Mesterséges intelligencia vs. vizuális alkotás: barát vagy ellenség?

Az utóbbi hónapokban rendkívül módon felfokozódott az AI képalkotás kreatív felhasználása iránti lelkesedés. Sokak úgy vélik, ez a vizuális művészet jövője, erre kell haladunk, és közhelyes frázissal élve, “aki kimarad, lemarad”. Azonban az aktuális botrányok, közszereplőkről generált, hitelesnek vélt fotók miatti vészharangokon kívül nem sok szó esik a rejtett veszélyekről.

Sőt bizonyos szakmai körökben kifejezetten ellenséges attitűdöt vált ki, ha valaki megkérdőjelezi az AI nagyszerűségét. Mintha a szkeptikusok, vagy sötétebb jövőt jóslók a technikai fejlődés ellenségei lennének, technofób ludditák, akik elmaradott gondolkodásukkal útját állnák egy új, és lehetőségekkel teli kreatív univerzumnak. De vajon milyen veszélyeket rejthet az AI képalkotás a kreatív grafika, vizuális kultúra világában? És hová futhat ki ez a folyamat? Természetesen a jövővel kapcsolatban minden esetben csak feltételes módban beszélhetünk, de vegyünk sorba néhány potenciális hátulütőt, amivel eddig kevésbé foglalkoztak a téma kapcsán.

Én azt gondolom, hogy technikai fejlődés ide vagy oda, a vizuális Mesterséges Intelligencia hatalmas pofont ad a kultúrának, miközben az ilyen jellegű technikai fejlesztések a múltban a kultúra épülését szolgálták.

Az AI fejlesztők pontosan tudják, merre haladjanak, és a valós termék nem egy új és inspiráló kreatív eszköz, hanem százmilliók, milliárdok számára annak a mondatnak a megélési lehetősége, hogy “Már én is tudok ilyet!”
Ez olyannyira így van, hogy az Adobe Firefly következő kiadását azzal reklámozzák, hogy már pár vonal odafirkálásával olyan eredményt érhetünk el, melyekhez eddig szükség volt “bizonyos képességekre”.

Meggyőződésem, hogy a tehetséget csak lassan lehet fejleszteni és kiművelni.

Hiába a technika fénysebességű fejlődése, zongorázni ma sem lehet hamarabb megtanulni, mint Bach vagy Mozart korában. A Mesterséges Intelligencia segítségével azonban látszólag meg lehet úszni a tehetség lassú és fokozatos kiépítését, amely szükséges a morálisan és önértékelésben fejlett, árnyaltan és rendszerben gondolkodó alkotó karakter kialakulásához. Ez ugyanis a képzeletleképzés és gyakorlati megvalósítás alapfeltétele. Az AI alkotásba hirtelen belecsöppent, korábban grafikával képesség hiányában nem foglalkozó, vagy adottságaik alapján középszerű alkotók megélhetnek valamit, amiről eddig álmodni sem mertek, de nem alakul ki bennük az ehhez szükséges művészeti és helyes önértékelési alap. Kicsit a lottónyertesekhez lehet hasonlítani őket, amint egy vagyon nélküli élet után hirtelen giccses kastélyokat, luxusautókat, sokmilliós órákat vásárolnak, és egy pillanatra sem veszik észre, hogy mindent elvesztenek, mert nem alakult ki a kezükbe került vagyon megtartásának és átgondolt fejlesztésének képessége, amivel csak azok rendelkeznek, akik hasonlóan nagy vagyonukat évtizedek alatt, folyamatosan építették fel. Akiknek viszont nincs szüksége lottónyereményre, ezért nem is lottóznak.

A technikai fejlődés ide vagy oda, a vizuális Mesterséges Intelligencia hatalmas pofont ad a kultúrának.

A gyors végeredménynek és a létrehozási fázis megúszásának egyéb következménye is van művészeti szempontból.

A vizuális alkotás közben folyamatosan párbeszédben vagyunk. Húzunk egy vonalat ceruzával, vagy ecsettel, vagy a modernebb korokban elkezdünk építeni egy 3D modellt, és elgondolkodunk az első lépés után. A gondolkodás eredményeképpen húzzuk a következő vonalat. Ilyen, kimondatlan és ezredmásodpercnyi “szóváltások” milliói történnek meg, mire a kreatív elme létrehoz valamit. Ez a lappangó, rejtett párbeszéd teszi személyessé a műalkotást. Így kerül bele az egyén, és ezáltal képes a tudatalattin keresztül kommunikálni a művészet befogadójával. A Mesterséges Intelligenciával készített képek esetében ez a folyamat gyakorlatilag a generálás, mely során a készítő ebből, a leglényegesebb kreatív utazásból és művészi fejlődésből zárja ki magát, ami eredendően az ő személyéhez kötné, amit készít.

