve a jóléti rendszerek (egészségügy, oktatás, szociális politika) kiadásainak fedezésére.

Megizmosodó költségvetési kiadások

Az orosz kormány látványosan növelte a költségvetési kiadásokat a katonai és infrastrukturális projektek terén, ami ösztönzőleg hatott a belső fogyasztásra és a befektetésekre.

A gazdasági élénkülést – a nyugati szankciók másodlagos hatásaként – a gyengélkedő rubel és a magasan szárnyaló olajárak is támogatták, mivel jócskán megdrágították az importot, ami javított a belföldi termelés versenyképességén.

Feltétlenül ki kell térnünk az „import-helyettesítés” jelenségére is. Miután több mint 1200 külhoni cég távozott Oroszországból, a belföldi vállalatok lehetőséget kaptak arra, hogy betöltsék az így keletkezett piaci űrt. Az orosz cégek növekvő profitot realizáltak, hiszen a helyben gyártott áruk, termékek iránti kereslet hirtelen megizmosodott. Ez nem pusztán a belföldi ipari szereplők pozícióját erősítette meg, de tőkeforrást is biztosított a kormánynak, amelyet aztán a politikailag lojális csoportoknak lehetett újraosztani.

Oroszország előszeretettel alkalmazta a „friend-shorting” kereskedelmi stratégiát is, vagyis következetesen olyan országokat tüntetett ki bizalmával, melyek nem vettek részt a szankciókban (India, Kína). Így hosszabb távon fenn tudta tartani exportbevételeit, s biztosítani tudta az alapvető importokat. Kína 2023-ban átlagosan 2,0 millió hordó orosz olajat importált naponta, 2021-ben viszont ez az érték még jóval csekélyebb (1,6 millió hordó naponta) volt. Hasonló tendenciát figyelhettünk meg India esetében is.

Az orosz kormány még tőkekontrollt is bevezetett, mégpedig azért, hogy meggátolja a vagyon kiáramlását az országból. Ezek az intézkedések voltaképpen „csapdába ejtették a tőkét” a országon belül, ami a belföldi befektetéseknek kedvezett.

A Frank RG tanácsadócég szerint 2023 végére a 100 millió rubel feletti vagyonnal rendelkező orosz állampolgárok száma 50 százalékkal gyarapodott, összesített tőkéjük pedig még ennél is nagyobb, 62 százalékos növekedést mutatott, ami új rekordnak számított. A belföldi befektetési kényszer természetesen a fogyasztásnak is hatalmas lendületet adott.

A csillogó kulisszák mögött

Noha Oroszország gazdasági ellenállóképessége tényleg bámulatos, ha a csillogó kulisszák mögé tekintünk, számos régóta fennálló, hosszú távon komoly veszéllyel is kecsegtető problémára bukkanhatunk. A mostani gazdasági növekedés motorját a katonai kiadások és az alacsony technológiájú exportok képezik. A védelmi kiadások nélkül az orosz gazdaság nagy valószínűséggel stagnálna. A megnövekedett kormányzati kiadások elsősorban a hadiipari komplexumnak kedveztek, csakhogy a frontra küldött fegyverek hosszabb távon nem épülnek be az orosz nemzetgazdaságba. Egyszeri kiadásként persze képesek növelni a GDP-t, de egyrészt nem termelnek, másrészt olykor 100 millió dolláros nagyságrendű veszteséget eredményeznek.

A katonai toborzás és a tömeges kivándorlás intenzíven fokozta a munkaerőhiányt. Az orosz munkaügyi minisztérium 2030-ra 2,4 millió fős munkahiányt prognosztizál, ami már a gazdasági bővülést és a produktivitást akadályozhatja.

A munkaerőpiac már csak a természetes demográfiai okok miatt is folyamatosan zsugorodik, a képzett munkaerő pedig külföldre áramlik (ez utóbbi trend főként a gazdaság korszerűbb, magasabb hozzáadott értéket termelő szegmenseiben számít látványosnak).

