Hogyan segít az edzőpartner a hatékony edzésben? II.rész

Hatékony edzés, edzőpartner

Az edzőpartner nagy segítség a gyakorlatok helyes végrehajtásában, az eszközök feladásában és levételében is! Természetesen fontos az előre történő egyeztetés, miben és hogyan kérjük a segítséget, hány ismétlést szeretnénk az adott gyakorlatból, esetleg a gyakorlat melyik fázisában szeretnénk a segítséget. A nagyobb súlyok végrehajtása is és az utolsó 1-2 ismétlés biztonságos leküzdése is az edzőpartner, segítőtárs segítségével valósul meg, mert hát a biztonság és annak tudata sem egy utolsó szempont!

A segítségadás szerepei a következők:

sérülések, balesetek megelőzése,

  • a maximális ellenállással, súllyal végrehajtott gyakorlatoknál,
  • súlycsökkentő sorozatoknál,
  • az erőltetett ismétlések végrehajtásánál.

Fontos szabály, hogy nem szabad féloldalasan segíteni! Mindig biztonságosan, két kézzel, középen kell segíteni! Azért néha akadnak kivételek, amikor két oldalról, két személynek kell a segítséget nyújtani, ebben az esetben csak a súly feladása, illetve levétele jöhet szóba, hiszen elképzelhetetlen, hogy a két oldalon álló edzőpartnerek egyformán segítsenek!

A segítségadás az egyes gyakorlatoknál a következőképpen lehet:

  • Fekve nyomásnál a pad, a villák mögé állva, a rudat két kézzel tenyérrel vezetve, a fogásszélességnek
    Czanik Krisztián

    Fotó: Nagy Lajos Zoltán, ruha: Columbia

    megfelelően szűken vagy szélesen fogva, a rúd ki és visszarakásánál, illetve óvatosan, a mozgást végig vezetve biztosítani a tökéletes és biztonságos végrehajtást!

  • Tarkótól nyomásnál, az állvány mögött állva a rudat két kézzel tenyérrel, esetleg az edzőpartner könyöke alatt alulról, a rúd ki és visszarakásánál, illetve óvatosan, a mozgást végig vezetve biztosítani a tökéletes és biztonságos végrehajtást!
  • Szabad súlyok használatánál tárogató és nyomógyakorlatoknál különböző fokban döntött és vízszintes padoknál, az edzőpartner mögött állva, esetleg térdelve, a könyöke alatt vagy a csuklójánál lehet a mozgást végig vezetni, biztosítani a tökéletes és biztonságos végrehajtást!
  • Húzódzkodásnál az edzőpartner mögött a derekánál, illetve a térdet, vagy a bokát emelve lehet segíteni!
  • Az erőltetett ismétlések, utolsó 1-2 ismétlésénél és a negatív ismétlések végrehajtásánál, ahol nagyobb a súly, az ellenállás, mint amit az edzőpartner egyedül emelni tud, a fel és lerakásban, illetve a leengedést kísérve, két kézzel tud segíteni!
  • A súlycsökkentő sorozatoknál, ahol a súlyok, tárcsák, az ellenállás csökkentésében, a súlyok rövid idő alatti lepakolásában, cseréjében van nagy szerepe az edzőpartnernek!
  • Guggolásnál, ahol az állvány, esetleg erőkeret mögött állva, az edzőpartner derekát fogva, esetleg a hóna alá nyúlva, vele együtt guggolva lehet segíteni.

Az egyes sorozattípusokról és edzéselvekről, korábbi cikkeinkben már részletesen beszámoltunk, ami szintén segítség lehet a minél hatékonyabb és eredményesebb edzéshez! Az első részhez kattints ide: Hogyan válassz edzőpartnert a hatékony edzéshez?

Minden olvasónknak eredményes és biztonságos edzést kívánok!

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!