Enzo Ferrari: 90 év Modenától Maranellóig

A 2023-as Ferrari című filmben Adam Driver alakította a legendás Enzo Ferrarit. Az életrajzi film azonban az alapító egyetlen évére, egész pontosan 1957-re fókuszált, amikor a Ferrari csapat a Mille Miglia versenyre készült. Ezen az egy éven túl azonban Enzo Ferrari egész élete tele volt izgalmakkal és tragédiákkal. 90 év Modenától Maranellóig.

A Ferrari talán a világ legismertebb szuperautó-gyártója. Több mint 80 éves története során a vállalathoz fűződik számos, a világ legszebb és legáhítottabb sportautói közül. Eközben nehéz elhinni, de az alapító Enzo Ferrari úgy tekintett a közúti autógyárra, mint egyfajta szükséges rosszra, egy olyan pénzkereseti lehetőségre, amellyel finanszírozni tudta élethosszig tartó szenvedélyét: az autóversenyzést. Egy erősen introvertált, mégis uralkodó, megszállott és kissé tragikus figura áll a Ferrari csapat és autógyártó történetének középpontjában.

Motormánia Modenában

Enzo Anselmo Giuseppe Maria Ferrari 1898 februárjában született az észak-olaszországi Modenában. A Ferrari család a munkásosztályba tartozott, Enzo édesapjának, Alfredónak volt egy kis műhelye, ahol a helyi vasút számára végzett gyártási és mechanikai munkákat. Enzo kevés intézmányi oktatást kapott, helyette apja mellett dolgozott a műhelyben. Tízéves korában Enzo szemtanúja volt annak az eseménynek, amely arra a pályára állította, amivel aztán világhírnévre tett szert: végignézte, ahogy Felice Nazzaro olasz autóversenyző első helyezést ért el az 1908-as Circuito di Bologna versenyen, amelyet a közeli Bologna város útjain rendeztek. Ettől kezdve Enzo Ferrari arról álmodott, hogy autóversenyző lesz.

Ferrari az első világháborúban az olasz hadseregben szolgált, de 1918-ban leszerelték, miután az Európán végigsöprő spanyolnátha-járvány során súlyosan megbetegedett. Ő túlélte a kórt, de édesapja és idősebb testvére, ifjabb Alfredo, akit a családban Dinónak becéztek, belehalt a betegségbe. A családi tragédiának komoly kihatása volt Enzo életére is.

Egyszer autóversenyző, mindig autóversenyző

1919-ben Enzo Ferrari elindult élete első autóversenyén, egy kis milánói autógyár, a Costruzioni Meccaniche Nazionali színeiben. A következő évben Ferrarit az Alfa Romeo, az európai autóversenyzés akkori egyik legdominánsabb autógyártója szerződtette hivatásos versenyzőnek. Pár évvel később, 1924-ben Ferrari három olasz nagydíjat nyert.

Ezekben a korai időkben az autóversenyzés még a mostaninál is sokkal veszélyesebb sport volt. Profi versenyzőként Ferrari szemtanúja volt két versenytársa, Ugo Sivocci és Antonio Ascari halálának, és ezek az élmények mélyen hatottak rá. A versenyzés iránti megszállottsága ellenére Ferrari később bevallotta, hogy e halálesetek után „félszívvel” versenyzett. De ahogy lelkesedése kezdett alábbhagyni, hogy a volán mögött érjen el sikereket, Ferrari érdeklődése új irányba fordult: inkább a boxfal mögötti tevékenység, a versenyek irányítása kezdte el vonzani. Amikor Enzo fia, Alfredo 1932-ben megszületett, az újdonsült apa felhagyott a versenyzéssel, és saját versenycsapatának felépítésére és irányítására összpontosított.

