Mindig nagyszerű olyan történeteket megírni vagy elmesélni, amikor egy ember a jóság, értékrend, kialakult hit és az érzelmek által vezérelve cselekszik valami igazán figyelemre méltó dolgot.
Annál pedig talán nincs is szebb feladat, mint amikor egy nálad szerényebb sorsú embernek a szívedből adsz valamit. Nem azért mert láttad valahol, hanem azért, mert azt gondolod ez így helyes. Óriási különbség van a kettő között.
Neked pici befektetett munkát jelent, azonban neki lehet az életet vagy egy életre szóló boldogságot. Adni jó dolog és ha ezzel másokat boldoggá teszel, az még nagyobb öröm. Ezt az utat járja be a most következő történet.
Nem árulok el nagy igazságot azzal, ha azt írom, hogy bizony egy jó könyv, egy sokatmondó film vagy váratlan találkozás sorsfordító lehet. Biankával sem volt ez másképp. Egy film kapcsán döbbent rá arra, hogy tulajdonképpen melyik lesz az egyik út a sok közül, mely vezérelni és motiválni fogja őt.
Bianka közel 10 éve dolgozik a médiában reklámszakemberként. Élete része az utazás, ami egyben a szenvedélye is. Ennek értelmében joggal nevezi magát kalandornak, imádja a kihívásokat és azt, ha kiszakíthatja magát saját komfortzónájából. Inspirálják a spontán helyzetek és nagy örömét leli ha különböző népcsoportok kultúráját felfedezheti. Nem szereti az átlagos dolgokat, elmondása szerint körülötte mindig kell történnie valaminek ami motiválja és boldogságot ad a számára. Az extrém sportok nagy szerelmese, lételeme a búvárkodás, szörfözés és wakeboardozás. A férfiaknak azt gondolom fel kell kötni a nadrágot!
Angelina Jolie Határok nélkül c. filmje óriási hatással volt rá. A történet ugyanis az afrikai humanitárius segítségnyújtást mutatja be. A kérdés egyértelmű volt Bianka számára: hogyan valósíthatja meg mindezt a saját életében? Sok dokumentumfilmet és tanulmányt lehet látni azzal kapcsolatban, hogy Afrikában milyen mélyszegénységben élnek családok és gyerekek. Épp ésszel talán fel sem fogható, hogy ami nekünk hétköznapi, az nekik a világot vagy a csodát jelenti. Azt gondolom, minden gyereknek joga van a védelemhez, az oktatáshoz, az egészséghez és nem utolsó sorban a boldogsághoz. Biankát is valahol ez az elv vezérelte, mikor a világhálón böngészve rátalált az Afrikáért Alapítvány „fogadj örökbe” programjára. A program keretein belül ún. virtuális örökbefogadást lehet kezdeményezni és a képeket nézegetve rögtön szerelmes is lett egy tanzániai kislányba, akit nem sokkal később örökbe is fogadott. Veronica, az örökbefogadott kislány hatodikos és a Green Eden School iskola tanulója. Ezek után nem is volt kérdés, hogy a virtuális világ valósággá váljon és meglátogassa őt személyesen is.
A kiutazást sok fáradságos munka és logisztika előzte meg. Egy olyan ember, aki jobban szeret adni, mint kapni mégsem érkezhet üres kézzel! Elkezdett cégeket felkeresni és adományokat gyűjteni, amit a szegény gyerekek és a családok között szét tud osztani. Az alázatos munkának meglett a gyümölcse. Volt olyan cég aki 1000 doboz C-vitamint adott, volt aki édességeket, de önerőből is sok mindent vásárolt. Kiutazása előtt saját Facebook csoportot alapított barátainak, annak érdekében, hogy kommunikáljon velük a kint töltött idő alatt. A csoportból hirtelen népes tábor lett és Bia, mint egy utazó angyal, úgy érkezett meg Afrikába.
Namangában a mélyszegénység valóban megmutatkozott. Az ivóvíz az egyik legnagyobb kincs, a száraz évszakokban komoly küzdelem folyik érte. Zuhanyzó nincs, Bia körülbelül öt pohár vízben tudott mosakodni, sajnos mosógép sincs, ahogy folyamatos áramellátás sem. Az ételek tárháza is lehangoló. Főként szénhidrátokban gazdag ételeket fogyasztanak, mint például rizs, kukorica vagy banán.
