Ha egy dolog jut eszedbe a szoptatásról, ez legyen az!

Hallunk róla, tapasztaljuk és anno mindannyiunknak része volt benne. Miért van az, hogy ennek ellenére mégis a mai napig az egyik legnagyobb tabunak számít?

Szoptatás. Ezzel a mondattal akár le is zárhatnám a mondandóm, viszont ennél sokkal többet érdemel a téma – és gyermekeim édesanyja is.

Mit gondolok harminckettő évesen egy kislány és egy vegyes ikerpár édesapjaként a szoptatásról?

Hallunk ugyan róla, mielőtt gyermekünk lesz, talán látjuk is olykor egy-egy nyilvános helyen, esetleg családon belül, de legyünk őszinték: férfiként leginkább csak elsiklunk mellette, nem is igazán veszünk tudomást a szoptatásról. Majd telnek az évek, családot alapítunk és elérkezünk a gyermekvállaláshoz. Rengeteg ismeretlen dologgal, feladattal találkozunk és talán nem vagyok egyedül azok között, akik utólag jöttek rá, nem biztos, hogy mindenre fel voltunk készülve.

Viszont innen már nincs visszaút!

Ekkor jön úgy telibe a szoptatás is. A nyilvános szoptatás kérdése felkapott téma, de ezen túl érdemes más szempontból is megközelíteni a kérdést, hiszen ez egy felfoghatatlan, hihetetlen kötelék baba és édesanya között. Háromgyerekes édesapaként mindig fantasztikus dolog volt látni ezt a kapcsolatot.

Ez a hálás, de nagyon sok esetben megterhelő és fárasztó “feladat” rögtön a várandósság és szülés után hárul az édesanyákra. Az első babánál ismeretlenül álltunk a téma előtt. Hogyan kellene elkezdeni? Mit is kellene csinálni, hogy szopizzon a baba? A segítség sajnos nem mindig érkezik olyan minőségben, ahogy illene.

Az első akadályok leküzdése után, rögtön jön a következő, a folyamatos etetés kérdése, ami még mindig eltörpül az olyan problémák mellett, mint például, hogy nem indul be a tej vagy nincs elég. Az ismeretlen terep mellett a nők között beindul egy láthatatlan, mégis érezhető önmarcangolás és méregetés is. Ha neki sikerült, akkor nekem miért nem? Ha neki sok van, nekem miért van kevés?

Amíg gyermekeink édesanyja ilyen és ehhez hasonló problémákkal, ki nem mondott kérdésekkel küzd és két etetés között igyekszik elegendő tejet lefejni, addig mi férfiak a tejfakasztó emlékét kiheverve próbálunk – jobb esetben – segíteni ott, ahol tudunk.

A saját gyerekeimet és a feleségem látva úgy gondolom, fantasztikus dolog a szoptatás. Egy olyan lelki kapocs anya és gyermekei között, ami egyedi és megismételhetetlen. Láttam egy gyermekünket és az ikreinket egyszerre is szopizni és hihetetlen csodaként él az emlékezetemben. Egy olyan pillanat, ami miatt mindig büszke leszek a feleségemre. Gondolj csak bele, a saját teste által két másik pici életnek ad táplálékot nap mint nap. Mi ez ha nem csoda? Egy újabb tiszteletkör a feleségemmel és a nőkkel szemben, ugyanis hatalmas odaadás, áldozatos lelki és testi munka is. Amikor nincs elfáradtam, elegem van vagy nem csinálom tovább!

Ilyenkor már meg sem lepődünk, ha látunk egy édesanyát nyilvános helyen szoptatni. Hiszen ha gyerek éhes és idő van, ennie kell. Akkor miért kelthet sokakban felháborodást ez a természetes dolog? Véleményem szerint, lehet ezt szolidan és polgárpukkasztó módon is csinálni. Engem például zavarba hoz, ha premier plán látom a műveletet idegen hölgyeknél. Viszont ha az édesanya például olyan ruhát vagy textil pelenkát használ, hogy nem látom azt, amit nem feltétlen kell, teljesen érthető és normális. Sőt a világ egyik legtermészetesebb dolgának tartom. Teljesen érthető, ha éhes a baba eszik. Hol az utcán, egy próbafülkében, egy kávézóban – számára mindegy, csak ehessen.

Férfiként, ha egy szoptató nőt látunk, ezeket a dolgokat átgondolva vegyük lajstromba a műveletet. Álljunk lelki és bármilyen segítségként a feleségünk, párunk mellett ha szüksége van rá. Nyugtassuk meg, mondjuk el mennyire fantasztikus, amit csinál, vegyünk le feladatokat a válláról ha kell.

Hiszen annyi minden fennállhat, amin mi egyszerűen csak tova siklunk. Mellgyulladás, egy megrágcsált mellbimbó, folyamatos fejés, kevés tej, lelki terhek, fáradtság és még sorolhatnám.

Támasz. Erre van szükségük a nőknek.

Bízom benne, hogy ezzel a kis összefoglalóval, mindannyian új szintre emeljük a gondolkodásunk, ha egy szoptató édesanyát látunk és értékeljük azt a rengeteg testi és lelki munkát, ami számunkra láthatatlan és olykor talán felfoghatatlan is.