5 dolog, amire a szülővé válás előtt senki nem figyelmeztetett

Mit is beszéltünk meg a feleségemmel, kinek kell ma oviba menni a gyerekekért? Mikor is kell visszavinni a gyerekek könyveit a könyvtárba? Az ikreket lassan újra el kell vinni szemvizsgálatra. De jó lenne egy nagyot kirándulni a családdal a sárguló őszi falevelek között!

Egy szó mint száz, a minap azon kaptam magam, hogy minden gondolatom a gyerekek körüli teendők navigálása körül forog. Érdekes, nem? Vajon mikor lettem száz százalékban Apa? A szülő, akinek gondolataiban a gyerekei keringenek az első helyen, a pár, aki a szerelmével minden beszélgetést velük kapcsolatban fejez be, a családfenntartó, akinek az Ő életük és biztonságuk mindennél fontosabbá vált. Habár terveztük, hogy szülők leszünk, először mégis minden idegen volt. Majd szépen lassan bekúszott az addig megszokott életünkbe és az egyik legfontosabb dologgá vált.

Ezekkel a gondolatokkal, elfogadva új és eddig talán legszebb pozícióm Apaként összeszedtem öt olyan dolgot, amire senki sem figyelmeztetett a szülővé válás előtt.

Abban a pillanatban, amikor először kezedben fogod a gyermeked, megszűnik addigi, megszokott életed.

Valami egészen más, kihívásokkal teli, mégis hihetetlenül csodálatos utazás veszi ugyanis kezdetét, amiben már nem csak Te leszel a főszereplő. Ezt nem mindig egyszerű feldolgozni, de ezzel az érzéssel nem vagy egyedül! Ne hibáztasd ezért magad, légy inkább türelmes!

Kell egy kis idő!

Na de mennyi? Először azt gondoltam, hogy egy év elegendő lesz arra, hogy megszokjam frissen megszületett családunk új szerepeit, viszont így öt év távlatából látom, hogy korántsem az elején válunk úgy igazán szülővé. Akkor lettünk valójában Anya és Apa, amikor észrevétlenül átalakultunk. Bekúszott a mindennapokba és már nem csak a két fiatal szerelmes mosolygott vissza a tükörből, hanem két tapasztalt felnőtt, egy házaspár, akik együtt rengeteg kihíváson és megoldandó feladaton vannak túl, kárpótlásul viszont elmondhatatlan szeretetet kaptak.

Hogyan találjam meg magam és a szerelmem az Apai és Anyai szerepben?

Erről mindenki hallgat, mintha egy nem létező probléma lenne, pedig minden nap kopogtat az ajtón. Azt vettem észre, hogy nálunk akkor van ebből probléma, ha egy kicsit elengedjük a kommunikációt és nem figyelünk egymásra. Lehet ez a fáradtság vagy időszakos gyengeség miatt, de ha nincs megfelelő kommunikáció, elveszítjük a szerelmes házaspárt és az önmagàra figyelő felnőttet is. Ha viszont kiegyensúlyozottak vagyunk minden szerepben, megtaláltuk a kulcsot ahhoz is, hogy példamutató, jól működő szülők legyünk.

Ne foglalkozz másokkal.

Hajlamosak vagyunk ebben a szerepben is méregetni magunkat, ami a legnagyobb butaság. Csak a saját elvárásoknak, gyermekeinknek, pàrunknak kell megfelelnünk. Elcsépelten hangzik, viszont nagyon is működik. Ráadásul, ha ezt látják gyerekeink a mi mintáinkból tanulva, hatalmas lehetőséget adunk nekik, mert kevesebb hasonló harcot vívnak majd, mikor eljön az idő, hogy Ők is szülők legyenek.

Lassíts és legyél elégedett magaddal.

Olykor a hétköznapok monotonitásában hajlamosak vagyunk csak pörögni, mint a fogaskerekek. Az oviba vagy a suliba rohanás és a munka mellett se felejtsük el, hogy a fogaskerekek is megállnak néha. Kell egy kis olajozás ahhoz, hogy sokáig gördülènyeken tudjunk működni. Nálunk bevált, hogy egy évben néhány napot kettesben utazunk el a feleségemmel. Ilyenkor nem csak az a jó, hogy kizárólag egymásra koncentrálunk, de értékeljük az elmúlt időszakot is. Hogyan működtünk szülőként, párként és mennyi mindent értünk el közösen.

Azt gondolom, hogy a szülővé válás folyamata hasonlít arra, mint amikor a pillangó kibújik a bábból. Mindenki tudja, hogy mi fog történni, mégis izgatottan várjuk a hatalmas és megismételhetetlen pillanatot, amikor kinyílnak a szárnyai és úgy igazán készen áll arra, hogy szárnyaljon. Készen érzi magát a feladatra. Arra a feladatra, ami kívülről nézve könnyed és légies, a repülés mégis megannyi kihívást tartogat.

Ilyenek vagyunk mi szülők is, próbálunk a legjobb tudásunk szerint szállni, ám olykor légörvénybe kerülünk. Így tudnám megfogalmazni az elmúlt öt évem apaként. A szárnyalás és a zuhanórepülés között lavírozva viszont tudom, hogy egyre közelebb állok az egyensúly megtalálásához.

(Képek: Farkas Hajnalka)