Hallva és olvasva ezeket a történeteket akarva-akaratlan elgondolkozol – mennyi olyan hely, felfoghatatlan szélsőség lehet a világban, ahol másmilyen az élet. Bianka közel másfél hónapot töltött Namangában. Ez idő alatt több módon is becsatlakozott a helyiek és az iskola életébe. Egyik nagyobb projektje egy házaspár által megkezdett kútfúrás befejezése volt. Ennek köszönhetően Namangában élő emberek ivóvíz problémája megoldódott. Ezen kívül aktívan részt vállalt az iskolai épületek bővítésében, melyet a felépülés után róla neveztek el. De füzeteket, írószereket is vitt a gyerekeknek, valamint segítséget nyújtott az iskola egyenruháinak megvásárlásában. Főzött és művészeti órákat is tartott.
[su_note note_color=”#eeeeee”]
A történet végén az engem leginkább foglalkoztató négy kérdésemet feltettem, melyre nagyon kíváncsi voltam. Mondanom sem kell, hogy a válaszokban sem csalódtam!
Mi volt az a pillanat ami leginkább megérintett az iskolában?
Nagyon nehéz kiválasztanom egyet is, hisz az iskolában eltöltött 49 nap alatt, mindennap voltak szívfacsaró pillanatok. Az első nap, amikor találkoztam és megöleltem örökbefogadott kislányomat Veronicát, vagy minden reggel amikor a kicsik rohantak és ugrottak a nyakamba, de említhetném az utcán éhező gyerekek mosolyát, miután banánt adtam nekik, vagy akár a kisfiút aki elveszítette apukáját és egy beszélgetés közben rátört a sírás… egy ennyire egyszerű, érzelmes környezetben minden erősebben hatott rám.
Mi a legfontosabb üzenet ami az utad során megfogalmazódott Benned?
Éld meg a mát, a pillanatot, őszintén, az érzéseiddel kifejezve és boldogan, hisz nem tudhatod mit hoz a holnap.”
Milyen módon tudod tartani a kapcsolatot az általad örökbefogadott gyermekkel?
Szerencsére, az iskola igazgatójával és a tanárokkal emailen, whatsappon keresztül tudok kommunikálni. Ők az összekötő kapocs a gyerekkel. Sokszor kézzel írott levelet kapok tőlük, lefotózva, ilyenkor én is így válaszolok. Izgalmas látni, mikor milyen kis rajzok kerülnek a levél szövege mellé. De volt már rá példa, hogy rövid videó üzenetet küldtem nekik.
Biztosan tervezed hogy hamarosan visszamész és mivel említetted, hogy ez már örök szerelem nálad milyen gyakran fogsz tenni látogatásokat?
Igen, mindenképp szeretnék visszamenni, folytatni a megkezdett munkát, és más településeket, iskolákat is segíteni. Így a COVID-19 után új problémákkal is kell szembesülünk, ezért nyárra egy helyzetfelmérő utat tervezek, természetesen ahol tudok, segítenék is. Szerencsére már vannak kapcsolatok, megkeresések, így kezd összeállni a terv is. A jövőben szeretnék tanulni szuahéliül, elmélyedni az ország gazdaság-politikájában, hogy idővel, több tudással, tapasztalattal felvértezve tudjam segíteni az országot. A gyakoriságra nem tudok válaszolni, mert elképzelhetőnek tartom, hogy hosszabb időszakokat az országban fogok majd tartózkodni.
[/su_note]
Gyermekek, akiknek lemondás az életük. Számukra minden nap egy igazi harc és túlélés. Túlélés a vízért, az ételért – számunkra teljesen hétköznapi, magától értetődő dolgokért. Kinyitjuk a csapot otthon és iható víz jön belőle. Náluk ez csoda. Nézve azonban, a gyermekek arcát a képeken, egyet nem lehet elvenni tőlük: az arcukon lévő őszinte mosolyt, boldogságot. Márpedig a gyermeki mosolynál nincs őszintébb. Ugye milyen kis dolgok is boldoggá tehetnek egy embert?
(Képek: Bódás Bianka)