És akkor az inflációról még nem is beszéltünk. A rekordmagas, 21 százalékos kamatlábak dacára Oroszország szinte kontrollálhatatlan fogyasztói inflációt tapasztal. A növekvő bérek és a csökkenő civil kapacitás együttesen óriási árrobbanást okoztak. A központi bank az idei évre 4 százalékos és 4,5 százalékos inflációt jósol, ami derűlátó becslének tűnik a jelenlegi majdnem 9 százalékhoz képest. A magas inflációs ráta ráadásul az orosz fogyasztók vásárlóerejét csorbíthatja, s ha nem kezelik hatékonyan, akár társadalmi zavargásokhoz is vezethet – figyelmeztetnek a szakértők. Az orosz gazdaság bővülését emellett a technológiai lemaradás és a magas technológiájú importoktól való függés is nehezíti.

Mivel a szankciók korlátozzák a modern technológiához való hozzáférést, így a technológiai hátrány a jövőben még tetemesebb lesz, a hatalmas infláció és a versenyképesség hiánya pedig elriaszthatja a magánbefektetéseket. Legalább ekkora probléma, hogy az ország továbbra is az elavult kínai importoktól és a visszafejtéstől – azaz a nyugati technológiák másolásától – függ, ez a stratégia pedig hosszú távon nem lehet célravezető.

Lassan, de biztosan beérhetnek a szankciók

Noha a nyugati szankciók végül nem kényszerítették térdre az orosz gazdaságot, mindenképpen torzították a növekedést, sőt – egyes szakértők szerint – megágyaztak egy ahhoz hasonló válságnak, mint ami az 1980-as években érte a Szovjetuniót. Lehetséges, hogy a korlátozó intézkedések – nem szándékolt módon – megerősítették az ország belföldi iparait, de súlyosbították a munkaerőhiányt és a technológiai lemaradást is. A jövő főleg attól függ, hogy Oroszország képes lesz-e alkalmazkodni ezekhez a kihívásokhoz, s diverzifikálja-e a gazdaságát a katonai kiadásoktól és az alacsony technológiájú exportoktól eltérően.

Az Institute of New Europe (INE) elemzése szerint 2025-re odáig jutottunk, hogy leginkább az orosz gazdaság érdekeit szolgálná egy gyors békekötés.

Az infláció tavaly év végén elérte a 8,9 százalékot, az alapkamat viszont 21 százalékra emelkedett, ami óriási hitelköltségeket és vállalati csődöket okozhat. Az árak a rubel folyamatos leértékelődése és az importkorlátozások miatt radikálisan növekednek, kivált az alapvető élelmiszerek esetében. Az IMF szerint a GDP-növekedés 2025-ben mindössze 1,3 százalék lehet, egy esetleges recesszió pedig az ország politikai stabilitását áshatja alá.

A hadikiadások ugyan változatlanul növekednek, ám aggasztó, hogy az ipari termelés egyre inkább a hadigazdaságot szolgálja, a polgári fogyasztásban szükséges termékek árai viszont – a kapacitáshiány miatt – tovább emelkednek.

Habár Oroszország hatékonyan pótolja a katonai veszteségeit, az új egységek képzése és felszerelése elmarad a korábbi színvonaltól, ami hosszú távon ronthatja a hadsereg ütőképességét. Tehát a hadiipari termelésből származó javak is hamarabb odaveszhetnek a fronton, tovább gyengítve az illuzórikus képet, hogy az orosz gazdaság bővül.

A háború lehetséges kimenetele továbbra is bizonytalan. Noha Oroszország látszólag a konfliktus folytatására törekszik, a gazdaság strukturális problémái miatt valójában a békekötésben lenne igazán érdekelt. Már csak az a kérdés, hogy vajon eljöhet-e az a pont, amikor az agresszor – belátván a jelenlegi helyzet tarthatatlanságát – visszavonulót fúj?