Ezt a csapatot Scuderia Ferrarinak (szó szerint: „Ferrari istálló”) nevezte el, és a kezdetektől fogva a legjobb versenyzőknek adott otthont, köztük a legendás pilótának, Tazio Nuvolarinak. A Ferrari-csapat hamarosan átvette a fekete, ágaskodó ló logóját, amelyet egykor Francesco Baracca, az első világháborús olasz vadászpilóta viselt kabalaként. A csődör a Ferrari csapat Alfa Romeo versenyautóin jelent meg, és nem telt el sok idő, hogy a Ferrari saját építésű autóival azonosítsák.

A Ferrari megalapítása

Hosszú időn át húzódó nézeteltérések nyomán Enzo Ferrari 1939-ben véget vetett az Alfa Romeóval való partnerségének. Modenában versenyautó-alkatrészeket gyártó céget alapított, de a második világháború kitörésével Ferrari kénytelen volt átadni gyárát, hogy azt Mussolini kormányának háborús erőfeszítéseinek szolgálatába állítsák. Az üzemet a szövetségesek bombázásai elpusztították, így a Ferrari kénytelen volt Modenából Maranellóba költöztetni a gyártást. 1947-ben Enzo Ferrari hivatalosan is elindította az autógyárát, amely a mai napig az ő nevét viseli.

Ettől a pillanattól kezdve Enzo Ferrari az Alfa Romeo versenycsapatot tekintette legfőbb riválisának. Az első Ferrari versenyautók 1948-ban álltak rajthoz, és a következő évben Luigi Chinetti és Peter Michell-Thomson pilóták megszerezték a Ferrari első nagy győzelmét az 1949-es Le Mans-i 24 órás versenyen. 1950-ben megalakult a Forma-1, és a Ferrari autói már akkor ott voltak a rajtkockában. A Ferrari az egyetlen csapat, amely elmondhatja magáról, hogy az F1 összes szezonjában részt vett az indulástól egészen a mai napig. A Ferrari versenycsapata 1951-ben Silverstone-ban nyerte meg első F1-es nagydíját, majd 1952-ben és 1953-ban az F1-es bajnokságot, megpecsételve az újonnan alakult vállalat helyét a Forma-1 világában – és legyőzve a rivális Alfa Romeót.

Közúti autók a versenyzés szolgálatában

A Ferrari nevet viselő legelső autók 1947-ben készültek, amikor a vállalat két példányt gyártott a 125 Sportból. Az első utcai Ferrarik 1948-ban gördültek ki a gyárból, és hamarosan a vállalat V-12-es motorral hajtott sportkocsikat és Grand Tourereket kezdett építeni.

Enzo köztudottan úgy tekintett cége közúti üzletágára mint egy szükséges, de nem túl lenyűgöző módra, hogy finanszírozni tudja a versenyzést. Hamarosan azonban a Ferrari sportkocsi termelése jóval meghaladta a cég által értékesített versenyautók számát. Enzo Ferrarit kevéssé érdekelték a sportautók, amelyek akkoriban nyers, kemény gépek voltak, kevés teret adva a kényelemnek. Enzo a mindennapi kocsikázáshoz inkább a pazar grand-tourer modelleket részesítette előnyben, és gyakran egy luxusszedánban utazott, amit sofőre vezetett.

Tragédiák sora

Enzo Ferrarit élete során számos tragédia érte. Közismert volt arról, hogy távolságtartóan viselkedett csapata versenyzőivel, látszólag azért, hogy megelőzze saját érzelmi megpróbáltatásait egy olyan korban, amikor a versenyzők gyakran életüket vesztették a pályán. 1956-ban Enzo élete legnagyobb tragédiáját élte át, amikor szeretett fia, Dino 24 évesen meghalt az izomsorvadás szövődményei következtében. Dino apja mellett tanulta a mérnöki- és tervezői szakmát, és a halálát megelőző hónapokban egy V6-os versenymotor fejlesztésén dolgozott. Dino tiszteletére az ő mérnöki munkájának köszönhetően létrejött V6-os és V8-as motorok sorozatát Ferrari Dino motorokként jegyezték, és a Ferrari vállalat ezeknek a motoroknak a változatait használva építette meg a Dino közúti modelljét. Dino halála után Enzo Ferrari élete hátralévő részét gyászban töltötte. Minden nap fekete ruhát viselt, és naponta meglátogatta Dino sírját.