Amint ez általános lesz, és a legtöbben valós alapok nélkül, túlzottan hamar jutnak látszólag művészi végeredményhez, egy idő után nem lesznek képesek megérteni az elmúlt évszázadok, évezredek kiemelkedő műalkotásainak valós értékét.

Aki olajfestmény látszatát generálja mások korábbi munkájából éveken át, az vajon képes lesz a jelenlegi szinten értékelni Van Gogh nagyságát? Vagy aki szonátákat generál, az érteni fogja Beethoven zsenialitását? Nagy kérdés. És ha nem értékeli kellően a múltat, az milyen hatással lesz az alkotás jövőjére? És persze itt érkeztünk el a morális szelekció kérdéséhez. Aki nem tapasztalja meg, milyen utat kell végigjárni ahhoz, hogy valaki érett alkotó legyen, sokkal könnyebben veszi félvállról azt a kérdést, hogy tulajdonképpen mások művészeti munkáinak sokaságából keveri össze a sajátját.

És ezen a ponton érkezünk el egy újabb, hatalmas veszélyhez, ami a művészeti oktatást, a minőségi művészképzést érinti, és amely probléma a beszámolók szerint már számos, komoly művészeti iskolában megmutatta magát.

A neves képzőművészeti oktató intézményekben mindig rendkívül magas a túljelentkezés. A gyakorlati felvételihez, melyet az iskolákban bonyolítanak le, kell egy komoly előszűrési folyamat, ahol a beadott jelentkezési anyagok alapján a harminc, negyvenszeres túljelentkezést négy- ötszörösre csökkentik. De ez az első tanév, mikor a beküldött anyagok között rengeteg a Mesterséges Intelligencia által generált kép, ami magas színvonalú látszólag, de a felvételi-bizottságok nem tudják egyértelműen kiszűrni, ezért behívják a jelentkezőt. A felvételin azonban kiderül, hogy az illető a valóságban nem tud rajzolni, festeni, fotózni, csak bepróbálkozott. De mire erre rájönnek, a valós tehetségeket már nem tudják lenyomozni. Akik szintén emiatt sok esetben visszalépnek a jelentkezéstől, mert esélytelennek látják. Akiről pedig a felvételin kiderül, hogy AI-munkát adott be, az elkönyveli, hogy “Próbálkoztam, nem jött össze, majd legközelebb”. Persze lehetne mondani, hogy a tehetséges jelentkezők manuális munkákat küldjenek be, de senki nem vállalja, hogy 6-8 év festészetének legszebb darabjait postára adja egy másik országba vagy államba, nem beszélve arról, ha valaki több helyre is jelentkezik.

Ezzel a jelenséggel van még egy nagyon súlyos probléma: a morális kontraszelekció.

Ezzel a jelenséggel van még egy nagyon súlyos probléma: a morális kontraszelekció.

Ugyanis azok kerülnek előnybe, akiket a legkevésbé zavar, hogy csalással próbálnak bejutni valahová. Halkan jegyzem meg, hogy ez a reklámügynökségi art directorok felvételét ugyanígy ellehetetleníti rövidesen, hiszen a portfóliók beküldésénél ugyanezt a trükköt vetik be. Mondhatnánk, hogy csak a próbamunka segíthet, de elképzelhető, hogy a brutálisan látványos AI munkákat beadók között nem kerül shortlist-re egy kevésbé látványos, de saját munkákat küldő, a többieknél jóval tehetségesebb jelölt. De végülis miért lenne rá szükség, mikor reklámügynökségi körökben is lábra kapott a Mesterséges Intelligencia feletti intézményesített örvendezés, és annak a kétes ténynek deklarálása, hogy ez lesz a reklám jövője, “Aki kimarad, lemarad”? Nagy kétségeim vannak efelől.

Nemrég látott napvilágot egy hír, hogy a Levi’s Mesterséges Intelligencia által generált modelleket használ a divatfotóihoz azzal az ideológiával, hogy növelhessék a modellek számát, karakterét, sokszínűségét “fenntartható módon”.

