Az ember, aki megmentette Indiát az éhínségtől: M.S. Swaminathan

Egy vasárnap délelőtt Jaunti falujában, Delhi határában, egy tapasztalt indiai gazda odalépett az arra látogató tudóshoz, és kinyújtotta felé a kezét. „Doktor úr, kipróbáljuk az ön vetőmagját” – mondta. A tudós nem volt más, mint M. S. Swaminathan, akit később a Time magazin „a Zöld Forradalom keresztapjaként” emlegetett, és Gandhival, valamint Tagore-ral együtt India 20. századi legnagyobb hatású alakjai között tartanak számon.

Az 1960-as évek Indiája kiszolgáltatott volt. A terméshozamok alacsonyak, a talaj kimerült, a gazdák szegénységben éltek, az ország pedig amerikai búzaszállítmányok kegyétől függött. Ez volt az a korszak, amikor sokan naponta lesték a kikötőket: jön-e a hajó az élelemmel, vagy nem. A lakosság napi átlagban nagyjából 417 gramm élelmet fogyasztott. Ahogy a BBC összefoglalója is felidézi, ebből a helyzetből indult a zöld forradalom, amely végül a legszűkebb esztendőket is meghaladta. A fordulatot végül nem egy minisztériumi döntés, hanem a tudomány és a föld szövetsége hozta meg. Swaminathan nem egy laborban akarta megoldani a problémát, meggyőződése egyszerű volt: a föld is laboratórium, a gazda pedig társ a kísérletben.

Ezt olvastad már?

Ha Oroszország szövetségre lép ezzel a nagyhatalommal, megfordulhat a háború menete

Dráguló ünnepi szezon: Trump vámjai 40,6 milliárd dolláros többletköltséget hozhatnak

Egy éhínségből született hivatás

Swaminathan 1925-ben született Tamil Naduban. Orvosnak készült, de a bengáliai éhínség 1943-as képei mindent megváltoztattak. Úgy látta: a gyógyítást nemcsak a kórházi ágyon kell kezdeni, hanem a termőföldnél. Növénynemesítő lett, Cambridge-ben doktorált, és később Mexikóban találkozott Norman Borlaug nagy hozamú, törpe búzáival. Ez volt az a pillanat, amikor összeért a tudomány és a szükség.

1963-ban Swaminathan elérte, hogy India tesztelje a mexikói búzát. Itt kezdődött minden. Nem volt könnyű dolga, a bürokrácia lassú, a gazdák bizalmatlanok, az ország kimerült volt. De az új fajták – Kalyan Sona és Sonalika – két-háromszoros termést hoztak. Jobban bírták a betegségeket, és még az indiai lepénykenyerekhez illő aranylisztet is ki tudták termelni.

1971-re végül India búzatermése megduplázódott. Az ország évtizedek óta először feltöltötte saját raktárait.

A tudomány csak együttérzéssel működik

„A föld is laboratórium, a gazdák pedig valódi tudósok” – vallotta Swaminathan. Olyan búzát ajánlott, amely beleillett a helyi konyhába. Olyan rizst fejlesztett, amellyel a part menti közösségek sós talaján is volt esély termésre. A gazdákhoz mindenhol úgy ment, mintha a munkatársai lennének – nem a kisegítői.

Nem véletlen, hogy később, a Gazdák Nemzeti Bizottságának elnökeként átfogó javaslatcsomagot tett a gazdák megerősítésére és a tragikus öngyilkosságok okainak kezelésére. Ebben a munkában is tetten érhető volt a gyakorlatias szemlélet és a társadalmi tudatosság. Nemcsak termést akart, hanem méltóságot is.

A rizsföldektől a tudományos díjakig

Swaminathan hatása messze túlnőtt India határain. A Nemzetközi Rizskutató Intézet első indiai vezetőjeként kulcsszerepet játszott abban, hogy a nagy hozamú rizsfajták elterjedjenek Délkelet-Ázsiában, miközben szakmai tanácsaival Egyiptomban, Tanzániában és Iránban is segítette a mezőgazdasági fejlődést. Munkásságát világszerte elismerték: 1987-ben elsőként vehette át a World Food Prize díjat, amelyet gyakran a „mezőgazdaság Nobel-díjaként” emlegetnek.

A hatalmas sikerek azonban nem maradtak következmények nélkül. Az intenzív termelés nyomán a talaj kimerült, a vízszint süllyedni kezdett, a vegyszerek felhalmozódtak, és a mezőgazdasági rendszer egyre sérülékenyebbé vált. Swaminathan mindezt nem próbálta letagadni – sőt, ő volt az első, aki felismerte a változás szükségességét. A „mindig zöld forradalom” eszméjét hirdette: egy olyan mezőgazdaságét, amely nemcsak bőséges termést hoz, hanem közben megőrzi a talaj, a víz, a magok és az ember jólétét is.

Swaminathan 2023-ban hunyt el, 98 éves korában. Egyszerre maradt szelíd tanár és történelmet formáló tudós. Élete egyetlen mondatban foglalható össze: az éhségtől való szabadulás a legnagyobb szabadság. De mi maradt utána? Nemcsak a rekordtermések, hanem egy örök érvényű iránytű is: figyelni kell a földre, és figyelni kell azokra, akik megművelik.

Forrás: BBC News

Borítókép: Polina Rytova, Unsplash