Flört a Forddal, kapcsolat a Fiattal

1963-ban Enzo Ferrari titkos tárgyalásokat kezdett a Ford Motor Company képviselőivel. Az amerikai autógyártó érdekelt volt a Ferrari átvételében, ami Enzót mesésen gazdag emberré tette volna, de az alapító az utolsó pillanatban kitáncolt a megállapodásból, mivel a Ford nem engedte, hogy teljes mértékben önállóan irányítsa a versenyrészleget. A Ferrari a sportautó-versenyzés csúcsán állt, 1960 és 1965 között hatszor nyerte meg zsinórban a Le Mans-i 24 órás versenyt. Ezzel a húzással Ferrari igencsak feldühítette a Fordot, ami ezután minden erejével arra összpontosított, hogy megdöntse a Ferrari uralmát. Ennek köszönhető, hogy a Ford GT40 1966 és 1969 között négyszer nyerte meg zsinórban a Le Mans-i 24 órás versenyt.

A vállalat pénzügyei még ekkor is tragikus állapotban voltak, és 1969-ben Enzo Ferrari eladta cége 50 százalékát az olasz autóipari óriásnak, a Fiatnak. Miközben a Ferrari szériaautó részlegének igazgatói posztjáról lemondott, a megállapodás értelmében Enzo felelt továbbra is teljes mértékben a Ferrari versenyprogramjaiért. Ezen felül a Fiat jogdíjat fizetett a Ferrari maranellói és modenai létesítményeinek használatáért.

Kései évek

A krónikák szerint Enzo Ferrari az 1950-es évek után ritkán hagyta el szülővárosa, Maranello és Modena környékét, és későbbi éveiben soha nem vett részt Olaszországon kívül megrendezett versenyeken. Rendkívül zárkózott ember volt, a Ferrarit nagyrészt a színfalak mögül irányította, és ritkán adott interjút vagy mutatkozott nyilvánosan. Enzónak 1945-ben szeretőjétől született egy törvénytelen fia, Piero, de egészen Enzo feleségének 1978-ban bekövetkezett haláláig nem ismerték el a fiút a Ferrari család tagjaként. A 79 éves Piero Ferrari ma a Ferrari egyik alelnöke, és a vállalat nagyjából 10 százaléka az övé.

Enzo Ferrari 1988-ban, 90 évesen hunyt el a leukémia szövődményeinek következtében. Éppen tanúja volt a Ferrari F40 szuperautó bemutatásának, amely részben azért vált legendássá, mert ez volt az utolsó Ferrari-modell, amelyet maga Enzo hagyott jóvá. Zártkörű szertartás keretében temették el, amelyen csak a közvetlen családtagok vettek részt, és halálát csak a temetés befejezése után jelentették be. Néhány héttel Enzo halála után a Ferrari F1-es csapata első és második lett az Olasz Nagydíjon, az egyetlen olyan versenyen, amelyet nem a McLaren nyert meg az 1988-as F1-es szezonban.

Enzo Ferrarit 1998-ban posztumusz felvették a Nemzetközi Motorsport Hírességek Csarnokába, 2000-ben pedig felvették az Autóipari Hírességek Csarnokába. 2002-ben Enzo Ferrari élete és öröksége előtt tisztelegtek, amikor a gyártó bemutatta a Ferrari Enzo-t, egy limitált darabszámban gyártott középmotoros szuperautót, amelynek ára 650 ezer dollár volt – a leggyorsabb és legdrágább Ferrari, amelyet eddig gyártottak.

(Kiemelt kép: Ferrari.com)