Tabuk nélkül szülőként az iskolakezdésről: kimondom, már nagyon vártam!

Beköszönt a nyár, kitör a vakáció, szünetelnek az iskolák, óvodák, bölcsödék és újra több időt tölthet együtt a család, ami valljuk be, nagyon jó dolog! Az elmúlt másfél év viszont új kontextusba helyezte a szünidő fogalmát is, hiszen szülőként a home office, home school és home ovi intézményei számos kihívást hoztak magukkal.

Szülőként a szeptember általában az újrakezdésről szól. A nyári vakáció után visszatérünk a normális kerékvágásba és az egész család igyekszik felvenni újra a hétköznapok ritmusát. De vajon beszélhetünk-e őszintén, tabuk nélkül arról, hogy mindenkinek jót tesz ez a visszatérés?

Erre a kérdésre keressük most a választ.

Míg egyesek két megbeszélés között a szorzótáblát próbálták megtanítani gyermeküknek, addig mások az unikornisos színező rejtelmeiben merültek el a kicsikkel. Egyszerre kellett helytállni a munkahelyen és az óvónéni vagy tanár bácsi szerepkörben úgy, hogy a helyszín nem változott. Jobb híján éjszakára maradt a munka érdemi része és némi pihenés.

Habár a pandémia keszekusza hónapjai után a nyár ugyan hozott némi felüdülést a szülők számára is, biztos vagyok benne, hogy miután kistrandoltuk, kiutaztuk és kinapoztuk magunkat a családdal, sokakban megfogalmazódott a gondolat: hello szeptember, de jó, hogy megjöttél!

Kép: Nagy Dávid Dapfel photo

Harminckét évesen, egy kislány és egy vegyes ikerpár édesapjaként is bűntudat nélkül ki merem mondani, hogy már nagyon vártam a szeptembert és az újrakezdést, amikor minden és mindenki visszakerülhet a normális kerékvágásba. A nyár tökéletes – és valljuk be talán elég is – az élményszerzésre, viszont teljesen rendben van az is, ha szülőként visszavágysz a munkába, az irodai közegbe és a gyerekek is várják az évnyitót.

Már egy átlagos nyári szünet alatt is – viccesen fogalmazva – megunjuk egymást, most pedig másfél év van a hátunk mögött. Természetes, hogy mindenkiben él a vágy az új élethelyzetekre, impulzusokra, a saját korosztályával való találkozásra és személyes kapcsolatokra. A mai napig élénken él bennem az emlék, amikor az első kislányom már totyogós volt és elkezdtük észrevenni rajta, hogy már nem elég neki Anya és Apa társasága – többre, másra volt szüksége. Amint elkezdte a bölcsit, pikk-pakk beszokott és az új élethelyzet, a saját korosztály és az új emberek megismerése a legjobbat tette vele, mint akit kicseréltek volna. Egy szó mint száz, észre kell venni, ha unja a képünket a gyerek. Ezt nyár végén is sokszor éreztem már.

A szeptember viszont nem csak az elmúlást hordozza magában, hanem a megújulás lehetőségét is.

Személy szerint imádom az ezzel járó reggeli készülődéseket, olyanok vagyunk ilyenkor, mint a család, amelyik fel-alá rohangál a Reszkessetek betörők felejthetetlen jelenetében, hogy mindenki időben elkészüljön és odaérjen, ahova kell. Majd mindenki teszi a dolgát, este pedig körbeüljük az asztalt és falatozás közben beszámolót tartunk a napunkról. Izgatottan meséljük el egymásnak, hogy milyen volt az oviban, mi történt a suliban és hogyan telt a munkanap. Nagyon szeretem ezeket a pillanatokat.

Ilyenkor újra érzem, hogy mennyire jó, hogy együtt a család, mindenki örömmel mesél, érzem rajtuk, hogy szuper máshol, de azért itthon a legjobb! Mert ahhoz, hogy rájöjjünk, hol is a legjobb nekünk, ki kell mozdulnunk a megszokottból.

Az idei szeptemberi újrakezdés szerintem erre is jó alkalom. Visszazökkent minket a várva várt pillanatokhoz és a mindenhol jó, de legjobb otthon érzéshez, ismét teret adva a szeretetünk új szinteken való megéléséhez.