Az első mobiltelefon-hívást 50 évvel ezelőtt kezdeményezték, azóta pedig ezek a készülékek alapvető multifunkciós eszközzé váltak, amelyek segítik a mindennapokat. De vajon megváltoztatták az agy működését is?
Számlafizetés? Telefon. Ételrendelés? Telefon. Találkozó egy régi baráttal? Telefon. Időjárás ellenőrzése, egy gyors kép, egy új podcast, a leggyorsabb útvonal? Telefon, telefon, telefon. A sort még hosszan lehetne sorolni.
Annak ellenére, hogy tisztában vagyunk vele és gyakran érzünk bűntudatot miatta, a legtöbben mégis túl sok időt töltünk a telefonon.
Egy friss jelentés szerint az Egyesült Államokban élő felnőttek naponta átlagosan 344-szer – négypercenként egyszer – ellenőrzik telefonjukat, és összesen napi három órát töltenek eszközeiken. A probléma viszont, hogy egy gyors telefonnal kapcsolatos feladat automatikusan az e-mailek vagy a közösségi média gyors csekkolásához vezet, és hirtelen már bele is kerültünk a végtelen görgetésbe.
Ez egy ördögi kör.
Minél hasznosabbá válnak az okostelefonok, annál többet használjuk őket. Minél többet használjuk őket, annál több idegpályát fektetünk le agyunkban, amelyek arra késztetnek, hogy bármilyen feladathoz azonnal a telefonhoz kapjunk – és annál inkább érezzük a késztetést, hogy ellenőrizzük telefonunkat, még akkor is, ha nem muszáj. A hiperösszekapcsolt világunk bizonyos aspektusai miatti aggodalmakat félretéve – mint például a közösségi média és annak egyre hiperrealisztikusabb szépségszűrői –, mit tesz az agyunkkal, ha ezektől az eszközöktől függünk? Csak árnyoldala van, vagy esetleg pozitív hatása is?
Ahogy az várható volt, az eszközöktől való társadalmi függőség évről évre rohamosan növekszik, a fejlesztők pedig folyamatosan küzdenek azért, hogy lépést tartsanak az igényekkel.
Tudjuk, hogy a telefon folyamatos csekkolása vagy egy értesítés megtekintése könnyen eltereli a figyelmet, ahogyan azt is, hogy a multitasking rontja a memóriát és a teljesítményt. Az egyik legveszélyesebb példa a vezetés közbeni telefonhasználat. Pusztán a beszéd is elég ahhoz, hogy a járművezetők lassabban reagáljanak az úton és akkor még az SMS-ről nem is beszéltünk. Ez igaz a kevésbé nagy téttel járó hétköznapi feladatokra is.
Nem csak a telefon használatának vannak következményei – puszta jelenléte is befolyásolhatja a gondolkodást.
Egy nemrégiben végzett tanulmány során például a kutatók három részre osztották a résztvevőket és arra kérték őket, hogy vagy tegyék maguk mellé telefonjukat látható helyre (íróasztalra), vagy tartsák a közelben, de például egy táskában vagy zsebben, illetve hagyják egy másik szobában. A résztvevők ezután egy sor feladatot teljesítettek, hogy teszteljék információfeldolgozási, -emlékezési és problémamegoldó képességeiket és fókuszukat.
Úgy találták, hogy a résztvevők sokkal jobban teljesítettek akkor, amikor a telefonok egy másik szobában voltak és nem a közelben – akár szem előtt voltak látható helyen, akár nem. Ez igaz volt annak ellenére, hogy a legtöbb résztvevő azt állította, hogy nem gondol tudatosan az eszközeire. Úgy tűnik, a telefon puszta közelsége is elég ahhoz, hogy elterelje a gondolatokat.
A közhiedelem ellenére viszont tévhit, hogy a telefonunkra támaszkodva romlik az emlékezési képesség.
Egy nemrégiben végzett tanulmányban különböző képernyőket mutattak a résztvevőknek, amelyeken számozott körök voltak, a feladat szerint pedig vagy egyik vagy másik oldalra kellett húzni őket. Minél nagyobb a szám a körön, annál több fizetést kap az résztvevő, ha azt a megfelelő oldalra helyezi. A tesztek felében a résztvevők feljegyezhették a képernyőn, hogy melyik körnek melyik irányba kell haladnia. A másik felénél csak az emlékezetre kellett hagyatkozni.
Nem meglepő módon a digitális emlékeztetők elérése segítette a teljesítményt. Ami még meglepőbb? Amikor ezeket az emlékeztetőket használták, nem csak a résztvevők által feljegyzett (nagy értékű) körökre emlékeztek jobban, hanem az alacsony értékű körökre is, amelyeket nem írtak fel. A kutatók úgy gondolják, hogy miután a legfontosabb (nagy értékű) információkat egy készülékre bízták, a résztvevők memóriája felszabadul az alacsony értékű információ tárolására.
A hátrány? Amikor már nem fértek hozzá az emlékeztetőkhöz, az alacsony értékű körökről alkotott emlékeik megmaradtak – de nem emlékeztek a magasabb értékűekre.
Még sok évnyi kutatásba fog telni, mire pontosan megtudjuk, hogy az okostelefonfüggőség hosszú távon hogyan hat az akaraterőre és a különböző képességekre. Addig azonban van egy másik módja annak, hogy megpróbáljuk enyhíteni a káros hatásokat, és ez összefügg azzal, hogyan gondolkodunk az agyunkról.
Azok az egyének, akik azt hiszik, hogy agyunknak “korlátozott” erőforrásai vannak (például az egyik kísértésnek való ellenállás megnehezíti a következőt), valóban nagyobb valószínűséggel mutatják ezt a jelenséget a tesztelés során. De azok számára, akik úgy gondolják, hogy minél jobban ellenállunk a kísértésnek, annál jobban erősítjük a kísértésnek való ellenálló képességet – vagyis az agyunknak korlátlan erőforrásai vannak. Az önkontroll vagy a mentális fáradtság az egyik feladat során nem befolyásolja negatívan a teljesítményt a következőnél.
Ennél is lenyűgözőbb, hogy az agyról alkotott képünk korlátozott vagy nem korlátozott, nagyrészt a kultúrától függ.
A lényeg?
Nem kell azonnal a telefonhoz kapni, az agynak pedig több erőforrása van, mint azt gondolnánk – és minden alkalommal, amikor ellenállsz a kísértésnek, hogy csekkold a telefont, új idegpályákat fektetsz le, amelyek megkönnyítik az ellenállást a kísértésnek, és talán nemcsak az okostelefonnal kapcsolatban.