Van azonban két dolog, amelyek közül az elsővel a reklámszakma, a másodikkal a Levi’s nem számol. Az első az, hogy az AI modellek már ebben a körben szükségtelenné teszik a hús-vér modellt, a divatfotóst, a fotóeszköz-kölcsönzőt, a műtermet, a modellügynökséget, a casting ügynökséget, a stylist-ot, a sminkest, a fodrászt, a catering-et, és sorolhatnám. Ahol ezt a technikát bevetik, ott ezzel számolni kell, és sajnos az örvendezés után megjelennek az arcra fagyott mosolyok, mert pillanatok alatt komplett iparágak lesznek szükségtelenek a teljes alvállalkozói rendszerükkel együtt. Akiknek emiatt kisebb lesz a jövedelme, és nem tudnak Levi’s termékeket venni. De az igazi probléma, amivel a Levi’s nem számol, az az, hogy a termékfejlesztésnek és az AI tökéletesítésének, fokozódó felhasználóbarátságának köszönhetően belátható időn belül a Népszínház utcai Marika Divatbutik is ugyanilyen modelleken fogja reklámozni a ruháit, amely képeket az üzlettulajdonos otthon generál a laptopján. Sőt még a használtruha-láncok is bevetik ezt. Emiatt a minőségi gyártók nem lesznek képesek kiemelkedni a reklámzajból, különösképpen figyelembe véve azt, hogy a kevésébé szofisztikáltak még inkább fokozni fogják a látványt, ami ideiglenesen talán jobban is működhet.

És van még egy nagy veszélye a mesterséges fotomodelleknek, mégpedig az, hogy a legszélesebb értelemben vett társadalom reakciójáról még nem tudunk semmit.

A Homo Sapiens úgy alakította ki a világban való eligazodáshoz szükséges viszonyrendszerét, hogy évszázezredes múltja során mindig valós, létező emberek arcát látta. Véleményt alkotott róluk, rájuk nézve érzelmei támadtak, és eddigi történelmének utolsó évtizedeiben is valós emberek fényképét, vagy egyértelműen művészi produkciót, tudottan emberkéz alkotta festményeket, számítógépes modelleket látott. Mit kezd vajon az emberiség azzal, mikor bármerre néz, olyan személyek tekintenek rá, akik nem léteznek, nincsenek szüleik, nincsenek érzelmeik? Nagy eséllyel okozhat ez eddig fel nem mért, társadalmi méretű szorongást, melynek következményei kiszámíthatatlanok. Amikor tudom, hogy a vajkrémet, cipőt, ütvefúrót, utazást, magánóvodát olyan emberek mosolya reklámozza, akik nem ebből a világból valók, és tulajdonképpen nem is emberek. Mit kezdünk ezzel? Be tudjuk illeszteni belső feszültségek nélkül az érzelemvilágunkba? Ha pedig eljutunk oda, hogy nem tudjuk eldönteni, ki létező, és ki nem, az végletekig fokozhatja a szorongást, és a körülöttünk lévő világgal szembeni gyanakvást.

Látva azonban a folyamatot, – be kell vallanom – egyre kevésbé vagyok pesszimista, és megpillantottam a fényt az alagút végén.

Az AI hirtelen térnyerésében, és a reakciók hirtelen alakulásában megmutatkozott egy eddig soha nem látott szakmai öntisztulás lehetősége. Véleményem szerint a Mesterséges Intelligencia élettelensége, végletekig fokozott giccsfaktora, morális buktatói, a jogi problémák miatt kriminalizálása belátható időn belül arra készteti majd a társadalom kulturális immunrendszerét, hogy vállból behúzza a kéziféket. Feltételezésem szerint egy ponton túl az AI nem kell majd senkinek, sőt ciki lesz a használata. Felértékelődik megint a valós, tehetség alapú grafikai tudás, és mivel az AI magasra tette a lécet vizuálisan, az AI-ba beleugró alkotók AI előtti tudása már nem fogja elérni a legalacsonyabb igényszintet sem. És teljesen mindegy, hogy használ-e ma valaki AI-t, vagy nem, az AI utáni grafikai világban sokkal magasabban lesz a mérce, mint most. Gyakorlatilag kitisztítja a szakmát. Tehát, mivel egy grafikán az AI jó árnyékot, kompozíciót, színvilágot készít, és ezt minden felhasználási területen megszokják, csak az fog tudni érvényesülni utána, aki AI nélkül is tud olyat. Félve mondom ki, de a Mesterséges Intelligencia képalkotásának kultusza után pont azok fognak szükségtelenné válni a kreatív vizuális alkotás területén, akik a kultuszt lelkesen megteremtették. Illetve majd meglátjuk.

Lukáts Péter
reklámszakember, tervezőgrafikus művész